You are here: Home > Könyvről > Steven Saylor – Dominus

Steven Saylor – Dominus

Hát elérkezett. Sokáig vártunk rá, hogy teljes legyen Saylor életműve, kikerekedjen Róma több mint 1000 éves története, megszülessen a trilógia harmadik kötete.

saylor1_v

Nem csodálom, hogy ennyit kellett várnunk a késői Pinariusok és a hanyatlás árnyékába forduló Róma históriájára, Saylor alapos, olvasmányosnak szánt műve is nehezen birkózik meg az Urbs urbis körött és magában a városban zajló változásokkal. A Marcus Aurelius aranykorával induló regény íve folyamatos támadásoknak van kitéve, a barbár hordák tépik, zúzzák a korábbi két kötetben oly szépen kiteljesedő történetet. Róma lassan, de egyértelműen változik, hiába minden igyekezet, furfang, hogy a dicső régit fenntartsák, születőben van az új világrend, amelyben Itália egy új – vagy talán régi – szerepben válik újfent hatalommá, de addigi út koránt sem veszélytelen.

Saylor komoly erőfeszítést tesz, hogy a családtörténet mellé, olykor elé helyezett kronológia, a császárok története, tetteiknek megismertetése ne legyen száraz, se unalmas, ne ismételje önmagát, egyedi alakok népesítsék be a képzeletünket a regény olvasása közben. A Pinariusok nemzetsége most is jó lehetőséget ad erre, számos generációjának megannyi karaktere jól jellemzi a kor habitusát, mutatja a római patriarchátus viszonyát az állammal és az aktuális uralkodóval, és finoman mutatja a vallási változások irányát is.

De Saylornak nincs könnyű dolga, Róma utolsó fejezetei meglehetősen dicstelenek, bár adnak még egy-két nagynevű uralkodót a világnak, de ezek már nem az antik Róma császárai. Ha nem is olyan reményvesztett és gyászos a vég, mint Dürrenmatt-nál, de a köszönetnyilvánítások előtt itt is felszakad egy nagy sóhaj az olvasóból.

saylor2_v

Tags: ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Comments are closed.