Sikondai béke és nyugalom

Pécs környéke az utóbbi évek szórásából kimaradt és elnézve az elmúlt hét végét nem is értem, hogyan. Most azonban, a sikondai kikapcsolódásunkat követően megfogadtam: kutyástól visszatérünk pihenni.

Sikonda a Mecsek egyik szépséges lejtőjében rejtezik, ahol a szénbányászati próbafúrások során egyszer csak termálvízre bukkantak és így már nem csak a fantasztikus, harapnivaló levegő miatt volt érdemes a környéken járni, hanem a század első harmadában megépülő gyógyvizes fürdő és szálloda is vonzotta a vendégeket.

Bár csak 20 km választja el Pécstől, a település elképesztően csendes és nyugodt, ebben a fenyvesekkel tagolt, medvehagymától illatos idillben talált otthonra az Ambient Hotel & AromaSPA Sikonda**** , amely több szempontból is ideális választás.

Ősszel is gyönyörű

Egyfelől Sikonda valóban telitalálat, reggel olyan levegő várt rám, mint a Magas-Tátrában, a halastavak környékén megnyugtató sétákat tehetünk, a környéken számos jelzést követve bejárhatjuk a Mecsek túraútvonalainak egy részét, elvonulhatunk a világtól, miközben egy-egy napra birtokba vehetjük Pécset, elléphetünk Villányba, fürödhetünk a napesti fényekben a Pécsváradi vár fűszerkertjében vagy Orfű csodálatos malmainál ismerkedhetünk meg az egykori vidéki élet szépségeivel és elfeledett mesterségeivel.

Másfelől maga a szálló is remek lehetőségeket rejt, 76 szobájával várja a pihenni vágyókat (a négylábúakat is!). Az ország első aromaszállójaként lehetőséget kínál a vendégeknek a tökéletes ellazulásra. Zólyomi Zsolt parfümőrrel közösen tervezett illatkoncepciójának megfelelően négyféle illatbekészítésből választhatunk, amelyeket ott tartózkodásunk során variálhatunk is.

Az Izgató Csokoládé, a fás aromákban gazdag Erdőmélyi Csend, a Nyugtató Levendula és a Frissítő Fehér Virágok esszenciái segítenek a relaxációban, amelyet csak tovább fokoz az 1400 négyzetméteres wellness részleg, amely kül- és beltéri medencékkel, jacuzzikkal, külön szauna-világgal várja a vendégeket.

Sikondával egy gyors ebéddel kezdtük az ismerkedést. A tartalmas beszélgetésekben gazdag buszút után kis csapatunk kellően megéhezett, így harangszóra könnyű fogásokból álló, szerethető svédasztallal vártak minket. Mostanában én lettem önmagam fekete báránya, hiszen mindig és mindenütt felteszem azt a rendkívül provokatív kérdést – válogatott fogásokra mutatva, – hogy gluténmentes-e. A szálloda az első nagy piros pontját itt szerezte nálam (nem igaz, már a kutyatálak feletti Welcome drink feliratnál megnyertek), a személyzet készségesen segített, nem vette félvállról a problémámat, a séf is kijött a konyháról, hogy egyeztessünk és ez a segítőkész hozzáállás az ott tartózkodásunk során végig tapasztalható volt.

A könnyű és ízletes ebédet követően, számos remekbeszabott kanyar után megérkeztünk Orfűre, a Malommúzeumba, ahol Füzes Kata a hely lelke és lelkes vezetője várt minket. A skanzen jellegű múzeum nem csak az orfűi környezettől és a malmok falaiból, a tárgyakból áradó történelem miatt zseniális, hanem attól, ahogy Kata és a kollégái élővé varázsolják azt.

A bennük élő szenvedélynek köszönhetően tapinthatóvá válnak a már hamvába holt közösségek, újraéled a kalákában dolgozó falusiak önzetlensége, a mezőgazdaságból élők bölcsessége, a modern kori technika vívmányait megelőző furfangjai, embert és állatot kímélő módszerei.

Hengermalom és a szépséges zsákok

Mire bejártuk a száraz malmot, megtanultunk malomkövek között lisztet őrölni, olajat ütni, majd a hengermalomban láttuk, hogy a technika fejlődésével nagyobb volumenben hogyan öntöttek fel a garatra, akkor jöhetett a múzeum egyetlen működő malma, a papírmalom, amely nem csak a papír történetének állít emléket, hanem lehetőséget kínál a ma emberének az egyedi, kézműves alkotásra.

A papírkészítésről régóta voltak halavány sejtéseim, de most olyan komoly, jól szerkesztett összefoglalót kaptunk a malomban, ami arra késztet, hogy ha időm engedi, akkor még tovább mélyedjek a történetében. A különféle papírkészítési technikák és eszközök mellett a papírnak való alapanyagok gazdagsága volt igen meghökkentő, hiszen minden valamirevaló email alján 20 éve ott szerepel, hogy csak legvégső esetben nyomtassuk ki, ezzel is kímélve a fákat. Most meg kiderült, hogy papír aztán nagyjából bármiből lehet, amit bizonyított is a minket körülvezető hölgy, láthattunk farmerből készített papírt, búzakalásszal dekorált papírt, sőt elefánttrágyából készített papírral is találkoztunk.

A papírok sokfélesége mellett a papírmerítés mikéntjét is elsajátítottuk, a hideg papírpépbe merített bronzhálós keretben fent maradt szálakról ügyesen leszitáltuk a vizet, majd határozott mozdulattal egy nedves filclapra borítottuk és gyönyörködtünk a rácsra applikált motívumban, amely vízjel formájában nyomta meg a papírunkat.

A kimerítő fizikai munka (egy lap merítése) után a napfényes malomudvaron gyülekeztünk, ahol az idén már saját pékséggel rendelkező múzeum kínálatából szemezgetett a társaság.

A szépséges pogácsák mellett különféle kekszek és mandulalisztes tortácskák kellették magukat, mindenki elégedettnek tűnt és boldogan falta a friss péksüteményeket.

Az orfűi túra után Pécsváradra indultunk, hogy a várban töltsük a nap hátralevő részét. Remek döntés volt. A pécsváradi vár érdekessége, hogy valójában sohasem látott el védelmi funkciót, csupán egy erődített szerzetesi monostor volt, amelynek falai és bástyái a rablókat és más útonállókat voltak hivatva távol tartani. A monostor csodálatos helyen fekszik, a Zengő alatt, pazar kilátás nyílik az udvaráról, a fűszerkertből, illetve a várfalról is, amely bőven elég széles ahhoz, hogy egy-egy jó pohár borral kitelepedjünk és élvezzük a helyből áradó – szakralitást is bőven magában hordozó – békét.

Amíg gyönyörködtünk a tavaszba öltözött vidékben és ismerkedtünk a vár történetével, addig a bátrabb vállalkozók megkovácsolhatták a saját szerencséjüket a hely szívével és lelkével, Sanyi bácsi kovácsmesterrel.

A komoly fizikai munka után (visszaütni a patkót az üllő közepén majdnem reménytelennek tűnt) jöhetett a környékbeli borok kóstolója, a vár termeiben, a kiállítás során elhelyezett palackokból, dekanterekből a Muscat Ottoneltől a vörös házasításig kóstolhattuk a helyi borászatok tételeit.

Ezek után már csak a varázslatos naplemente meleg fényeit figyeltük, majd hazaindultunk Sikondára. A szállodában elköltött gazdag vacsora mindegyikünkre ráfért, látszott a társaságon, hogy élvezzük a vendégszeretetet, a jól képzett szerviz pont annyit adott hozzá a jól válogatott tételekből álló svédasztalos vacsorához, hogy teljes legyen az elégedettségünk. Hosszasan, kényelmesen, nagyokat beszélgetve teszteltük a konyhát (megint bőven akadt gluténmentes fogás a tányéromra).

A vacsorát egy kellemes koktélparti követte, miközben a pécsváradi vár munkatársai tesztelték a szaglásunkat, és olyan illatkvízekkel borzolták a szakírói kedélyeket, amelyek vérre menő vitákat váltottak ki egy-egy csoportban. Végül aztán mindent megfejtettünk, minden teát megkóstoltunk és kellő mennyiségű koktélt ittunk, hogy elkövetkezhessen az est lezárása: a wellnessben való lazulás.

Az Ambient Hotel számos erőssége között a wellness is előkelő helyet foglal el, a valóban méretes, teltház esetén is szellősnek minősíthető spa gazdagsága nem sok szállodára jellemző. A többféle szauna, illatkabin, gőzfürdő és sószoba mellett négy beltéri medence, két kültéri medence és egy kinti finn szauna és jacuzzi várja a pihenni vágyókat.

A hosszú napot a lehető legjobban elnyújtottuk, elégedetten nyúltunk el vízbuzgárok között, amelyek szépen lassan kimosták az egész napos programtól elnehezült tagjainkból a fáradtságot és kellemes relax állapotba sodortak minket.

Másnap üdén és fiatalosan keltünk, a völgyet mosó lágy esőben elképesztően gazdag, friss illatok szálltak. A reggelit követően nem is maradtunk bent, a napsütéssel kacérkodó időben elindultunk felfedezni Sikondát.

A völgyből már felszállt a pára, a szanatórium mentén megindulva lesétáltunk a halastavakig, megismerkedtünk a hely macskájával, a hely legkitartóbb horgászaival, megtaláltuk a halőr padját, elképzeltük, hogy milyen előadásokat tarthatnak halastavi sziget színpadán, majd Pécsre indultunk.

Pécset szeretem. Talán az egyik legkedvesebb osztálykirándulásos emlékem köt ide, a város atmoszférája már kamaszként megfogott és sok évvel később, amikor a Nők épp csak betöltötték a hármat, az első gyerekesen is kettesben utunk szintén ide vezetett a férjemmel. Akkor négy kánikulai napot töltöttünk a városban, ahol nem csak a helyi nevezetességeket, hanem a hűsölésre alkalmas helyeket is sorra vettük.

Most egy rövid kalapemelésre léptünk a városba, kicsit átsimogatni a kedvenc tereinket. Szakavatott idegenvezetőnknek, Sárának köszönhetően a város számos titka is feltárult előttünk, a Zsolnay család története, Pécs történelme picit új megvilágításba helyeződött, miközben keresztülsétáltunk az elképesztően virágos belvároson.

A hollandok tulipánmezőire emlékeztető virágágyások övezték nem csak a Dzsámi környékét, hanem a kisebb tereket, sétányokat, a Pécsi Bazilika és érseki palota előtti teret, sőt, még a városfal mellé is jutott a színpompás virágokból.

Ebédelni is a városban ebédeltünk, a belvárosban található, kicsit több mint 80 szobás, kutyabarát Corso Hotel****-ben szintén mindenben a segítségemre voltak, a személyzet itt sem nagyvonalúskodta el az aggályaimat, a konyhán is tolmácsolták a kérdéseimet és gyorsan jöttek is vissza a megnyugtató válasszal. A görögös hangvételű marharagu parázskrumplival és horiatiki salátával pont illett a mediterrán városhoz, amit az időjárásról már kevéssé lehetett elmondani. Bár elképesztő szerencsénk volt: az első, igazi dörgős nyári vihar pillanatokkal azután csapott le a Pécsre, hogy mi búcsút intettünk neki.

Egyszóval Sikondára vissza kell térnünk. Yolandával és a Nőkkel kiegészülve, nagyokat fürödve, további célpontokat a programba fűzve, hiszen közel van ide Villány, Harkány, vagy Siklós is, ahogy a kastélyt rejtő Püspökszentlászlói Arborétum vagy a sportra éhezők egyik kedvenc helye, a Mecsextrém Park.