You are here: Home > Könyvről > Sándor Anikó: Tangó

Sándor Anikó: Tangó

Ennek a könyvnek a borítója fogott meg, majd a fülszöveg. Úgy éreztem, szeretném tudni, hogy hogyan lehet valaki így bátor, nőként, anyaként, hogyan hozhat olyan döntéseket, amelyek kizárólagosan a saját boldogságát szolgálják és vajon ezeknek a döntéseknek az eredményeként közelebb kerül-e ahhoz a remélt, várt állapothoz, amelyet keresett.

Sándor Anikó könyve olvastatja magát, könnyedén kerülnek helyükre a tangóhoz, a tangó kultúrájához kapcsolható szakkifejezések, megismerjük Buenos Aires nem közismert, éjszakába hajló, nagyon szerethető arcát, az ott élőkről kaphatunk hiteles képet, miközben Anikó saját fejlődéstörténete adja a fő sodrát a könyvnek.

A Tangó nem ad válaszokat, nincsenek benne mindenkire ráhúzható gumiigazságok, nem feltétlen megváltás bármelyik útkereső korosztály vagy személy számára, a Tangó egy lenyomata, tanúságtétele annak, hogy igenis meg lehet lépni, amire vágyunk, igenis meg lehet tenni, amit szeretnénk, akkor is, ha őrültségnek tűnik, akkor is, ha ütközik a társadalmi konvenciókkal, ha nem felel meg az elvárásoknak.

És nekünk, negyveneseknek külön üzenete azért akad: ne öregítsük magunkat fejben. Nem kell eljátszanunk a bakfist, csak önazonosan létezni merjünk, ami szerencsére a mi korosztályunk számára már – bizonyos társadalmi rétegek esetében – nem jelent újdonságot, de a rutin, az bizony sokszor még hiányzik.

A Tangót javaslom mindenkinek, aki egy kis ösztönzésre vágyik, mert megrekedt, mert unja, mert kiégett, mert érzi, hogy így most itt nem jó. Nem fog hasznos tanácsokat adni, nem lesznek pontokba szedve a lépések, de ösztönzőleg fog hatni és talán pont annyit lendít rajtunk, hogy mi is végre – a saját érdekünkben – cselekedjünk.

tango

Tags:

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Comments are closed.