You are here: Home > Termékekről > Minőségi csapolt sört a Balatonon is!

Minőségi csapolt sört a Balatonon is!

A csapolt sör minősége nem csak a csapon lévő sörön múlik, hanem azon is, hogy hogyan kerül a pohárba. Éppen ezért – a minőségi sörökért – indította újra csaposképzését a Dreher, amelynek fő célpontja a nyári sörözések legfőbb helyszíne: a Balaton.

Augusztus végéig közel 350 vendéglátóhelyen kapnak gondos kiképzést a csaposok az országos program keretein belül. A megfelelő csapolás különleges fogyasztói élményt nyújt – ezt az alaptételt a fogyasztók véleménye is tökéletesen visszaigazolja. A Dreher tavaly augusztusban készült kutatásából kiderült, hogy a csapolt sört a fogyasztók elsősorban a sör friss csapolása és íze, a felszolgálás, valamint a fogyasztói élmény miatt választják. Ez utóbbi kapcsán a csapolás hangulatát, a látványt, az esztétikát és magát az „elkészítést” emelték ki.

drehersor

„A sörfőző mester megfőzi a sört, a sörcsapoló mester pedig elkészíti azt”.  A 2017-ben indult program azt célozta meg, hogy tudatosítsa a fogyasztókban, milyen elvárásokkal fordulhatnak a sörözők, vendéglátóegységek felé. Így könnyebben ki tudják választani, hogy melyek azok a vendéglátóhelyek, ahol a minőségi sörözés élménye garantált.

A Dreher Sörgyárak által szervezett tudásátadásra épülő program folyamatos, azaz egy-egy vendéglátóegység minden évben megkapja a szükséges oktatást a szakszerű sörkezelésről, a magas szintű csapolásról és csapolóberendezés karbantartásról. Ez utóbbi azért is fontos, mert a kutatás szerint a csapolt sör minősége kapcsán a fogyasztók kiemelt fontosságúnak tartják a csapolóberendezések karbantartását és a higiéniai szempontokat is. 

Minőségi Csapolt Sör

Tags: ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Comments are closed.