You are here: Home > Termékekről, Utazás > Kapcsolattartás hegyen-völgyön keresztül

Kapcsolattartás hegyen-völgyön keresztül

A walkie-talkie lényege a kapcsolattartás. Ez most a hétvégén a Magas-Tátrában be is bizonyosodott. A családi kirándulásunk egyik fix pontjának szántam egy nagyobb túrát, amely eredeti elképzeléseim szerint Zakopane-hoz közel, a Koscieliska völgyben valósult volna meg, illetve a Morskie Oko tengerszemet kívántam felkeresni. Kényelmes, afféle kocatúrázó vagyok, úgy terveztem, hogy a túra egy részét egy 15-20 személyes lovaskocsival tesszük meg, aztán kényelmesen elsétálunk a menedékházig és ott magunkhoz vesszük mindazt, amit a házias lengyel gasztronómia nyújtani képes nekünk.

A terveimet azonban alaposan áthúzta Yolán, a kutya, akit szintén vittünk nyaralni, és aki aktívan nem kedveli a lovakat, illetve a Tátrai Nemzeti Park, amely egyáltalán nem kíván kutyákat látni a területén. A korábbi lehetőségeim kettőre csappantak, ebből a színes választékból került ki nyertesen – az egyébként elképesztően szép – Dolina Chocholowska, a maga közel 20 km-es távjával, amin – a fent ismertetett okokból – nem lehetett lovaskocsival sem rövidíteni.

Az idő nekünk kedvezett, a borúlátó előrejelzésekre fittyet hányó napsütés végig kísérte az utunkat, a lengyelek velünk együtt lelkesen vetették bele magukat a kirándulásba, amire – jól felkészült családként – walkie-talkie-kat is vittünk magunkkal. A kirándulás vizes jellegéhez és az előre beígért égszakadáshoz méltó módon velünk tartottak a Motorola T92 H2O eszközök, illetve a korábbi kirándulásainkon már jól teljesített T82-t is vittünk, hogy mindenkinek jusson eszköz. A lengyel Tátrában a mobil térerő ismeretlen fogalom, így nagyon hamar kézbe is kerültek a rádiók, amelyekkel a család öregebb tagjai tarthatták a kapcsolatot a fitt és fürge ifjakkal.

aniko2_1_v

A túrán nem is az odaúton tettek igazán jó szolgálatot ezek az eszközök, hanem visszafelé, amikor a csapat frissebb fele előrefutott az autóhoz, míg a kutyával nehezített, nyögő férjjel tarkított kétharmad lassabb tempót diktálva távolodott a menedékháztól. Zsófi ugyan gyors ütemben – és számos sértést hátrahagyva – távozott a lassú bandától, de út közben rájött arra, hogy rém unalmas ám egyedül túrázgatni. Így aztán előkapta a talkie-walkie-ját és mint a régi szép időkben, tárlatvezetést tartott nekünk az erdőben lakó Psökről, meg a szörnyPsökről, akik már kihaltak, illetve egy jó darabig felváltva énekeltek az apjával válogatott rémséges slágereket. Hatalmas hegyek között, messze egymástól, mégis együtt haladtunk. Zsófi elől, ahogy a lelkesedése diktálta, mi kicsit cammogósabban hátrébb, ahogy a férjem bírta, de közben szórakoztatták egymást és én is nyugodt voltam afelől, hogy Zsófit mégsem ragadják el a kihaltnak hitt szörnyPsök.

aniko2_2_v

Útközben meglepően sok lengyel túrázónál láttunk adóvevőt, úgy látszik, arrafelé gyakorlottabbak ezen a téren. Bár Zsófi szinte folyamatosan foglalta a frekvenciát, a mi készülékünkön elérhető 16 csatorna és a 121 személyes zajzárkód elegendő volt arra, hogy ne zavarjuk egymást a lengyel túrázókkal. A Motorola T92 H2O legfontosabb tulajdonságát, az IP67 szintű teljes vízállóságot most nem teszteltük, de bátran használtuk a pataknál is, amikor épp vizet merítettünk a kulacsba. Azt azért kipróbáltuk, hogy a rádió alján levő lámpa azonnal világítani kezd, ahogy a készülék vízbe kerül, így valószínűleg könnyebb megtalálni, ha netán elúszna.  Ez a nagyméretű lámpa fehér és piros fénnyel is tud világítani, így sötétedés után akár biciklilámpaként vagy – a hátizsákra csíptetve – biztonsági jelzőfényként is használható. Mi most inkább este vettük hasznát, amikor a sötét kocsiban kerestük Zsófi egyik elhagyott fülhallgatóját. Az akkumulátor jól vizsgázott; annak ellenére, hogy csak félig volt feltöltve, amikor elindultunk, a túra végére csak Zsófié merült le, aki lefelé menet szinte végig mondta és mondta a mesét. Amúgy ha szükség lett volna rá, USB-ről (pl. egy powerbankről) lehetett volna menet közben is tölteni, vagy kis ügyeskedéssel hagyományos elemet rakni bele. Ezen a kis sétán nem volt gondunk a hatótávolsággal, hegyek és fák között haladva is folyamatosan hallhattuk a Psökről szóló mesét, miközben Zsófi már pár kilométerrel előttünk járt. Néha, nagyritkán ugyan „sercegett” egy kicsit, de ha ügyesen forgattuk az antennát, hogy minél kevesebb dolog álljon a rádióhullámok útjába, rögtön kitisztult a hang. A hívóhang szintén remek funkció, a mellettünk elhaladó zajos turisták és lovaskocsik ellenére is észrevettük, ha keresnek minket rádión, igaz, Zsófi kicsit túltolta a használatát, így egy idő után kénytelenek voltunk lehalkítani.

Azt hiszem, ezek az eszközök most már mindig a túrakészletünk részét fogják képezni, hogy a jövőben is tudjunk – a magunk fura módján – közösen kirándulni.

 

Tags:

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Comments are closed.