A Gerbeaud

Ha visszagondolok a gyerekkoromra igen meghatározó élmény volt anyával a Gerbeaud-ba járás. A belvárosi sétáink végefelé – mielőtt fölugrottunk volna a hajdani 2-es, későbbi 105-ös buszra – egy kávé és egy sütemény erejéig mindig betértünk a kisGerbeaud-ba. Azért oda, mert volt egy bája a kicsiny teremnek, mert nem volt tele turistákkal és jól ismertük a személyzetet. Ennek a különálló résznek volt egy otthonos bája, nem a nagy turistavendéglátógépezet részeként működött, hanem egyfajta szuverén köztársaságként adott helyet a nagyGerbeaud-ból kikopott régi klientúrának.

Aztán ahogy teltek az évek, s változott a világ, úgy szűnt meg ilyen titkos szigetnek lenni ez a terem. Először átalakították, majd bezárták, végül megszüntették. Ezzel együtt valahogy az én kötődésem is elmúlt.

Az új Gerbeaud vezetés azonban jó úton jár ahhoz, hogy visszaszerezze a bizalmamat. A tegnapi kóstoló után már nem éreztem – a Gerbeaud-val kapcsolatban – magamban azokat a rossz visszhangokat, mert olyan tiszteletre méltó törekvéssel, erőfeszítéssel, hittel és szorgalommal találkoztam, ami felülírt mindent.

A koraesti órában, főleg gasztrobloggerinák számára tartott kóstolón nem csak különleges, finom és igen esztétikus desszerteket kaptunk, hanem Pintér Katalin és Niszkács Anna jóvoltából a megújult/megújuló Gerbeaud filozófiájába is betekintést nyerhettünk. S engem ez – azt kell, hogy mondjam – jobban meggyőzött, mint a maguk nemében egyedülálló és kitűnő sütemények.  (Azért az megjegyezném, hogy az eddigi 34 éves pályafutásom alatt nem találkoztam olyan somlóival, mint amit tegnap, egy hatalmas adag tányérdesszert formájában kínáltak számomra.)

A hely új koncepciója merőben más, mint amit eddig megszokhattunk. Bölcsen épít a turistákra, de nem kizárólagosan belőlük kíván megélni, hanem vissza szeretné szerezni azt a réteget, akinek utolsó mentsvárként szolgált a kisGerbeaud, s szeretné megnyerni a környéken dolgozó emberek szimpátiáját.  Ehhez a misszióhoz szükség van a jó kiszolgálásra, a megújult és kiváló minőségű kínálatra, arra, hogy az innováció és a hagyománytisztelet egyaránt teret kapjon a cukrászdában, s az elkötelezett, minőségi munkaerőre.

Az elvi sík mellett az sem elvetendő, hogy milyen csodákat kínáltak számunkra. Megkóstolhattunk az Onyx étlapján lévő Esterházy szeletet, gyomorkapacitástól függően ismerkedhettünk a robbanós cukorkát rejtő csokoládétortával, narancsos karamelltortával, bazsalikomos citromtortával vagy a macaroon-kínálatot mérhettük fel. Kolonics Zoltán, a Gerbeaud főcukrásza által megálmodott és megújított sütemények kivétel nélkül igen finomak voltak, igaz a vége felé már csak a szemem kívánta az édességet, így a ház – szintén helyben készített – sós aprósüteményeivel próbáltam a gyomromban helyrerakni az egyensúlyt.

A helyi pékáruk választéka lenyűgöző. A ma oly divatos croissant mellett ott a kontyos briós, a túrós táska és a megkerülhetetlen pogácsa. A pékárukért csak úgy, munka előtt is beugorhatunk, de baráti-, üzleti reggelikre is csábít a Gerbeaud.

Igen, azt hiszem ez a jó szó. Tegnap kicsit el lettem csábítva. A Gerbeaud fiatalos bájjal, lelkülettel kacsintott rám, s éreztem, hogy igen, ide vissza szeretnék térni. Egy reggelire, egy kávéra, egy ebédnek is beillő tányérdesszert erejéig vagy csak beugranék, hazavinni valami finomat a családnak.