You are here: Home > Utazás > Ha hideg van, akkor irány a bánya!

Ha hideg van, akkor irány a bánya!

Másnap borzasztó hidegre ébredtünk. Bár tisztességesen felöltözött az egész társaság, mégsem éreztük magunkat elég komfortosan, úgyhogy elléptünk a wieliczkai sóbányába, ahol sztenderd 14 fok van. A sóbányához nyitás környékén értünk, de már így is sok busz és autó áll a parkolóban. Bár a parkolás megoldottnak látszott, az élelmes lengyelek az egész falut egy nagy (bocs, több kisebb) parkolóvá nyilvánították. Mi is hamar találtunk helyet. A sóbánya környékét gyönyörűen felújították, meg merem kockáztatni, hogy Hallstadt elmarad mögötte. Rendezett kert, tetszetős szálloda, kerti pavilon, minden, ami egy századeleji andalgós sétához elengedhetetlen lehetett.

A bányában sokféle nyelven vezetnek túrákat, ám az idegen nyelvű túrák egyrészt jóval drágábbak, másrészt csak bizonyos időpontokban indulnak. Így aztán fogtuk magunkat, s a kb. 10 percenként induló lengyel tárlatvezetésre szereztünk jegyet. A középkorú, első ránézésre majdnem kedves lengyel vezetőn hamar kiszúrta, hogy egy mukkot sem értünk. Ott buktunk le, hogy a séta elején tartott eligazításnál nem szálltunk be az egyöntetűen zengő lengyel kórusba, s nem mondtuk mindenre, hogy “Tak!”. Elvesztünk. Neki már csak darabszám voltunk, s nem hallgatóság, mi pedig – annak ellenére, hogy a férjem bármilyen nyelven képes egy hét után folyékonyan beszélni – hiába hallgattuk a megfelelő sávra tekert ketyeréből a nő felerősített hangját, szinte semmit sem értettünk .

Krakkó2

Viszont! A mögöttünk jövő angol csoport vezetőjének adásával már sokkal jobban jártunk, ha épp nem négy terem és 200 méter választott el minket. Ennek köszönhetően kis fáziskéséssel ugyan, de megtudtunk mindet Kinga királynéról, Nagy Kázmérról, a bányászokról, a munkamódszereikről, de a termek alapvetően önmagukért beszéltek. A 13 évvel ezelőtti túrához képest sokkal hosszabb úton vittek minket, többet, mást láttunk. Voltak pontok, ahol az volt az érzésem, hogy Zsákos Bilbó vagy Smaug fog előbukkanni a sarkon túl, olyan gigantikus méretű, kísértetiesen megvilágított termeken vezetett át az utunk.

A két és fél órás bányászlét után friss levegőre vágytunk, így a barlangrendszerhez kapcsolódó kiállítást elblicceltük és – a szupergyors bányászliftbe bepasszírozódva – visszatértünk a felszínre.

20160313_134359_resizedKrakkóban még mindig hideg volt, s a Nők kezdtek éhezni (ezt napi rendszerességgel többször is képesek előadni, Zsófi mondjuk úgy óránként), így étterem után néztünk. A belváros felé sétálva egy kapualjban letámasztott menütáblára lettem figyelmes, aztán már be is csapódott mögöttem az ajtó, s mire kettőt pislogtunk egy alagsori menzán találtuk magunkat, ahol lengyel családok, baráti társaságok ettek és isteni, házias konyha illata terjengett.

Nem vacilláltunk túl sokat, a lengyel étlapot böngészve összerendeltünk mindent, ami csak eszünkbe jutott, levest, pirogot, kotlettet, majd négy hamburgermenü áráért degeszre ettük magunkat. Mint utóbb kiderült, a Jagelló Egyetem angol tanszékének menzájára tévedtünk be.

A pierogi, azaz a pirog a lengyeleknél is nagy népszerűségnek örvend. Sokfélét kínálnak belőle, a legtöbb helyen lehet kapni orosz pirogot (friss sajttal (pontosabban twaróggal), sült hagymával töltve), káposztásat, hússal töltöttet, gombásat, illetve édes változatai is vannak, kedvelt a cseresznyés, az áfonyás és szezonban a szamócás is. A sós pirogokat kevés forró zsírral öntik nyakon, s ha jó helyen járunk akkor sült hagyma és szalonnapörc is kerül rá, az édes pirogokat pedig tejszínnel locsolják meg és egy kis cukort szórnak még a tetejére.

20160313_155306_Richtone(HDR)_resized

A Nők fáztak, így csak rövid sétát ejtettünk, azaz keresztül-kasul jártuk a belvárost, elmentünk a Flórián toronyhoz, megkerültük a Barbakánt, majd kicsit csavarogtunk a különféle boltokban, meghallgattuk a Mária bazilika tornyából szüremlő szomorú muzsikát, amely nem más, mint a „hejnał” azaz a hajnal kürtjel. A muzsika azonban hirtelen véget ért, így emlékeztetve minden krakkóit és vendéget a legendára, miszerint a tatárjárás idején az egyik toronyőr észrevette a közeledő ellenséget, riadót fújt, de közben a tatárok átlőtték a torkát. A dallam megszakadt, a város megmenekült.

A templomot belülről is érdemes megnézni, a sok csupasz templom után végre egy gazdagon díszített szépséges gótikus épület, amiben ugyan itt-ott kárt tett a barokk, de a Veit Stoss, nürnbergi szobrász által készített, Európa legnagyobb szárnyas oltára címet is magáénak tudható gótikus triptichon gyönyörűen uralja a teret.

Ezt követően újra felsétáltunk a Wawelba, hogy Zsófi Kissárkánya, alias Pepike találkozhasson a híres krakkói sárkánnyal. Sokáig keringtünk a vár Visztula-felőli oldalán, a kiírásoknak megfelelően meg is leltük a sárkánybarlangot, de az sajnos zárva volt. Zsófi és Kissárkány is elég csalódott volt, mi viszont boldogan csatlakoztunk a Krakkó-szerte sokfelé látható ingyenes városnéző, tematikus túrák egyikéhez, amely a Wawel titkaiba avatta be az angolul tudó nagyközönséget. A Nők itt el is engedték a programot, míg mi a reneszánsz palotát ékítő sátortető okairól hallgattunk kiselőadást, addig a Nőket elküldtük a híres krakkói csakra ponthoz töltekezni.

A lengyelek meglehetősen vallásosak, így inkább bosszantja őket, sem mint értékelnék, hogy a Wawelben található a világ csakra pontjainak egyike (a hinduk hite szerint Siva hét isteni erejű követ adott az emberiségnek, amelyből egy a reneszánsz palota bejáratától balra található). Sokáig tábla hirdette, hogy semmilyen mágikus erő nincs a falakban, aztán különféle terelőpóznákkal próbálkoztak, de a jelek szerint feladhatták, mert most boldogan állhatott ott az, aki csak akart.

20160313_155111_resized

Az angol idegenvezetésnek hála az is kiderült, hogy a krakkói sárkányt egyszerűen rossz helyen kerestük. Amíg mi a barlang fenti bejáratánál vártuk, addig őkelme a Visztula partján állt, a barlang kijáratánál és tüzet köpött a járókelők legnagyobb örömére. Gyorsan lefutottunk a várból, szerét ejtettük a sárkánytalálkának, majd a folyóparton őgyelegve indultunk hazafelé, ahol még Annának is jutott egy pillanatnyi boldogság: a 2014-es krakkói látogatásának emlékére Benedict Cumberbatch hátrahagyta a kéznyomát. Anna számára Krakkó innentől más jelentéstartalommal bírt.

20160313_170212_resized

Sernik, a legjobb sajttorta

Már javában esteledett, így visszaindultunk a szállásunkra, de előtte még teszteltük a választékot az előző nap felfedezett kávézóban. Ettünk sernik-et, Zsófi kipróbálta a lengyelek világbajnok almás pitéjét, a szarlotkát, vettünk néhány bagelt (ami szintén errefelé őshonos), s bementünk az egyik élelmiszerboltba némi felvágottért.

Húskészítményekben a lengyelek szinte verhetetlenek, számtalan füstölt, szárított sonkájuk van, az olcsóbbak is finomak, nem mócsingot, ipari hulladékot árulnak, hanem színhúst. A kolbászaik is izgalmasak, számtalan fehér kolbászt készítenek, amit különböző módon füstölnek, szárítanak. A legjobbak az egészen vékony, ceruza vastagságú kabanosok, amiből szintén sokfélét kapni, a füstölttől a nemes penésszel érleltig.

Otthon pedig egy házilag összeütött céklalevessel melengettük magunkat, s boldogan rágtuk mellé a vékony, roppanós, finom kabanost.

 

Tags:

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Comments are closed.