Ron Zacapa

Néhány éve egy üveg Zacapa rumnak hála megértettem, hogy miért is lehet ezért az italért rajongani. Gyerekkorom óta mindig volt a háztartásunkban legalább egy üveg rum, nem a legolcsóbb, de majdnem, amivel anya készítette a különféle süteményeket. Inni egyáltalán nem ittuk, lehet, hogy jobb is.

A húszas éveim bulizós éjszakáin ittunk néha rumot, afféle bátorságpróbaként nyaltunk be 4-4 cent méregerős italt, aminek az ízét nem, csak a hatását éreztük. Majd egyszer a jó sors elém vetett egy üveg Zacapa Centenario 23-at és ott egyszer és mindenkorra megtanultam szeretni és becsülni ezt az italt.

A rum nagy történelemmel bír, a Kolombusz által az Újvilágba telepített cukornád melléktermékéből lepárolt ital hamar a helyiek és a matrózok kedvencévé vált, a rumpuncs a skorbut ellen is hasznos volt, s a sörrel ellentétben jól bírta a hosszú hajóutat is. A karcos, mindent bele alkohol a XIX. század második felében kezdett azzá válni, amiként ma is ismerjük: tiszta, minőségi ital lett belőle.

Legékesebb példa erre a Zacapa rum, amelyről az ital quatemalai nagykövete, Rebecca Quiñonez tartott remek – kóstolóval egybekötött – bemutatót a múlt héten. Mint mondtam, a Zacapa Centenario 23-hoz már volt szerencsém, így régi ismerősként köszöntöttem a poharam alján szépen kavargó italt, de a történetét nem ismertem. Nem tudtam például, hogy ehhez a rumhoz külön termesztik a cukornádat Guatemala déli partvidékének vulkanikus talaján, azaz a Zacapa rum nem a hátramaradt melasz felhasználásával készül, hanem egyenesen a cukorból nyerik ki, pontosabban addig-addig párolják le a cukros levét a nádnak, amíg egy cukornád-mézet nem kapnak, s ezt használják fel a rumhoz.

Rebecca Quiñonez és Gulyás Csaba mesél az italokról

Az érési idő elnyújtására is különleges technikájuk van, a rumot nem a partvidéken hagyják, hanem 2300 méterrel a tengerszint felett, ahogy ők mondják a felhők felett érlelik az italt, aminek az a prózai oka van, hogy itt – az alacsony hőmérsékletnek és a párás hegyi környezetnek hála – lassabban érik a rum, másképp alakulnak az aromái.

Az érlelés mellett, egy speciális Solera rendszert is alkalmaznak, amely eltér a többi rumot előállító cég sztenderdjétől.  Bár Rebecca szemléletes ábrán, nagyon lassan és érthetően magyarázta a pontos módszert, az addig elfogyasztott két koktél némileg gátolt a tökéletes megértésben, de a lényeg az, hogy a friss rumokat régebbi párlatokkal keverik, így gazdagítva az aromákat és emellett az érlelésnek is többféle hordóban ejtik szerét.

A gyümölcsös, vaníliás, mályvacukorra emlékeztető aromákat az ital részben a Pedro Ximenez boroshordóiban töltött időszakban szerzi, de francia vörösboros hordókat is használnak a komplexitás elnyerése végett.

A hordós érlelésre akár legyinthetnénk is, de a Zacapa XO kóstolása után már nem kérdés többé, hogy bizony, az érleléshez használt francia ex-konyakos tölgyfahordók mibenléte perdöntő.

Amíg a Zacapa Centenario 23 friss, üde, zamatos, kerek és nagyon szerethető, addig a Zacapa XO már olyan tulajdonságokkal rendelkezik, amelyek messze más jelentéstartalommal bírnak. A Zacapa XO az italok keresztapja: letisztult, testes, az aromái mélyek, jól érthetők, az ital simulékony és rendkívül gazdag.

A Zacapa Centenario 23-hoz nem kell különösebb indok, evés előtt, közben, után, szinte napszaktól függetlenül fogyasztható, ellenben a Zacapa XO megköveteli a figyelmet, így őt kifejezetten étkezés után, a délutáni/esti pihenésre ajánlják.