A tudós Nők
Amikor kiderült, hogy lesznek a Nők, a
kezdeti félelmek után, a következő nagy problémánk az volt,
hogy hogyan fogjuk elhitetni velük, hogy az iskola jó (mindketten
kellően renitensen és igencsak kritikusan álltunk az
iskolaéveinkhez).
Aztán a lendület elvitt minket,
pelenkáztunk, etettünk, járni tanítottunk, figyeltük az első
szavakat. Majd jött az ohoda és jött egy lehetőség, hogy a
gyerekeink egy Magyarországon új és világszinten sikeres
programban vegyenek részt.
A „Varázstáblás hely” jött,
látott és győzött. Első alkalommal kissé féltem otthagyni a
lányaimat, az iskolában, ahol két teljes órán át mindenféle új
dologgal ismerkednek, ám az, ahogy aznap este egymás szavába
vágva, repkedve meséltek, az eloszlatta minden félelememet.
Azóta is osztatlan sikere van a
dolognak.
Ami nagyon szimpatikus a módszerben az
az, hogy ezeket a korai, fogékony éveket használja arra, hogy a
gyerekekkel megkedveltesse a szereplést, a tanulást, a közös
kísérletek lefolytatását, a kiselőadásokban való részvételt.
Olyan dolgokról mesélnek neki, amihez a későbbiekben majd újabb
ismereteket lehet hozzákapcsolni.
Nem vagyok nagy híve a
fejlesztéseknek, de ebben a dologban látom a fantáziát. Érzem,
hogy a lányaim sokat fognak nyerni azzal, hogy az elkövetkező két
évben hetente egyszer boldogan rohannak tanulni, megérteni
dolgokat.
Az elmúlt hetekben megértették, hogy
mi az a gerinces, megtanulták, hogy vannak háziállatok és
vadállatok, megismerkedtek a pókokkal, tanulmányozták a
növényeket és zseblámpa segítségével tökéletesen tudnak
szentjánosbogarakat utánozni.
Remélem, hogy a módszer hamar
elterjed és az iskolák, intézmények is belátják, hogy az
amerikai iskola-előkészítő rendszernek van létjogosultsága
Magyarországon.
A program vezetői – némi lobbinak köszönhetően – ikreseknek szóló árat is kialakítottak. Ha valakit érdekel, keressen meg email-ben.
