Mandulás linzer
A múlt héten szert tettem egy formás kis üvegre, ami csak úgy kívánta, hogy tejjel megtöltve meghúzódhasson valamilyen ételfotón. Nem kellett sokáig várni, péntek este már meg is sütöttem a hozzá való kekszet.
Mandulás linzer
28 dkg finomliszt
20 dkg vaj
csipet só
1 narancs héja
10 dkg porcukor
10 dkg szeletelt mandula
A mandulaszeleteket egy száraz serpenyőben óvatosan megpirítom, majd egy maroknyi kivételével az összeset ledarálom. Egy tálba összeöntöm a lisztet, a cukrot, hozzáreszelem a narancs héját, csipetnyi sót adok hozzá, s végezetül a kihűlt darált mandulát. Végezetül az egészet összemorzsolom a vajjal, majd tésztává gyúrom. Fóliába teszem, és legalább egy órára a hűtőbe teszem.
175 fokra előmelegítem a sütőt, majd vékonyan lisztes deszkán hengerré formázom a tésztát és a visszatartott mandulaszeletekben megforgatom, szeletekre vágom, ha maradt még mandula, akkor azzal meghintem, majd sütőpapíros tepsire teszem és nagyjából 20 perc alatt megsütöm. Rácson hagyom kihűlni. Ha marad belőle, akkor dobozolni is lehet.







