Irány a part!

 

Végre! Lejutottunk. Nem volt egyszerű…ez a cipészes dolog arra is
áll, hogy aki közel lakik a Rómaihoz, az talán még ritkábban jut le a
partra. De most tervezetten mentünk. Hekkelni vágytunk, meg a Nőkkel
vízre szállni. Hekkesből mindig ugyanannál kötünk ki (ha csak nem a
BPM-es bagázzsal eszünk, mert akkor irány az Evezős), egy szimpatikus
kis bodegánál a sor vége felé.

 

Mi nők helyet foglalunk, a férfi vadászatra indul. Nézzük a
bicikliseket, a korzózás közben bőrrákra gyúró izompacsirtákat és
nőiket, a békés hétvégi családokat, a Dunában elázott kutyákat és kellő
mértékben csapzott gazdáikat. Miközben nézzük a sokszínű tömeget,
megérkezik a vadász, hegyezi füleit, hogy a bodega rejtekéből mikor
hangzik fel az ő neve, néhány kisült hekk említése mellett.
Aztán rikkan a családnév, fő ugrik.

 

Ebédre egy közepes, de ikrában gazdag halászlevet eszünk,
feledhetetlenül finom hekket, kicsit már szikkadt kenyérrel, finoman
fűszeres sültkrumplival és többféle savanyúval.

 

 

Zsófia nemes
egyszerűséggel maga elé teszi a krumplit, Anna a csalamádés tálat
kommenizálja el. Részemről a hekket boncolom és hol "hús" felkiáltással
adom a Zsófinak, hol pedig "hal" címszóval Anna szája felé lavírozom a
filét, a műanyag villa hegyén.

 

Ebéd után elsétálunk a Nánásira, a Cziniel cukrászdába fagyizni, majd
felülünk egy BKV-s hajóra és közel két órát hajókázunk. Nők élvezik, mi
is, nosztalgiázgatunk, mesélünk a Nőknek, meglepve lessük, hogy
mennyire más ez a város, ha az ember a vízről nézi.

 

Kellemes napunk van.

(Iránynak: 2 nagy hekk, 1 halászlé, kenyér, krumpli, savanyú és 4 víz:
cca. 5500 forint)