Heather Fawcett – Agnes Aubert varázslatos macskamenhelye
Heather Fawcett az Emily Wilde sorozat briliáns, lábjegyzetekkel tarkított világépítésével már bebizonyította, hogy képes a tudományos alaposságot ötvözni a tündérmesék szürrealitásával, most egy gyászoló nő mindennapjain keresztül mutat be egy olyan varázsvilágot, amely párhuzamos, olykor a miénkkel összefonódó dimenzióként létezik. Heather legújabb regényével, az Agnes Aubert varázslatos macskamenhelyével is bebizonyította, hogy a cozy fantasy műfajának egyik oszlopos tagja. Ez a könyv nem csupán egy kedves történet kóbor állatokról, sokkal inkább egy finom szövésű óda a második esélyekhez, az 1920-as évek Montreáljának havas utcáin és a mágia sötét, mégis hívogató árnyalatai közé merülve.
A történet főszereplője Agnes Aubert, akinek a mindennapi listák és a szigorú napirend jelentik az egyetlen kapaszkodót, mióta elveszítette a férjét. Agnes nem a tipikus, naiv fantasy-hősnő, hanem egy céltudatos, kissé merev, de végtelenül empatikus asszony, aki minden idejét és energiáját egy kissé döcögősen működő macskamenhely vezetésének szenteli. Agnes fájdalom ellen felhúzott pajzsa, a belső fegyelem azonban nagyon hamar szembekerül a totális káosszal, amikor a menhely kénytelen új helyre költözni, méghozzá egy olyan üzlethelyiségbe, amely alatt egy illegális varázsbolt működik.
Ekkor jelenik meg Agnes életében Havelock Renard, a bukott Boszorkánykirály, aki a hősnő tökéletes ellentéte, Havelock arrogáns, titokzatos, bosszantóan jóképű, de ami még fontosabb, ő képviseli azt a kiszámíthatatlanságot, amitől Agnes retteg. Kapcsolatuk dinamikája a lassú tűzön sütögetett románcok iskolapéldája, nincs elkapkodva, minden egyes párbeszédükben ott vibrál az intellektuális és mágikus feszültség. Fawcett stílusa itt is felismerhető, bár elhagyja az Emily Wilde sorozat akadémiai szárazságát, megőrzi azt a szofisztikált, mégis szívmelengető hangvételt, amely annyira egyedivé teszi az írásait.
A regény igazi lelkét azonban a befogadásra váró macskák adják. Legyen szó a méltóságteljes Thoreau-ról, a pajkos Sikolyról, a kiismerhetetlenül gonosz Őfelségéről vagy a többi lakóról, Fawcett minden állatnak egyedi személyiséget és sorsot ad. Ennek köszönhetően a macskák nem csupán díszleti, hanem katalizátorai a történetnek, az ő tisztük rámutatni a szereplők gyengeségeire és erejére. Az írónő ügyesen lavíroz a könnyed, humoros jelenetek és a mélyebb, komoly témák között. A háttérben felsejlő mágikus konfliktusok és Havelock múltjának árnyai megadják a történet súlyát, ellensúlyozva a románc – az elvarázsolt kemencében sülő francia finomságokhoz hasonló – finoman negédes voltát. Akik szerették az Emily Wilde sorozat tündérvilágának kutatását, ebben a kötetben is megtalálják azt a fajta aprólékos világépítést, ahol a mágiának ára és szabályai vannak. Míg az előző sorozat a vadon és a folklór misztikumára épített, itt az urbanizált, történelmi környezet és a személyes tragédiák feldolgozása kerül előtérbe.
Heather Fawcett ismét bebizonyította, hogy a fantasy nemcsak kardokról és sárkányokról szólhat, hanem a kedvességről, a felelősségvállalásról és arról a csendes bátorságról, amivel újra megnyitjuk a szívünket. Ez a könyv minden macskabarátnak, a romantikus fantasyk kedvelőinek és azoknak is ajánlott, akik egyszerűen csak hinni akarnak abban, hogy a világ, minden sötétsége ellenére, alapvetően varázslatos hely.
(fordító: Ballai Mária)
