¡Vamos a México!

Az ikres anyákkal újra nekilendültünk. Az Arribával történt kudarcom
után, az Iguanat szemeltük ki. A kritikák megosztottak voltak ugyan, de
alapvetően szimpatikusnak tűnt a hely. Írtam, írtak, menüt javasoltak,
belementem (Szerintem utószor. Fogyózó, alakvigyázó nők mellett a menüsornak igen
kevés értelmét látom…).

A
társaság most is, mint mindig, remek volt. A hely maga hangulatosan
berendezett, kegyetlenül zajos és a galérián meglehetősen levegőtlen. A
pincérünk kezdő, ami önmagában nem lenne baj, bár nem érzem
szerencsésnek, hogy egy 25 fős csapattal egy kezdő az étlapot, a helyi
rendszert, sőt a levélváltásunk során kialkudott lehetőségeket nem
ismerő ember küzd. Igaz kedvesen és töretlen lelkesedéssel, de elég sok
bakival tarkitva.

Az ételsor összeállítása során az étterem bölcsen közös előételt és
helyben választható főétel, desszertet javasolt. A chips kicsit száraz,
a salsa kellemesen csípős, de bemelegítésnek pont jó.

Az előételnek
felszolgált szezámos csirkefalatok, a tortillába töltött fűszeres
csirke és a sajttal megtömött, rántott jalapeno paprika jelentették
nekem az est ízfénypontját. A csirke csodás volt, a szószok közepesek,
de a jalapeno csodás! Ez valószínüleg nem az étterem érdeme, de akkor
is.

Főételnél választhattunk, hogy sült zöldségekkel kíméljük a gyomrunkat,
vagy steak burritot, csirkenyársat, esetleg caesar salátát, netán
cukkinis-brokkolis csirkét kérünk. Részemről a burrito mellett
döntöttem, de annyira nem győzött meg. A kissé rágós hús nyomokban
tűnt elő a tortillából, a rizs hibátlan volt, sőt a paradicsomkockák is
nagyon jól harmoizáltak a tányér szélén árválló tejfölkupaccal, de
összeségében nem éreztem, hogy ez a konyha az amire vágytam.

Közben
beszélgetni legfeljebb a közvetlen asztaltársaságommal tudtam, de velük
is csak keményen artikulálva és a testbeszéd összes eszközét bevetve.
A desszert finom volt. A brownie meglepően jó volt, a gyümölcsrizs átlag feletti.

Ami viszont megint lejtőre vitte az estét, az az ital. Pontosabban
annak rendelése. A vacsoránkban elvileg két ital benne foglaltatott, ám
nehezen hittek nekünk, hogy még csak az első, esetleg a második körnél
járunk, folyvást kérdezgette a pincérük, hogy tuti, csak a második. Nem
vagyok zugingyenivó, nem szeretem, ha gyanúsítgatnak.
Fizetni végre korrekt mód tudtunk: egyesével.

Összeségében: most valahogy egy darabig nem vágyom az Iguanaba. Nem győzött meg.