Alig egy hét múlva versenyzik a magyar csapat a Bocuse d’Or világdöntőjén
Már csak egy bő hét választ el minket a Bocuse d’Or világversenyétől, amit idén is Lyonban, a Sirha szakkiállítás keretein belül rendeznek meg. A két napos megmérettetésen természetesen a magyar csapat is részt vesz, rögtön az első nap, január 26-án állnak rajthoz a gasztronómia Oscar-díjaként emlegetett Bocuse d’Or döntőjében.
A magyar csapat a norvégiai Trondheimben vívta ki a döntőbe jutást, és még a “legszebb tál” különdíját is bezsebelték. Most pedig itt állnak a világdöntő kapujában, ahol komoly megmérettetés vár rájuk.
Kikből is áll a magyar csapat?
A csapat vezetője, Kelemen Roland (a Hunguest Sóstó séfhelyettese), mellett a commis a siófoki családi étteremből érkező Fodor Noel, a coach pozícióját pedig a Hungast Csoportnál dolgozó Szabó László tölti be. A csapatelnök egy igazi sztárséf, a két Michelin-csillagos Stand Étterem sous chefje, Dalnoki Bence, ő már tudja, milyen érzés a dobogón állni, hiszen bronzérmet szerzett korábban ugyanitt.
Mit kell alkotniuk a séfeknek?
- Egy meseszép őzgerinc tálat (igen, csontosan!)
- Libamájjal töltött őzpitét
- Egy gyümölcsös köretet
- És egy side dish-t, amiben teának is szerepelnie kell és ami mellé még töltött tésztát kell adni, köret gyanánt
A magyar csapat igazán hazai vizekre evez az alapanyagokkal: tokaji és olaszrizling is kerül az ételekbe, a köretet pedig olyan klasszikus magyar gyümölcsökből komponálják, mint a vilmoskörte, cigánymeggy és besztercei szilva – pont, amiből a legfinomabb pálinkák is készülnek!
Tálban tálalva
A verseny második felében nem a megszokott tányérokon, hanem mini tálakon kell tálalni egy igazán különleges kompozíciót zellerből, halból és homárból, ráadásul egyben és a fine dining megkövetelte egyedi tálalásában is asztalra kell adni, ami sok plusz időt jelent, hiszen ugyanaz az étel kétszer fordul a zsűri előtt.
A felkészülés már javában zajlik a Hungexpón található tankonyhában, ahol a jövő séftehetségei is ott sürögnek-forognak a csapat körül. A csapat január 26-án áll pástra, akarom mondani versenykonyhába.