Mörk Leonóra – A papagájos ablak

Furcsa, hogy csak most, az új kiadásban került kezembe Mörk Leonóra könyve, de biztos volt oka az időzítésnek, mert így szép párhuzamokat húzott a könyv az én januári elvonulásommal. Bár bennem nem motozott, hogy szívesen cserélnék Lagzi Lajcsival és börtönbe sem kívántam magam, mégis ugyanígy világgá mentem egy időre, hogy a saját passzióimat szem előtt tartva, önmagamnak kedvezve töltődjek fel. Ahogy Nóra folyamatos belső monológja megmutatja: rengeteg minden gyűlik fel az emberben, mire eléri az életútjának felét, főleg, ha nem remeteként él, hanem több, kisebb-nagyobb közösség tagja, ahonnan nem mindig csak azt és úgy veszi magához, amire valóban szüksége van, hanem számtalan olyan élmény és behatás is éri, amitől idővel jó megszabadulni. Erre tökéletes egy ilyen út, amikor végre újra önmagunkkal lehetünk, és kizárólag azzal foglalkozunk, ami valóban érdekes, releváns számunkra.

Nóra kötődése Németországhoz szépen párhuzamba állítható az én olasz becsípődésemmel, mindketten tudjuk, hogy nekünk ott jó, érezzük a kémiát és nem is állunk neki ellen, hagyjuk, hogy hasson ránk a hely és mi folyamatosan ismerkedünk vele, más és más aspektusait tárva föl önmagunk, majd később az olvasók számára. A papagájos ablak nem pusztán egy német tárlatvezetés sajátos szemüvegeken keresztül, napló egy izgalmas témára, témákra fűzött útról, kedvcsináló Türingiához, hanem annak bizonyítéka, hogy érdemes magunkra hallgatni és a konvenciókat félresöpörve, mérhetetlenül önző módon, de nagyon jólesően azt csinálni, amire valójába vágyunk, és amire valóban szükségünk van.