Nádudvari – európai minőség a magyar fogyasztóknak
Több mint egy éve figyeljük – laikusként – az élelmiszeripari változásokat, érezzük a pénztárcánkon, látjuk a kínálat változásán, hogy az infláció milyen módon képes befolyásolni a mikro- és makrokörnyezetünket. A héten tartott sajtóbeszélgetés során talán az volt a legjobb, hogy egy nagy iparági szereplő, a Nádudvari részéről kaphattunk első kézből információkat, miközben arra is fény derült, hogy a vállalt milyen célkitűzésekkel indult neki az idei szezonnak és milyen fejlődést remél magának.
A tejtermékeket, húskészítményeket és fagyasztott élelmiszereket gyártó vállalat szerint az élelmiszerárak csökkenhetnek a következő időszakban. A Nádudvari célja, hogy hosszabb távon európai szinten is versenyképes élelmiszeripari vállalattá váljon, termékskáláját most olyan szegmensben szélesíti, ahol jelenleg a magyarok számára kínált termékek 80 százaléka importból származik, és ez a joghurt. A boltláncokban hamarosan megjelenhetnek a magyar tejből készült minőségi, klasszikus, kevert gyümölcsjoghurtok
A kanyar felé tartanak az élelmiszerárak
„A Nádudvari a nehézségek ellenére is jó eredményt ért el tavaly. Komoly kihívást jelentett, hogy jelentősen nőttek az alapanyag- és az energiaárak: a tej felvásárlási árának emelkedése 1,2 milliárd forint, az áramdíj 850 millió forint, a gáz ára pedig 450 millió forint többletköltséget jelentett. Ugyanakkor a költségemelkedésnek csak egy része épült be az árainkba, jelentős részét a cég magára vállalta. Emiatt mérséklődött a nyereség” – mondta Nagy Ádám, a Nádudvari Élelmiszer Kft. ügyvezető igazgatója. A szakember azt is elmondta, hogy az élelmiszer-drágulásra a vásárlók is reagáltak, a nem alapvető élelmiszerek egy része átmenetileg kikerült sok fogyasztó kosarából. Az idei év azonban a tavalyinál már kedvezőbben alakulhat a költségek szempontjából: a tej esetében például csökkent az alapanyagok ára, ez a hatás pedig rövidesen megjelenhet a bolti árakban is, azaz lassan visszafordulhatnak az élelmiszerárak. Az energiakiadások azonban továbbra is bizonytalanságot okozhatnak.
Magyar joghurttal az importfölénnyel szemben
A Nádudvari a réteges krémjoghurtokkal tavaly év végén jelent meg a gyümölcsjoghurtok piacán, amelyek rövid idő alatt népszerűvé váltak. Erre a sikerre alapozva idén bővítik a termékpalettát, a boltok polcain hamarosan megjelennek a minőségi, magyar tejből, magyar gyártásban készülő klasszikus gyümölcsjoghurtok is. A gyümölcsjoghurtokban nagy lehetőség rejlik, hiszen jelenleg a több száz vagy akár ezer kilométeres távolságból érkező importtermékek vannak fölényben, a piaci arányuk meghaladja a 80 százalékot.
A cég az exporttermékek piacán is erősödni kíván, elsősorban a fagyasztott, panírozott termékek kivitelét növelné fokozatosan, hiszen azokra rendkívül nagy a kereslet az unióban, főleg a vegetáriánus, vegán termékek igen népszerűek.
Növelni kell a hatékonyságot
A magyar élelmiszeripar nemzetközi összevetésben jelentős lemaradásban van, ezért komoly hatékonyságnövelést kell végrehajtani, hogy versenyképes legyen az európai feldolgozóiparral. A Nádudvari megítélése szerint Magyarország képes lenne ellátni magát élelmiszerrel és exportra is maradna elég kapacitása, ám az ágazat csak újabb beruházásokkal fejlődhet, válhat versenyképesebbé, ellenkező esetben az import termékek további térnyerése várható a magyar boltokban.
A Nádudvari célja, hogy hosszabb távon is minőségi termékeket gyártsanak, olyan hatékonysággal, ami nyugat-európai szinten is megállja a helyét.