Victoria Schwab: Verity szörnyei – Egy kegyetlen dal, Egy sötét duett
Ha anyát kérdeznétek, akkor biztosan az örök éretlenségemre fogná, hogy a mai napig szívesen olvasok ifjúsági regényeket. Egyszerűen szeretem őket, ha nem lenne ez az elhajlásom, akkor például az Éhezők viadala is kimaradt volna az életemből, amit nagyon sajnálnék.
Egyszóval néha jó a bennem élő kamasznak is megadni, ami jár, így most az elmúlt évek egyik kedvenc felfedezettjétől, Victoria Schwab-tól olvastam a Verity szörnyei rövidke, két kötetre rúgó regényfolyamot.
Schwab tud mesélni, Schwab jól tud mesélni, szereplői plasztikusak, karaktereikhez a megfelelő időben a megfelelő információ érkezik, bőven van lehetőségünk megteremteni minden alakot és helyszínt a fantáziánk széles palettáján. Verity is hamar megszületett, egy jóféle disztópiának megfelelően leharcolt, a múlt sebeit a jelen hegeiként viselő város története szépen, lassan bontakozott ki.
A város, amely harcban áll a szörnyeivel, amelyeket ő maga teremtett, a város, amelyben nem csak az emberi erőszak generálta árnyalakok szedik áldozataikat, hanem néhány ember is, a város, amely nem képes megtisztulni, és ahol az ott élő emberek és szörnyek nem feltétlenül találják a helyüket.
Verity szörnyei sok mindenben emlékeztettek az Éhezők viadalára. A közeli jövőben, az egykori Amerika területén zajló, jó eséllyel maroknyi túlélőt érintő utópia elemeiből számos ismerős volt, de az alaptétel, az emberi gonoszságból születő szörnyek, a saját magunk okozta árnyakon való felülemelkedés és azok legyőzése szép és számomra – ebben a műfajban és ebben a formában mindenképp – újszerű gondolat volt.
A kamaszregénynek induló urban fantasy-ben nincs happy end vagy ha van is, akkor az nagyon munkás, fejlődéssel járó vég, amely inkább lehetőség egy újféle kezdetre. Schwab könyveihez a Verity regények jó belépőt jelentenek, sokat megmutatnak az írónő stílusából, könnyed olvasmányos hangvételéből és egészen egyedi történetszövéséből.
