You are here: Home > Könyvről > Ma még élünk

Ma még élünk

Furcsa könyv Emmanuelle Pirotte alkotása, a Ma még élünk. Az ügyes felütésű, könnyed módon, egyszerű eszközökkel, de hathatósan atmoszférát teremtő könyv tulajdonképp egy kamaradráma. A hátteret a II. világháború, a normandiai partraszállás emléke, a portyázó német- és amerikai egységek adják, de valójában minden bent, egy pincében, vagy inkább bennünk játszódik.

mamegelunk

A könyv kifejezetten könnyen olvasható, gördülékenysége a forgatókönyv alapnak köszönhető, amelyből Emmanuelle könyvvé nemesítette a történetet. A plasztikussága, a kezdetektől jól fenntartott feszessége, a jó arányban megjelenő leíró részek mind értelmet nyernek ennek a ténynek az ismeretében.

A történet főhőse egy amerikai álruhás SS-tiszt és egy zsidó kislány, akinek rövid életét semmi más nem jellemzi, mint a folyamatos menekülés, rejtőzködés, a mimikri, amelyben ez az emberpalánta nem megtört fénytelen árnyék lesz, hanem a benne lévő őserő minden egyes megmérettetés után erősebbé és erősebbé faragja.

A két sors, a két önmagát megacélozó jellem, a maga érzelmektől mentes túlélési stratégiájával mégiscsak – pont a megmagyarázhatatlan érzelmek okán – egymásra talál, és nagyon gyorsan, szinte minden időbeliség nélkül kialakul közöttük egy rendkívül soros kötelék.

A könyv ezzel az alappal indít, majd szereplőit egy ardenneki pincéjébe irányítja, ahol még fülledtebbé válik a dráma, a valós történések előterében az írónő a pince lakóinak, az ő egyéni sorsuknak a felvonultatásával próbál kaleidoszkópszerű, összetett képet adni az össztársadalmi változásokról, bemutatni azt, hogy kit hogyan érint az öt éve húzódó háború.

Emmanuelle könyve a gyerekre irányított, aprócska motívumból világméretű tragédiára rámutató perspektívájával felidézte bennem a Könyvtolvaj hangvételét, de azzal ellentétben itt a remény sokkal nagyobb hangsúlyt kapott, a legdrámaibb jeleneteknél is érezhető volt egyfajta biztonság, amivel az író kivezette főszereplőit újra és újra a halál torkából.

A könyv egyenletes tempója sajnos a végére elveszett, a végső, mindent eldöntő jelenet után gyors snittekben, térben és időben is ugrálva, szinte csomagban kaptam az információkat és az érzelmeket, amelyek így egy szerethető, kicsit kiszámítható, de mégis suta véget adtak az egyébként háromnegyedéig gondosan felépített könyvnek.

Tags:

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Comments are closed.