You are here: Home > Könyvről > A mítosz hatalma

A mítosz hatalma

A könyves recenziók írásakor szinte kötelező a tempó. Sokszor olvasom, sőt, olykor én magam is azt írom, hogy egyenletes tempójú, falható, olvasmányos könyv akadt a kezembe, amit nem lehetett letenni, az alvás és a munka rovására olvastam egy ültő helyemben.

Én most nem egy ilyen kritikával jövök, de ez nem von le a bemutatandó könyv értékéből, inkább jelzi, hogy milyen beltartalmi értékei vannak.

A Campbell-Moyers interjúk átiratából született A mítosz hatalma ugyanis nem a „leülök és olvasgatok egy kicsit” kategóriába tartozik. Már a bevezető jó hangolódást kínál a könyvre, amely belassít, ellenben az agyat erősen felpörgeti. A mostanában olvasott könyveknél – még a kortárs szépirodalom esetén is – többször volt már olyan érzésem, hogy az írók – tökéletesen érthető okból, a médiafogyasztásában teljesen megváltozott társadalom, az újsütetű, vagy lassan átkódolódó olvasók figyelmének megszerzése és megtartása okán – hajlamosak olyan egyszerűsítésekre, amelyek első körben fel sem tűnnek.

A szöveg gördülékeny, a mondanivaló a helyén van, kapunk struktúrát, a várt minőség sem marad el, de mégis ott motoz az emberben egy enyhe hiányérzet, amelynek megfogalmazására szinte képtelen.

És ekkor kezembe került a nyolcvanas évek végén született interjúsorozat összefűzött, kissé szerkesztett, de korántsem zanzásított változata, és hirtelen megvilágosodtam.

A könyvek, pontosabban a szerzők már nem várják el tőlünk, olvasóktól, hogy gondolkodjunk. Ok, találgatunk egy borzongató svéd kriminél, hogy kinél van a fejsze, elmélázunk az elénk dobott információmorzsákon, hogy felelősségteljes, de teljesen felesleges ítéletet hozzunk bármely szereplő felett, néha egy-egy bon mot lehetőséget kínál az intellektus felvillanására, de valljuk be, elkényelmesedtünk, s az irodalmi kínálat is sokszor párnát tesz a fejünk alá.

mitosz

Joseph Campbell és Bill Moyers könyvét több mint egy hónapja olvasom. Mondatonként. Újra és újra nekiszaladok, mint Sziszüphosz a hegynek, és élvezem, ahogy az összetett magyarázatoknak ellenáll az agyam, majd szép lassan, – ahogy a rozsda mállani kezd a fogaskerekek közül – beindulnak a saját belső útjaim, Moyers bölcs és belátó kérdéseire adott rendkívül bölcs és elgondolkodtató Campbell válaszok beolajozzák azokat a pályákat, amelyeket apám halála óta oly keveset használtam a szürkeállományomból.

És ez nem jelenti azt, hogy véglényként, ponyván élve tengettem a napjaimat, csak egyszerűen ez a fajta könyv, ez a fajta könyv adta elmélyülés, a gondolatok újra és újra és újra ízlelgetése a gyerekneveléssel és munkával sűrűn teletűzdelt elmúlt 15 évemre nem volt jellemző.

A Mítosz hatalma fantasztikus könyv, nem adja magát könnyen, olykor 2-3 oldal is pont elegendő muníciót kínál napokra, van min gondolkodni az olvasása alatt és után is. Bár közel harminc éve született, a ma tapasztalható társadalmi, morális anomáliák már csírájukban akkor is jelen voltak, a globalizált világ kezdetén, és Campbell már ott, akkor látta, hogy mi lesz a 21. századi ember talajvesztettségének egyik fő oka.

A könyvet jó szívvel ajánlom mindenkinek, aki hiányol valamit az életéből, aki vissza szeretne találni az önmagát feltáró, de nem öncélú utakra, aki szeretne többet megérteni a világvallások összecsengő hangulatából, vagy aki csak rég olvasott egy olyan istenigazából jó könyvet.

P.s. Javaslom mellé elolvasni Neil Gaiman Amerikai istenek című művét, meg passzióból egy kis Poppert, mondjuk Az Istennel sakkozás kockázatát.

Tags:

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Comments are closed.