You are here: Home > Élet dolgai > Tanmese a Kék szemüvegről

Tanmese a Kék szemüvegről

Múlt héten, az egyik ragyogó kánikulai napon, talán épp a legmelegebben útra keltünk a Nőkkel, hogy az általam kifejezetten szeretett Vendéglátóipari Múzeumban elcsípjünk egy a kekszekről szóló remek sajtótájékoztatót. Mielőtt azonban irányt vettünk volna a múzeumba, beálltam az egyik megszokott benzinkútra a környéken, tankolni. Egy könnyed nyári ruha volt rajtam, kezemben ezernyi cucc, azok se könnyűek, rajtam a kedvenc Nespresso-Tipton napszemüvegem, amit az üzletbe lépve se feltolni nem tudtam a fejemre, se a ruhába beakasztani, így végső megoldásként landolt a pénztár előtt, amíg a számtalan ilyenolyanamolyan, de szükséges holmim közül kikotortam az épp kellő tárcámat és fizettem.

Majd léptem, hiszen a kocsiban épp három kamasz készült meggyulladni, és az idő is szorongatott minket. Mire rákanyarodtam a Szentendrei útra, elfogott a hiányérzet. Sehol a szemüvegem. Annával rögvest megnézettem a neten, hogy az adott benzinkútnak van-e telefonszáma, de nem találtunk, a központi oldalon szintén nem jártunk sikerrel, így az első adandó alkalommal megfordultam, és nagyjából 10 percen belül újra a benzinkútnál voltam. Anna befutott, majd csalódottan jött ki: nem látták, nem tudnak róla. Ekkor én mentem be, hátha, de egyöntetű, szomorú csóváláson túl semmilyen reakciót nem váltottam ki a személyzetből.

Így aztán továbbálltunk, irány a múzeum. Napközben megpróbáltam a benzinkutat üzemeltető társaság facebook oldalán üzenni, de egy ostoba és alapvetően csak nyereményjátékokat az arcomba toló chatboton nem jutottam túl, akármennyire ígérték a kezelő jelentkezését. A weboldalon semmilyen megoldást nem találtam, csak egy email címet, amire még aznap este írtam.

Aztán gondoltam egyet, és úgy döntöttem megkérdezem a kerületi kapitányságot, hogy nagyon ciki-e, ha egy kvázi esélytelen, piszlicsárénak tűnő, de nekem fájó üggyel zaklatom őket. A központos nagyon helyes volt, javasolta, hogy vagy személyesen, vagy írásban azért tegyek bejelentést.

Este megtettem. Két nap múlva hívott egy rendőr törzsőrmester, egyeztettük az adatokat. Bennem ugyan felcsillant a remény szikrája, de még mindig egy darab napszemüvegről beszélünk, amit a személyzet szerint bárki elvihetett abban a 10 percben. Nem nemzetgazdasági ügy, csak nekem fáj. Abban maradtunk, hogy az adatok ismeretében kikéri a kamerafelvételeket.

Tegnap újra telefonált a törzsőrmester, hogy valamikor be tudnék-e menni a kapitányságra. Nagyon meglepett, kérdeztem is, hogy miért.

Mert ott a szemüvegem az asztalán.

(Szomorú megállapításként teszem hozzá, hogy azt érintett cég a mai napig nem reagált a – lopással kapcsolatos – segítségkérő levelemre, amit a saját felületükön keresztül küldtem el nekik.)

nesp

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Comments are closed.