Portobellotól naplementéig
A közel 11 órás alvásunkat a BBC One híradója törte meg. Pontosabban a tv, amelyik úgy vélte, hogy itt az idő felkelni és végre felfedezni a várost. A szállásunkhoz tartozó sörözőben a Nők nagyon elemükben voltak. Zsófi rögvest rárepült a cheddar szeletekre, Anna elbűvölten forgatta a piciny lekvárosüvegeket, én meg jókat mosolyogtam a nemlétező bajszom alatt a miniatűr Marmite láttán. A Marmite az angolok számára kötelező és kedvelt, nekünk többszöri kísérletre sem sikerült vele teljes mértékben megbarátkoznunk. A Nők mereven elutasították a lehetőségét annak, hogy – igazi angol módjára – a Marmite is a reggelink részét képezze, én meg inkább egy english breakfast elfogyasztásával kívántam asszimilálódni.
Bőséges és kellően angol reggelink után az első programponthoz metróztunk: megnéztük a szombati piacot a Portobello road-on. Amikor a Nőkre szabott londoni vakáción törtem a fejem, úgy okoskodtam, hogy olyan programpontokra van szükség, amelyeket ők is tudnak kötni már meglévő élményekhez. Mivel a Notting Hill-t Anna már hosszú ideje végszavazza, így azt gondoltam, hogy jó lesz, ha ehhez a filmhez hozzákapcsolom a Notting Hill-élményt is.
Verőfényes időben sétáltunk el George Orwell háza mellett, megnéztük a lányok szerint fagylaltszínűre kent elegáns épületeket, az aprócska sorházakat, a mégaprócskább, de gondozott előkerteket, majd néhány kanyart követően beértünk az Alice nevű régiségbolthoz (ami fontos szerepet játszott a Paddingtonról szóló mozimesében is), s innen jött a sűrűje. Régiségek, fröccsöntött Union Jack-es mindenfélék, gyönyörű zöldségek, ezerféle illatos szendvicsek, olíva olajok, palacsinta, pizza, kávé és tömeg. Odafelé még nem is volt akkora a népsűrűség, de miután bő fél órát eltöltöttünk a Notting Hill filmben szereplő könyvesboltnak ötletet biztosító eredeti könyvesboltban (erre külön emléktábla hívja fel a járókelők figyelmét), addigra mindent elöntöttek a turisták. Ettek, tülekedtek, nézelődtek, így a félórája még élménynek is beillő piac tömegnyomorrá változott.
Miután kimenekültünk a tömegből, elindultunk a London Eye felé. Eredetileg úgy terveztem, hogy a Jubilee line segedelmével lejutunk a Westminsterig, onnan szépen átsétálunk a hídon, majd meghódítjuk az óriáskereket. Természetesen a londoni közlekedési vállalatnak más elképzelései voltak, a vonalat lezárták, mi pedig ott álltunk a Bond street-en és tempósan próbáltunk összeütni egy B tervet. A B tervnek hála a Nők emeletesbuszoztak, én pedig rájöttem, hogy zsigerileg fáj és minden eresztékem tiltakozásba kezd, amikor a busz nagy ívben kanyarodik be jobbra.
Az óriáskeréknél tetszetős sor állt. Annak idején már megtapasztaltam, hogy az angolok sorszervezésben és sorban állásban verhetetlenek, így a Nőkkel ellentétben nem voltak fenntartásaim, bár vészesen kanyargósnak és soha el nem fogyónak tűnt az előttünk felgyűlt embertömeg, akik szintén ezt a verőfényes délelőttöt választották a londoni panoráma megcsodálásához. Amíg várakoztunk a koratavaszi napsütésben, azzal ütöttük el az időt, hogy a parton grasszáló angol családok tagjain kerestünk ismerős vonásokat. Találtunk egy majdnemsherlockot, egy majdnemmuglit, akivel Harry lakott, egy kiköpött Watsont, s mire újabb azonosításokra kerülhetett volna sor, elnyelt miket az egyik kapszula. Bár a weboldalon fél órás menetidőt írnak, nekem nagyjából 10 percnek tűnt az út. Annak ellenére, hogy Anna is és én is masszívan tériszonyosak vagyunk, egyikünknek sem okozott gondot a kapszulában való jövés-menés, sőt boldogan lestük a napfürdőző várost, próbáltuk kibogozni a különféle helyeket, épületeket.
Miután az óriáskerékből kiszálltunk, sétára indultunk a parton. Az angolok nyarat hirdettek, a közel 15 fokos kánikulában egyszál pólóban és sortban bicikliztek, hosszú sorok kígyóztak a fagylaltot árusító bódéknál és sok fiatal lányon miniruha, szandál kombinációt lehetett csak látni. A melegebb égtájról érkező bevándorlók és a nem északi irányból idekeveredett turisták azért tartották magukat a kabát, sál variációhoz, bár sokan elcsábultak a fagylaltra, ami nem is csoda, olyan gyönyörűen sütött a nap.
A hidak alatt, mellett utcazenészek szórakoztatták a nagyérdeműt, aki boldogan hallgatta, nézte a produkciókat, pénzzel és tapssal jutalmazva azt, így mire a negyedik utcazenészt is elhagytunk, addigra Zsófiban megérlelődött a gondolat, hogy ő is ezt a remek hivatást fogja választani.
Elsétáltunk a Tate Modern mellett, kívülről megnéztük a Globe színházat, majd a Borough Market-nél az az ötletem támadt, hogy megmutatom a Nőknek. A Borough Market nem szülőbarát hely. A tömeg eszelős, lökdösődnek, eszméletlen tempóban vágtatnak vagy csak hirtelen irányt váltanak, én meg kaméleon módjára próbáltam mindkét gyereket egyszerre szemmel tartani. Nem dramatizálom a helyzetet, a Nők az utcán, metróban gyönyörűen jöttek a saját tempójukban, bőven elég volt, hogy tudtam: ott vannak mellettem. Itt esélyük sem volt, olyan sodra volt a tömegnek. Azért hősiesen átvágtunk rajta, majd továbbálltunk, hogy megnézzük a 9 és 3/4 vágányt.
Az angolok bölcsek, tudják miben van a pénz, így azt is tudták, hogy ha a King’s Cross egy falszakaszára odahegesztenek egy lefűrészelt poggyászkocsit néhány bőrönddel és egy ketrecbe rekesztett plüssbagollyal, akkor egy fotóért nagyobb embertömegek lesznek képesek sorban állni. Nem tévedtek. A sor hosszan kígyózott, a biznisz pedig pörgött, kattogtak a fotók, a turisták ugrottak, pózoltak a számukra megfelelő színű sálakban és egyéb kiegészítőkben, majd a szomszédban található HP boltban súlyos summáért meg is vehették a képeket.
Miután megtekintettük az összes létező varázspálcát és minden egyéb szent Harry Potter ereklyét, átszeltük a várost és gyorsan szemrevételeztük a Harrods áruházat. A Harrods annak idején igencsak elbűvölt. Bár tömény giccs az egész és anyagilag valószínűleg semennyire sem rám szabott, mégis szívesen múlattam az időmet az élelmiszerosztályon. Nem a túlárazott muffinok és a tízszeres szorzóval kínált csokinyulak társaságát kerestem, hanem élveztem, hogy a kitett áru hibátlan és az eladókban megvan a kellő alázat a kezük alatt lévő fantasztikus minőségű ételekkel szemben. Most is főleg az élelmiszerosztály végett jöttünk, ám már a kirakatok is külön örömet okoztak a Nőknek: a most bemutatásra kerülő Hamupipőke film egyes jelenetei elevenedtek meg az üvegek mögött, az eredeti jelmezek mellett különféle, híres tervezők által megálmodott üvegcipellőkben is gyönyörködhettünk, mielőtt elnyelt volna minket a Harrods.
Az élelmiszer osztály felfedezését követően, a Nők a játékbirodalmat is látni kívánták, így sok bolyongás, nem kevés liftezés után megleltük a Hamleys kicsinyített változatát. Itt is szórakoztatták az erre tévedő csemetéket, akik hamar örök barátságot kötöttek minden egyes bemutatott darabbal, majd visongva vették tudomásul, ha nem kerülhetett végleg a birtokukba. A Nők pónifixáltan száguldoztak a termekben, bár Anna Paddington medvével is hajlandó volt egy közös fotóra.
Ezután már csak némi kötetlen csavargás várt ránk, majd egy csodálatos naplemente a Hyde parkban.
