You are here: Home > Élet dolgai, Éttermekről, cukrászdákról > Centrál Irodalmi Zsúr – Ahol az élő költők társaságába léphetünk be

Centrál Irodalmi Zsúr – Ahol az élő költők társaságába léphetünk be

A dicső múlt élővé varázsolásával számos hely folytat ádáz küzdelmet, élükön a múzeumokkal és a különféle építészeti emlékekkel, amelyek nagysága ugyan nem kérdéses, de önmagában a jelen kor generációi számára nem feltétlen hordozza azt a pluszt, amit egyébként akár hordozhatna is. A Centrál Kávéház frappáns, interaktív választ talált erre a kérdésre, olyan módon hozza el, mutatja be a magyar kávéházi kultúrát, annak szereplőit és a Centrál ebben betöltött megkerülhetetlen szerepét, amely a mai fiatalság számára is vonzó. A most induló, középiskolások számára életre hívott Centrál Irodalmi Zsúr programon ma mi is megtapasztalhattuk, hogy milyen lehetett egykor a kávéházi szegleten ücsörögni, hogyan vált Budapest lakásgondjainak és a költők mérhetetlen pénztelenségének okán irodalmivá jó pár kávéház és ebből hogyan emelkedett ki – a Japánnal, a New Yorkkal és még néhánnyal egyetemben – a Centrál. Szembetaláltuk magunkat a tankönyvekben, szöveggyűjteményekben oly gyakran citált alakokkal, fiatalon és éltesen, láthattuk, hogyan éltek szinte szimbiózisban a kor szinte már celebritásnak számító irodalomtörténeti figurái és a nekik otthont biztosító kávéházak.

A Centrál közben zizeg, él körülöttünk, jönnek a turisták, hangol a zenekar, szisszen a gőz a kávégépben, porcelánon csörren az alpaka, elsuhanó pincérek alakja sejlik fel a háttérben. A kávéház élt és él. Hallgatjuk az anekdotákat, miközben minden érzékszervünkre hat a jelen kávéháza és ez a kettő tökéletesen összeolvad egy idő után, megvalósul az időutazás és ebben a térben, amely egykor otthona volt Karinthy Frigyesnek, befogadta Kosztolányit, menedéket nyújtott Babitsnak és Szép Ernőnek, mi magunk is alkotni tudunk. Kicsit sután és félszegen, de megtapasztalhatjuk, hogy mi történik akkor, ha épp nem beszélgetünk, nem a telefon ablakán keresztül nézünk a világba, hanem hagyjuk, hogy a kávéház beteljesítse egykorvolt funkcióját és az alkotás terévé lépjen elő.

central3_v

A Centrál ezekre az Irodalmi Zsúrokra középiskolás osztályokat invitál, hogy a diákok interaktív módon fedezhessék fel a magyar irodalom világát, ezzel együtt a Nyugat és a Centrál történetét, valamint irodalmi, költői játékra is hívja őket. Meskó Zsolt író, rendező és Bence úr, a főpincér látja vendégül és tanítja versírásra a diákokat, olyan órákon, amelyek arra is ösztönzik őket, hogy saját kreatív tartalmakat hozzanak létre. A versek írói bekerülnek a Centrál Költők Társaságába és a legjobbakat helyben oklevéllel díjazzák. Az irodalmi zsúrok kezdési ideje 9.00 és 10.30. Ez a tanév minden keddjére vonatkozik, kivéve a tanítási szüneteket. Az irodalmi zsúrok alatt a diákokat ásványvízzel és frissen sült házi pogácsával látja vendégül a ház. A programra a tanárok, osztályok az alábbi linken, a kávéház weboldalán foglalhatnak időpontot: https://centralgrandcafe.hu/irodalmi-orak/

central2_v

Kőrössy Zoltán, az Eventrend Group egyik alapító-tulajdonosa, a Centrál Kávéház ügyvezetője szerint „A kávéház a magyar irodalom, a kultúra, a progresszivitás bölcsője volt az 1920-as, 30-as években. Ezek értékek ma is érvényes gondolatokat jelentenek mindenkinek. A Centrál Irodalmi Zsúrral meg szeretnénk mutatni a középiskolásoknak, hogy az írott és a kimondott szöveg minősége, mélysége, gondolatisága pont ugyanannyira fontos ma is, mint száz éve. Felismerést kínálunk számukra arra vonatkozóan, hogy az sms-ek és a dalszövegek világában is lehet és trendi is igényesen, magas minőségben írni és beszélni.” 

„Cégcsoportunk elkötelezett a fiatal generáció képzésében, megismerésében, a kapcsolat megteremtésében. Fontos számunkra, hogy a duális szakképzési rendszerbe is bekapcsolódjunk és segítsük a fiatal generáció szakmai felkészítését, fejlődését, a vendéglátás és turizmus iránti elköteleződését” – mondja Nagy Gábor, a Centrál Kávéházat is működtető cégcsoport társalapítója, tulajdonos. A csoportnál jelenleg 290 középiskolás és közel 40 egyetemista tölti gyakorlati idejét tanulóként.

central_v

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Comments are closed.