Európa tökéletes éléskamrája – Kréta
Bár lassan már a saját kertünk terményeit élvezhetjük, de addig is, amíg a lédús paradicsomok, a roppanós uborkák, az illatos, ízes paprikák vagy épp a faszénre kívánkozó padlizsánok a hazai termelőktől kerülnek a boltok polcaira, jó tudni, hogy szezonon kívül is van lehetőségünk magas minőségben megvásárolni mindezt.
Kréta ugyanis erre a csodára képes, amíg mi fűtünk, fázunk, és a napsütést reméljük, addig náluk a csodás mediterrán klímán, minden beérik, megterem.
Az Európai Unióval közösen életre hívott Mediterranean Combo program részeként, áprilisi krétai túránk legfontosabb eleme volt, hogy találkozzunk azokkal a helyi termelőkkel, akik összekapaszkodva, egymást segítve, a legrövidebb ellátási láncokat létrehozva törekszenek arra, hogy a krétai éghajlaton, az európai szezonon kívül beérő, csodálatos zöldségeik és gyümölcseink a mi asztalunkra is eljussanak.
Öröm volt nézni azt a szervezettséget, ahogy a szövetkezetek tagjai megteremtik a piacra lépésük lehetőségeit, ügyelve arra, hogy ne csak a nagy területekkel rendelkező tagjaik jussanak lehetőséghez, hanem akár a kisebb földeken gazdálkodók, családi birtokot vivők is.
A szövetkezetek többféle módon kerülhetnek a piacra, vagy ahol a szövetkezet tárgyal a vevővel és állapodik meg, van ahol pedig a vevő és az eladó között a szövetkezet csupán az aukciós ház szerepét tölti be, azaz közvetíti az árut, biztosítja annak a minőségét. Mindkét módszer abszolút működőképes, mind a szigeten, mind az országon és Európán belül így jutnak el a krétai termények a nevesebb kiskereskedelmi láncok polcaira.
Sokszor nem is sejtjük vagy gondoljuk, hogy tényleg a termelőtől két lépés távolságban vagyunk csupán, mikor a téli hónapokban szemrevételezzük a mosolygós, érett paradicsomokat és a többi zöldséget.
Pedig most láttuk, ahogy a családi gazdaságokban gondoskodnak az üvegházban növő, ízes, színes koktélparadicsomokról, ahogy a szövetkezetben egységes csomagolást kap a sokféle birtokról érkező termény, ahogy egyszer csak árúvá válik és már úton is van, hogy a mi általunk látogatott üzletek polcain várjon ránk.
De Kréta nem akar versenyezni a hazai termékekkel. Amikor nálunk is beáll a nyár és termőre fordulnak a zöldségeink, Kréta megpihen és jó vendéglátóhoz híven a turizmusába forgatja bele a terményeit, ügyelve arra, hogy a helyi éttermekben és boltokban is a magas minőségű krétai alapanyagokkal találkozzanak a turisták.