You are here: Home > Élet dolgai > Dőzs, Jézuska és a menü

Dőzs, Jézuska és a menü

Megérkezett! Az előzetes egyeztetéseknek megfelelően, az ünnepi vacsorát követően megjött a KisJézus! Persze ennek leginkább a Nők örültek, főleg, hogy számukra még hallható az angyalok sietős suttogása a fa körül.

Mivel gyerekkoromból emlékszem rá, hogy milyen nehezemre esett a vacsora végett megszakítani a frissen szerzett játékaimmal való ismerkedést, így természetesen először megettük a levest és a főételt, majd a Nők az apjukkal és a nagyapjukkal számüzetésbe vonultak a gyerekszobába, mi meg anyával gyors ütemben leizzadtuk a sminkünket, amíg megleltük a kiégett körtét a frissiben felvillanyozott fán. Merthogy a villanyszerelést a fa díszítése előtt suttyomban megejtettem, így a fényekkel egyetemben a fa csak az angyalok érkeztekor debütált…

A vacsorára thai kókusztejes ráklevest tálaltam, majd roston sütött mediterrán lazacfilét és rozmaringos sült rákot adtam a jónépnek, comté sajtos charlotte krumplival (örök hálám Christophe-nak) és kukoricasalátával a lányok nagy örömére.

Desszerthez meg anya Verhetetlen Beiglijét ettük és egy tálnyit az általam összesütött mindenféléből (gesztenyéskifli, hókifli, Mocha Choca, mézeskalács, vaníliáskifli).

Persze a főételről megint nem készült fotó (szokásos okokból…), de mivel a rákleves mindannyiunk nagy megelégedésére szolgált, így felkerül a hétköznapi menük sorába. Lazacot meg szintén fogok készíteni.

Gasztroblogger ajándékok (A Pettsonos könyv közös a Nőkkel):

Beigli-ügyben még jövök majd egy poszttal. 

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Comments are closed.