Történetszövés közösen, megérkezett az Egyszer volt… társasjáték

Nekem a történetmesélés mindig nagyon ment. Egyszerűen szeretek sztorikat kitalálni, azokat gombolyítani, színezni, formát adni az alakoknak, eltervezni a történéseket vagy épp hagyni kibuggyanni a szabad asszociációból fakadó fordulatokat.

Nálunk ennek örömére minden plüssállat beszél, mindegyik személyiséggel bír és egyesek – mint a jó öreg Mókutya vagy épp a TáskaPsö – egész saját univerzumot tudhatnak a magukénak, amelynek legendáriumában számtalan hőstett, családi ereklye, emlék és sötét, mondhatni szégyenteljes folt lapul (ilyen TáskaPsö hátsóján a kenu, de ez egy nagyon másik történet).

Egyszóval minden olyan társast, amiben sztorikat kell szőni, nekem találtak ki.

Éppen ezért örültem meg annyira Szabados Ági és Győri Zoltán a Mit Játsszunk? vloggerének közös új játékának, amely egy nagyon izgalmas ötvözete az irodalomnak és a társasjátéknak, úgy vezet keresztül egy csomó klasszikus alaphelyzeten, mutat meg számtalan igazi főhőst és fedi fel előttünk megannyi irodalmi mű végkifejletét, hogy közben minden rajtunk és a véletlenen múlik.

A társasjáték lényege már szerencsére rég nem a versengés, hanem magunk és a másik aktív szórakoztatása, olyan közös időtöltés, amely nem tüskéket hagy maga után, hanem kellemes elégedettséget, amelyben lehet ugyan nyerni, de nincs valódi vesztes.

Így éreztem magam múlt hét vasárnap, amikor a játékbemutatón az akkor megismert, nagyon helyes asztaltársaimmal teszteltük az Egyszer volt… társast. A kártyák kicsomagolásának és a játéktábla kihajtogatásának rituáléját követve rövid ismertető során megtanultuk, hogy mi a forsza a játéknak, majd tollat és papírt ragadva megalkottuk a saját történeteinket.

A játékban ugyanis a résztvevők közösen alkotnak egy-egy történetet, véletlenszerű kártyák húzásával, majd megpróbálják a ki. mit és mi lett vele szituációkból (kettő van körönként) kiókumulálni a best seller-gyanús triót, ezt papírra vetik, majd egyeztetnek. Értelemszerűen az ér a legtöbbet, ha ugyanabban a forgatókönyvben hiszünk, például abban, ahol a protagonista a végén ellovagol a naplementében.

Először kilenc kör 18 forgatókönyvéből szedjük ki körönként a legtöbbet, majd a végén a lejátszott meccsek alkotóelemiből gyúrjuk meg a saját magunk történetét, amelyet elő is adunk az asztaltársaságunkból verbuválódott hallgatóságnak. Aki ítéletet mond felettünk: eldönti, hogy mennyire ütős a történet és a rendelkezésére álló összesen 7 pontból a megfelelő mennyiséget ítéli kinek-kinek. A végeredményt a történetenként kapott pontok és ez a pontszám teszi ki, így lehet nyerni egy kört vagy csak élvezni a jobbnál-jobb sztorikat.

Az Egyszer volt… tökéletes ajándék karácsonyra: a barátainknak (akik jó eséllyel előkapják, ha átmegyünk hozzájuk), a rokonoknak (akik tudják, hogy jobb, ha előveszik, ha átmegyünk) vagy magunknak, és akkor nincsenek tévedések, cserébe lapul egy jól játszható, izgalmas és intelligens játék a polcon, amelynek fordulatai akár egy kis olvasására is sarkallhatnak minket.