Marie Benedict: Mrs. Christie rejtélyes eltűnése

Kiskamasz korom óta olvasom Christie könyveit. Mindet. A naplóit, az álnév alatt írt regényeit, a kezdeti zsengéit és a legnagyobb műveit. Humora, éleslátása és talpraesettsége minden írásából sugárzik, éppen ezért nem bírtam soha bevenni azt a történetet, miszerint első férjétől való válást megelőző eltűnése egyfajta amnéziás sokknak volt köszönhető.

Christie igazi viktoriánus elvek szerint élő (de nagyon szerető és megengedő) környezetben nőtt fel, amely a nők szerepét egyértelműen meghatározta a családi állapotuk és a férjük. Christie ennek a szerepnek megfelelően, a házasságában gúzsba kötve és szárnyaitól megfosztva éli mindennapjait, ebből az elnyomó helyzetből indul eltűnésekor és egy egészen új, a modern nő előképként is tekinthető, önálló entitásként bukkan elő az országos hajsza végére.

Marie Benedict könyve végre olyan teóriát kínál, amely a lehető legközelebb áll az írónő általam elképzelt személyiségéhez, ahhoz a karakán, bölcs nőhöz, aki a váláskor szinte csak egy dolgot tartott meg: a nevét.

Christie magánéletét nem lehet unalmasnak nevezni, későbbi írói karrierjét sokban meghatározták a házasságai idején megélt események. A könyv nagyon ügyesen, két idősíkon viszi végig Agatha történetét, az egyik vonalon az írónő elbeszélését követve ismerjük meg a gyerekkorától az első házassága végéig terjedő időszakot, míg a másik szál magára az eltűnésre koncentrál, ám itt az első férj, Archie az elbeszélő.

Az ügyesen egymásba szőtt történetek kerek egészet adnak, a Marie Benedict teóriája helytállónak tűnik, Agatha történetének elején megismert félénk kislányból Archie történetének végére kemény ellenfél születik. Egy önálló asszony, aki már nem feleségként tekint magára, hanem egy olyan íróként, akinek hírneve meg kell, hogy alapozza – a lányával közös – jövőjét.