A sötétlila az új piros
Legalábbis, ami a paradicsomokat illeti, ugyanis megérkeztek hozzánk is a YOOMTM extra lila paradicsomai, amelyekkel mostantól még színesebb lehet minden salátánk.
A lila paradicsom nem csak egy újabb sima színvariánsa a már jól ismert koktélparadicsomoknak, itt a szín mellett az íz, illetve az ízvilág összetettsége is más. A lila paradicsom egyedisége ugyanis – a lila színe és a csillag alakú foltja mellett – az ízében rejlik, amelyben megjelenik az a sokat emlegetett, de nehezen megfogható extra csavar, amelyet a gasztrovilág csak umamiként, azaz ötödik ízként emleget. A paradicsom ízkomplexitását fokozza az is, hogy a fürtök a teljes érettség állapotában kerülnek leszüretelésre, így a lila paradicsomok beszerzésekor nem tapasztalhatjuk meg az oly sokszor érzett keserűséget, amikor a csomag tetején ránk vigyorgó harsogóan piros, néha már mélyvörösbe hajló szemek alatt ott pihennek éretlenebb társaik, akik önmagukban képtelenek lettek volna saját maguk értékesítésére. Itt ilyen gond nincs, a lila paradicsomok fürtjei addig élvezik a napsütés jótékony hatását, amíg minden egyes szem be nem lilul rendesen.
A metódus nagyjából olyan, mint a szőlőnél, a sav-cukor arány jó pillanatát kell elkapni a szürettel, és akkor a lehető legjobb lila paradicsomokat vehetjük magunkhoz.
Egyszóval, ha nem is lecsónak, de salátához, sajttálak dekorálására, a szomszéd iriggyé tételére, grillpartik premizálására tökéletesen alkalmas újdonsággal állunk szemben, amely ha minden ígéretét betartja, akkor hosszú távra bérletet szerezhet a konyhánkban.







