You are here: Home > Édes élet, Termékekről > Mazsolás kalács, avagy a kenyérsütő dicsérete

Mazsolás kalács, avagy a kenyérsütő dicsérete

Hosszú évekkel ezelőtt, még a gasztroblogger lét, létem hajnalán kéz alatt szereztem egy kenyérsütőt. Nem tudtam pontosan, hogy mit szeretnék vele kezdeni, halvány elképzeléseim voltak hajnali meleg kenyérillatról, meg arról, hogy milyen csodás kalácsokat fogok sütni, aztán az első kísérletek után a kenyérsütő szinte mindent eluralt, a blogon és a hétköznapjainkban is a kelt tészta lett az uralkodó, amelyet – a szerkezetnek hála – soha nem látott minőségben tudtam előállítani.

Ahogy teltek az évek, jöttek a tanítványok, akiket szinte a nulláról neveltem ki konyhatündérré, mindig felvetődött a kérdés, hogy az alap konyhai eszközparkon kívül mibe ruházzanak be. És én minden esetben azt javasoltam, hogy egy jó kenyérsütőt válasszanak, mert az egészen új dimenziót ad a kelt tésztáknak, és megbátorítja még a leggyámoltalanabb háziasszonyt is, mivel a siker garantált.

Azaz a kenyérsütő tökéletes ajándék karácsonyra, illetve tökéletes társ az ünnepi készülődésben, hiszen egészen másképp gondol az ember az ünnepekre, ha a fejében már ott a kész lista, hogy mi mindennel fogja a szeretteit és magát kényeztetni.

A Panasonic új kenyérsütője, a kecses, elegáns, kis helyet foglaló Panasonic SD-ZB2512KXE ideális választás, ha ajándékot, vagy új konyhai személyzetet keresünk. A multifunkciós sütő 33 egyedi beállítással rendelkezik, amelyek mind arra hivatottak, hogy a különféle alapanyagú és más-más eljárást igénylő tészták a nekik való legjobb törődést, figyelmet kapják meg. A 17 különböző kenyérsütési programban az alapkenyér mellett olasz kenyér, pizzatészta, sőt gluténmentes kenyér program is található. A fejlesztők a tradicionális termékeket kedvelő házi pékeknek szintén kedvezni szerettek volna, így került a programok közé a rusztikus kézműves kenyér, a szódakenyér is.

pana3

A méret és a héjszín természetesen választható, ahogy azt egy jó minőségű masinánál megszokhattuk. Míg a régi típusoknál alapvető problémát jelentett, ha este összekészítettük a tésztát és azt csak hajnali sütésre időzítettük, hogy reggel langyos kenyér kerüljön az asztalra, akkor nagyon meg kellett választani az alapanyagok sorrendjét. Ilyenkor mindig kicsit trükközni kellett az élesztővel, hogy se a só, se a cukor, se a nedvesség ne érje. Ez már szerencsére a múlté, a Panasonic kenyérsütője külön, optimális időpontban adagolja az összekészített alapanyagokhoz az élesztőt. Ugyancsak ennek a fejlesztésnek köszönhetően, a magvakkal, aszalványokkal sincs többet gond, ezek is a megfelelő időben kerülnek a készülő tésztához.

pana1

Hogy miért ajánlottam mindig a kezdő háziasszonyoknak a kenyérsütő gépet?

Mert nem csak a kenyér sütését oldják meg helyettünk, hanem olyan kelt tészta alapokat lehet velük készíteni, amit a legjobb robotgép sem minden esetben tud. A titok nem más, mint a külső viszonyoktól teljesen független belső hőmérséklet, amely felülírja a huzatos konyhát, nem hagyja megfázni a kelt tésztát (képes rá), segíti a kelesztési folyamatot, az edényben lévő párát nem engedi megszökni, nem szárad ki a tészta, szebben kel, jobb lesz a konzisztenciája.

A Diamond-fluoro bevonatú üstbe nem tapad oda a tészta, így használat után bőven elég átöblíteni és eltörölni, illetve ideális választás, ha kompótot vagy lekvárt szeretnénk főzni.

Mazsolás kuglóf

1,5 dl langyos tej

1 csomag porélesztő

10 dkg rétesliszt

25 dkg finomliszt

12 dkg vaj

15 dkg cukor

1/2 rúd vanília kikapart belseje vagy 1 mk. vaníliakivonat

4 db tojássárgája

1 db kezeletlen citrom reszelt héja

10 dkg aranymazsola

csipetnyi só

A kenyérsütő üstjét a mérlegre teszem, az átszitált liszteket belemérem. Hozzáadom a cukrot, a sót, ráreszelem a citrom héját, és belekaparom a vanília magjait, kicsit átkeverem, az üstöt a gépbe visszahelyezem, majd beleteszem a porélesztőt a neki kialakított adagolóba.

A tejet forralóban meglangyosítom, majd az apróbb kockákra vágott vajat hozzáadom, végül félrehúzom és a tojások sárgáját is elkeverem benne. Ezt a keveréket a lisztes alapra öntöm, a mazsolát a neki megfelelő helyre teszem, majd eldöntöm, hogy csak a dagasztást-kelesztést bízom a gépre és ennek megfelelően a mazsolás tészta programot választom, vagy meg is sütöm a gépben a kalácsot, és akkor a alap mazsolás péksütemény funkciót indítom el.

Ha ez utóbbit, akkor közepes héjszínre váltok és így sütöm meg, ha pedig kuglóf formában, vagy őzgerincben sütném, akkor a formába tett tésztát hideg sütőbe teszem, majd 180 fokos alsó-felső sütés mellett szép aranybarnára sütöm. Rácsra téve hagyom hűlni.

pana5_v

Tags: ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Comments are closed.