Lelkemnek kedves ízek, ifjú gasztrogerillák bevetésen

Ősz van, csípős a reggel, de déltájt kellemes hűsennapos az idő. Ilyenkor szoktunk elmenni az Állatkertbe. Ez amolyan női program. A család női része kiegészül a barátnőmmel és holtfáradtra járjuk magunkat, valamit tradicionálisan beülünk a Gerlóczyhoz, ebédre.

A Wittman fiúk és Lumnitzer nővérek után itt az új generáció. Igazi gourmandok, akik a Lecsó szakirányú dokumentumfilmből szerzett ismereteikkel felvértezve merültek alá ma a belvárosi magasfokú gasztronómiába, belbeccsel és külcsínnel egyetemben.

Volt is miben ejtőznünk. Előétel gyanánt egy kis parajos-póréhagymás párnácskát kaptunk, szolidan ízesített friss paradicsommártással, majd jött a szégyentelenül jóleső szalontüdő, szalvétás zsemlegombóccal és zárásként egy merész marcipános palacsintát kaptunk. Féltem tőle. Nem szeretem a körömlakk/szappan illatú és ízű desszerteket és sajnos a marcipán "ízesítésű" édességek általában azok, ahol a cukrász túl sok aromával próbál ügyeskedni és ennek általában az a katasztrófa a vége, hogy otthagyom az édességet (aki ismer, az tisztában van ennek a súlyával). Ám az elénk tálalt visszafogottan édes, ropogós piritott mandulaszirmokkal bódított tészta nem maradt a tányéron. Ízlett.

Lányaim számára az ízletes ebéden túl a legnagyobb örömet a pultnál serénykedő szakács jelentette. Folyvást ott sündörögtek és boldog elégedettségükre vált egy közös fotó.

Szóval, aki még nem próbálta: JAVASLOM!!!

Olyan, mintha valaki egy darabot kimetszett volna az öreg francia fővárosból és pont a Városház utcánál ejtette volna le.

Tökéletes, kedves kiszolgálás, megbízhatóan szeretnivaló kínálat és minőség.