Japán konyha

Életemben először a férjem vitt el japán étterembe. A mostani Szépvölgyi úti Wasabi felett lévő épület földszintjén üzemelt egy elég nagy étterem. Itt ettem 25 évesen először sushit és váltam örök kétkedővé a mizo levessel kapcsolatban.

Aztán a lányok születésének napján a férjem a nagy sokkra való tekintettel, megvendégelte magát az akkortájt nyílt Wasabiban. Majd képes volt az őrzőn megjelenni igen jóllakottan, elégedetten és hosszan áradozni a helyről, miközben én 24 órás mozdulatlanságra ítélve a karomban tartottam 2 aligórás csecsemőt, hogy le ne essenek az egyszemélyes ágyról, próbáltam nem mozdulni és nem aljasnak tekinteni a lányaim apját.

Aztán a hogy cseperedtek a Nők, úgy szoktunk rá a Wasabira. Mert a néhány hónapos babákkal remekül lehetett félkezes, pálcikás helyen enni, főleg úgy, hogy a csecsemőinket tökéletesen lekötötte a vitrinben rumbázó tányérok ritmikus tánca.

Későbbiekben térítőbe mentünk át: boldog boldogtalant elvonszoltunk a Wasabiba. Általában visszatérő vendégeket neveltünk a barátainkból, akik hálásak voltak érte, hogy az első alkalommal volt, aki “fogta a kezüket”, segített választani és elmagyarázta, hogy mi micsoda.

Épp ezért készítettem a Mindmegettén most megjelent anyagot. Egyfajta sorvezetőt szerettem volna adni, ami mentén bártan nekivághatunk a japán konyhának.