Én és a könyveim, avagy a 499. bejegyzés

Furcsa viszonyom van a szakácskönyvekkel. Nyaralni járok velük vagy időutazom.  Harris könyveivel Provence-ban lógatom a lábam, orromban a boulangerie-kből szálló illatokkal, Faragó könyvével meg kicsit visszasiklok a 60-as évekbe, elnézelődöm a "modern" konyhákban, élvezem a szerző kellemes humorát, gyakorlatias tanácsait és bölcs életfilozófiáját.

A csokoládé enciklopédián meg nincs sok magyaráznivaló.

Azt kell, hogy mondjam nem vagyok egy nagy szakácskönyves. 12 évesen – mikor először kellett hónapokig helyt állnom a vártán – már akkor kockás füzetbe gyűjtöttem anya receptjeit és abból próbáltam főzni. Kivéve egy diós csúsztatott palacsintát, aminek az emléke a mai napig kísért.

Később a füzet bővült, majd lassan 7 éve új füzetet nyitottam és abban már sokszor szerepel egy-egy bejegyzés mellett, hogy "saját recept".

A gyári gyűjteményekből kb. 40-et bitokolok és nagyjából 10-et forgatok. Nyáron a Nagy kerti grill kalauz a társam, valamint Harris ragyogó könyvei. Tagadhatatlanul az ő könyveit olvasom a legtöbbet. Szeretem a francia konyhát. Azt, amelyik nem a 2 miniatűr apróság gusztusos tányérra tételét helyezi mindenek elé, hanem azt, amelyik hedonista mód közelít az evéshez.

Faragó Ilona könyve meg 12 éves korom óta elkísér. Az 1966-os, már negyedszerre kiadott könyv tényleg jó. Olyan friss háziasszonyoknak szól, akik gyakorlat nélkül csöppentek ebbe a teljesen új szerepkörbe. A főzés mellett szó van benne a háztartásról, a szépségápolásról a terhességről, gyereknevelésről. Sokrétű, bölcs könyv.

Mostanában sokszor előveszem, olvasgatom és jókat mosolygok rajta.

A leveses könyveimet meg a férjem hozta a házhoz, enyhe utalás jelleggel.

A kérdést köszönöm szépen Fahéj és Fetának és továbbadom Hucsának, Fogyikonyhának és BeckZsu-nak.