10 év

Mostanság sokszor jutnak eszembe apró kis emlékek, s egyre gyakrabban kapom magam azon, hogy a férjemmel együtt az életünk anekdotáit meséljük a Nőknek. Úgy, ahogy egykoron apám tette az esti kutyasétáltatások alkalmával, bölcsen, kedvesen, s ahogy anyám próbált példabeszédeket faragni a négy házassággal megtűzdelt életéből. De a legjobban mégis azt szerettem, amikor egy-egy konyhaasztalnál töltött este alkalmával, spontán mód bukkantak fel közös életük előlem addig rejtett történései, illetve a közösen megélt – de általam sajnos elfeledett – epizódok.

Ahogy nőnek a Nők, s ahogy a mi múltunk kútja is egyre mélyebbé válik, úgy nő a családi történetek általuk ismert tárháza, amelyek elmesélése nem újra és újra kántálása valaminek, hanem egyfajta megélése is. Felnőtt fejjel lassan megértem, hogy miért nem okozott a szüleimnek soha gondot, hogy többször – vagy épp rengetegszer – felidézzenek egy-egy epizódot az életükből, s be kell vallani nekem is kedvem telik benne.

A történetek persze rendkívül csapongóak, de mostanában gyakorta kapcsolódtak az esküvőnkhöz. A Nők mindig is előszeretettel forgatták a két hatalmas albumot, amelyben a két napra hangolt egybekelésünk képei sorakoztak. A sok ismerős arc közt folyvást magukat keresték és nem értették a miértekre adott válaszainkat. Később már a menyasszonyt és a vőlegényt látták, az igazi lányregény, a hófehér ruha vonzotta őket.

A képek mellett tárgyak is életre hívták a meséket, a hajszárító vagy éppenséggel a kenyérpirító, amely egykor tárgyiasult bizonyítékául szolgált kezdődő közös életünknek.

A történetek felszaporodása, a 10. évfordulóban rejlő misztikusság és a kíváncsiság arra hajtott, hogy a napokban újra előszedjem a fényképeinket és megosszam azokkal, akik anno velünk töltötték azt a napot. Közel harminc képet ontottam fel a facebookra, s a képeken szereplő barátaink bejelölgetésekor az a boldog tudat kerített hatalmába, hogy milyen szerencsés vagyok, hisz akik 10 éve ott voltak az esküvőnkön, azok szinte kivétel nélkül megmaradtak a baráti kötelékben, s ha nem is napi kapcsoltban ápoljuk a barátságunkat, de tudunk egymásról.

Ennek ékes bizonyítékául szolgált az évforduló estéjére szervezett meglepetés parti is, amely nem csak a barátainkat hozta el számomra, hanem valami egészen újat is megtudtam a férjemről: pókerarca van. Hosszú hetek szervezkedésével, dedikált levelező lista és külön erre a célra életre hívott mobilszám segítségével összeszervezte a régi nagy nap tanúit, a Nőket is az esemény részeseivé tette és sok embert meghívott azok közül is, akik azóta léptek az életünkbe és váltak a barátainkká.

Sőt, nem csak a társaságot szervezte le, hanem a helyszínt is, ami nem lehetett egyszerű dolog, lévén egy hajón tartottuk a szertartás követő bulit. Azóta se tudok úgy átmenni a városon, hogy a Dunán futó hajók között ne keresném a Halászbástyát. Igaz, most a hajó ikertestvérén, a Pestbudán jártuk a Dunát a kéken csillogó esti ég alatt, de megfizethetetlen élmény volt újra ott lenni.