You are here: Home > Élet dolgai, Reggel, este > Hogyan tartsuk be az újévi fogadalmainkat?

Hogyan tartsuk be az újévi fogadalmainkat?

Ebből az évből is letelt egy hónap. Aki év végén fogadalmat tett az mostanra nagyjából látja, hogy képes-e tartani, illetve érzi, ha a terve és a valóság valamiért ütközésbe kerül. A legtöbben az életmódváltás teljesen jogos és nagyon tisztelendő célját tűzték ki maguk elé, náluk is rendkívül fontos, hogy ne veszítsék el a motivációjukat. Ehhez nyújt segítséget az Upfield szakértője.

1. Kiegyensúlyozott táplálkozás
Az újévi fogadalmak listáján mindig előkelő helye van az étkezési szokások megváltoztatásának: legyen szó kevesebb nassolásról, gyorsételek mellőzéséről vagy egészségtudatosságról. A közhiedelemmel szemben a kiegyensúlyozott táplálkozás nem jár lemondásokkal és folyamatos számolgatással: a „tányér-módszer” segítségével például mérleg nélkül is könnyen kiszámíthatjuk a táplálkozási ajánlásoknak megfelelő arányokat. A képzeletbeli tányérunk felét zöldségeknek és gyümölcsöknek kell kitennie, a másik felét pedig főként gabonaféléknek és kisebb arányban fehérjeforrásoknak.

2. Kevesebb hús fogyasztása
A kiegyensúlyozott táplálkozás ugyanolyan fontos akkor is, ha speciális étrend szerint étkezünk. Újévkor sokan térnek át részben vagy teljesen húsmentes diétára, hogy ezzel is csökkentsék az ökológiai lábnyomukat. Egy flexiteriánus, vegán vagy vegetáriánus életmódnál elengedhetetlen, hogy megelőzzük a hiányállapotokat, ezért szem előtt kell tartani a megfelelő fehérje- és vitaminbevitelt. Az olajos magvak, száraz hüvelyesek, gabonafélék megfelelő kombinálásával jól kiegészíthető a különböző vegetáriánus élelmiszerek fehérjetartalma, a dúsított élelmiszerek pedig a megfelelő vitaminbevitelt segítik. A főételeket, desszerteket, krémeket készíthetjük növényi margarinokkal, amelyeknek D-vitamin tartalma is hozzájárul a szükséges napi mennyiséghez.

diéta

3. Rendszeres mozgás
Ha sportolni kezdünk, akkor elengedhetetlen a fokozatosság. Sokan azért adják fel a fogadalmukat, mert nem tudják egyből teljesíteni – a korábbi életvitelükhöz képest irreális – célokat, és kudarcként élik meg a sportolást. Ha eddig nem igazán mozogtunk, ne feltétlen heti öt intenzív edzéssel kezdjünk, hanem próbáljuk a mozgáshoz fokozatosan hozzászoktatni a testünket. Szintén gyakori hiba, hogy túlzottan megerőltetjük magunkat. Ettől  azonban nem leszünk hamarabb fittek, ellenben könnyen okozhatunk magunknak sérüléseket. A sport esetén azzal is számolnunk kell, hogy a megfelelő étrend nagyban javíthatja a teljesítményt, állóképességet, amire érdemes odafigyelni az edzés előtti/utáni bőséges folyadékbevitellel együtt.

4. Sütés-főzés
A mindennapi munka mellett gyakran nehéz a sütésre, főzésre is energiát fordítani, ezért sokszor inkább a könnyen beszerezhető készételek és a kevésbé kiegyensúlyozott táplálkozás kerül előtérbe. Egy kis szervezéssel könnyen megoldható, hogy minden nap változatos, saját magunk által készített ételek legyenek az asztalon. Hétvégén javasolt nagyobb adagot készíteni a levesből, főételből, ezeket pedig lefagyasztva eltehetjük, és bármelyik munkanap során kiolvaszthatjuk. Ugyancsak jó megoldás a tápláló egytálételek készítése, amikor csak egy edényt használunk egy komplett ebédhez. A maradék, teljes étkezésre már nem elegendő ragukból, húsokból, zöldségekből egy kis margarinnal szendvicskrémeket is készíthetünk, amelyeket reggelire vagy vacsorára kínálhatunk.

Tags:

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Comments are closed.