You are here: Home > Termékekről > Ugye tudod, hogy az üres palack is érték?

Ugye tudod, hogy az üres palack is érték?

Évek óta szelektíven gyűjtjük a szemetet. Nem Greta kellett hozzá, egyszerűen egyszer csak megérettünk fejben erre, és azóta is tartjuk magunkat ehhez a vállalásunkhoz. Első körben kihajítottam a nagy szemetesünket és a kommunális hulladéknak vettem egy jóval kisebb kukát, majd jött a szelektív szemetes, amiben a két legnagyobb mennyiséget kitevő hulladék-típus került, a papír és a műanyag. Ezen kívül külön gyűjtjük az üres üveget, az elhasznált elemeket, a kiégett izzókat, amiket a megfelelő gyűjtőpontokra viszek vissza. Ha lenne, akkor a használt sütőolajat is külön gyűjteném, de mivel csak évente egy-két alkalommal sütök bő kókuszzsírban, így ez a mennyiség nálam elenyésző, nem is létező tétel.

A magam részéről ez a minimum, amit tehetek, és nagyon nagyra értékelem, amikor az én hangyalépéseim mellett a globális nagyvállalatok szintén lépnek és a zengzetes ígéreteken túl valóban megpróbálják visszaszorítani a műanyagok használatát, és az edukációt sem felejtik el ezzel kapcsolatban.

A Coca-Cola idei első kampánya pont ilyen. 

Európa ugyanis hatalmas mennyiségű műanyagot állít elő: évente 58 millió tonnát, aminek a 40 százaléka csomagolási célú műanyag. Ezekre – főleg most a koronavírus idején – sajnos szükség van, hiszen ezeknek köszönhető, hogy a termékek biztonságosan és higiénikusan juthatnak el a fogyasztókhoz. De ez nem jelenti azt, hogy ne a csomagolási hulladék lenne az egyik legégetőbb globális probléma!

Az előállított műanyagokból az Európai Unióban éves szinten 27,1 millió tonna hulladékként végzi, és ennek csak 31,1 százalékát dolgozzák fel újra. Ehhez Magyarországon évente fejenként 30,5 kilogramm csomagolási hulladékkal járulunk hozzá, és ennek is csak 27,5 százaléka hasznosul később. A nagyvállalatoknak komoly felelőssége van abban, hogy ezek az arányok megváltozzanak. Fontos, hogy eleve kevesebb csomagolási hulladék keletkezzen, és még fontosabb, hogy egyáltalán ne kerülhessen olyan helyre, ahová nem való – például a természetes vizeinkbe vagy a kommunális hulladékba.

A Coca-Cola Hulladékmentes Világ stratégiájában azt vállalja, hogy az egész világon folyamatosan csökkenti a gyártásban felhasznált új műanyag mennyiségét, és tíz éven belül minden PET-palackját felerészben újrahasznosított anyagokból állítja majd elő. 2030-ra annyi palackot, üdítős dobozt gyűjtenek majd vissza, amennyit eladnak a világon, és minden (elsődleges) csomagolóanyaga 100%-ban újrahasznosítható lesz. Hazánkban az eddigi fejlesztéseknek köszönhetően tavaly 600 tonnával kevesebb műanyagot és mintegy 170 tonnával kevesebb alumíniumot használtak fel a csomagolások előállítása során, mint 2019-ben.

Minden palack számít!

A globális probléma megoldásában mi is számítunk. Ha például valaki heti három palack 0,5 literes Coca-Colát iszik, és a palackot szelektív kukába dobja, azzal éves szinten 3,12 kilogramm PET-palack kerülhet vissza a körforgásba, ami országos szinten azt jelenti, hogy a cég műanyag palackjaiból közel 30 500 tonna kerülhet újrahasznosításra. (Az Eurobarométer adatai szerint egyébként a hazai lakosság 54 százaléka, míg az uniós átlag 65 százaléka vallja, hogy a műanyag hulladékokat elkülönítetten gyűjti, hogy azok újra feldolgozhatók legyenek.)

Jó lenne, ha ezeken az arányokon közösen tudnánk javítani, erre kínál most játékos lehetőséget a Coca-Cola, amelynek részletei a jatek.coke.hu oldalon érhetők el.

CocaCola-WWW-Budapest_v

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Comments are closed.