You are here: Home > Könyvről > Ködkirálynő, avagy mese az életünkről és annak közepéről

Ködkirálynő, avagy mese az életünkről és annak közepéről

Hónapok óta foglalkoztat valami. Nem feltétlen az életkorom miatt, de felfigyeltem rá, hogy milyen ambivalens módon viszonyul a világ a negyvenesekhez, s hogy ez, az egyébként élete teljében lévő korosztály milyen befolyásolható, irányítható, ha hirtelen a koránál fogva próbálja meg vezetni néhány önjelölt guru.

Ezek pedig egyenesen a földből nőnek ki, hogy csalóka fénnyel irányt mutassanak a kóborló negyveneseknek, saját példájukat tartván követendőnek. Némelyek a húszas éveiket újrázzák, tudomást sem véve a dolog bizarr voltáról, a jajdeöregezabakfis kitétel sajnos sokukra igaz, a koruk, a betöltött szerepük ellen az idő esetlen visszatekerésével próbálkozva szállnak harcba.

Náluk már csak az öregedés tényébe beletörődő vezérekkel van nagyobb bajom, akik zászlajukra tűzik az elmúlást és negyven évesen rögvest hetvennek maszkírozzák magukat, hogy a következő harminc évet valóban a teljes láthatatlanság jegyében töltsék, s erre buzdítják a követőiket is, mondván nincs szebb a természetességnél.

Én meg azt gondolom, hogy a negyvenes korosztálynak rég nem szabadna ennyire birkának lenni, volt már bőven elég időnk, ahogy anya mondaná, megúsztunk már annyi vizet, hogy tudjuk, hogy mi mit várunk a világtól. Ez persze nem feltétlen jó, még nekünk sem, de akkor is a saját döntéseink szerint élünk, s nem más viszi az orrunk előtt a zászlót.

Pont erről szól Mörk Leonóra új könyve is, amely isteni sugallatként landolt a postaládámban néhány hete. Mikor a hét közepén elkezdtem olvasni, már az első oldalain láttam, hogy a könyv egyik főhősében, Ékes Krisztában lelki társra akadtam, aki ugyan egy tízessel arrébb helyezkedik el a skálán, de ugyanazok a megválaszolatlan kérdések foglalkoztatják, s ugyanúgy van konkrét elképzelése a saját életéről, mint nekem.

Kriszta – a tízes előnnyel – már azonban egy más életszakaszban jár, sok mindent hátrahagyott, s boldog alkotói magányra vágyva vág bele élete kalandjába.

Bár Kriszta nem tart kanállistát, ahogy én sem, de ahogy az övén ott van ez a fajta tudatos elvonulás, úgy bennem is motoz egy ideje, hogy jó lenne néha magammal is tölteni egy kis időt. Magamban, magammal, hogy a nem öregedő éneim szokják azt, ami vagyok, s közösen találjuk ki a hogyan tovább-ot.

Mörk Leonórától már megszokhattuk a hihetetlen gördülékeny, lírai, de ennek ellenére tempós történetszövést. Minden mondatnak helye van, nincs túlírva semmi, de nem is jellemző rá az a kapkodva lezárás, amely az írói társadalom 90%-át jellemzi.

Kedves, jó stílusú, jelen idejű elbeszélése mellé újfent csatlakozik a tanmese, izgalmas korba és helyszínre vezetve az olvasót – s Krisztát, aki fordítói munkájának köszönhetően egyszerre két idősíkban tölti a tervezett elvonulást.
A szöveg szépen osztott, jól olvasható tempóban követik egymás a különféle síkok, finomak az elkötések és az átvezetések, a feszültség egyenletes fenntartása mellett jutunk el az utolsó oldalig.

A könyvet nem csak a már a bennem is felsejdülő kérdésekre választ kereső vagy azokkal élő olvasóknak ajánlom, a Ködkirálynő jóval túlmutat azon, hogy egy épp elfeledni kívánt, vagy önmagát eltemető generáció könyve legyen, éppen ezért, ugyanúgy, mint A porcelánlányt, ezt a könyvet is a Nők polcára helyezem, van mit tanulniuk belőle.

mörk_v

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Comments are closed.