You are here: Home > Élet dolgai, Termékekről > Alkotói énem felszínre tör, avagy nincs megtörhetetlen apai átok

Alkotói énem felszínre tör, avagy nincs megtörhetetlen apai átok

Apámat egy idő után csak Podger bácsinak hívtuk. Szenvedélyesen szeretett szerelni, egy szobányi műhelyt alakított ki az első kerületi polgári lakásunkban, de hiába a 20 négyzetméter, tele szögekkel, csiszolólapokkal, az utcán összeszedett és drágán beszerzett barkácsszerszámokkal: apámból a szikrája is hiányzott bármilyen kézművességnek.

Apa is kb. ennyit halmozott fel ezekből :)

Apa is kb. ennyit halmozott fel ezekből :)

Furcsa, azt gondoltam, hogy akiben nincs meg a kellő tehetség ezekhez a manuális feladatokhoz, az nem is vágyja ezeket az alkotással töltött órákat, de tévedtem. Apa rendíthetetlenül verte le az ujját, a vakolatot a falról, kalapált százas szeget egy fogas felé, tett tönkre bútorokat, eszközöket és alapanyagokat, a lelkesedése egy pillanatra nem tört meg.

Én, aki Jerome Klapka Jerome könyvében rábukkantam Podger bácsi történetére – úgy döntöttem, ez nálunk családi átok, jobb, ha nem kezdek bele ilyenekbe, s szép csendben építgettem a biztonságos legoimat.

Aztán a férjemmel való összeköltözés idején kiderült, hogy nincs családi átok, boldogan és lelkesen szereltem bármilyen bútort, az ikerterhességem végén még a komplett gyerekszobát is egymagam raktam össze, élveztem, ahogy a dobozban heverő elemek a térbe érve elnyerik végső formájukat, s hogy én vagyok az alkotó, aki mindezt lehetővé tette.

Töretlen dolgozom a művemen: itt épp a festésen van a sor.

Töretlen dolgozom a művemen: itt épp a festésen van a sor.

Ennek ellenére megmaradt a kishitűségem. Kigletteltem, kifestettem a lakást, szilikonnal kitöltöttem a csempelyukakat, kifugáztam a padlót, több lakásnyi bútort szereltem össze, és ennek ellenére minden egyes alkalommal, mielőtt belevágtam a feladatokba, úgy éreztem, hogy a dolog messze túlmutat rajtam.

Ez az érzés persze a szerszámok kézbevételével szűnt meg / szűnik meg teljesen, ott jön az eufória, a több órányi boldogság, amíg a felnőtt legommal játszom, alkotok, teremtek valami nekem tetszőt.

Ha még egyszer születnék, lehet, hogy építész lennék, megvalósítanám azokat a falatnyi álmaimat, amelyet a zöld alaplapokon vittem véghez majd két évtizeden keresztül, és azóta is, addig pedig boldog vagyok, ha lehetőségem nyílik festeni, fúrni, faragni.

Éppen ezért örültem annyira a Cordia meghívásának, amely nem csak arról szólt, hogy az elképesztő tempóban fejlődő Corvin negyedet csodáljam, hanem – a HelloWooddal együtt – egy közös alkotási folyamat részesévé válhattam, amelyben a lakásunkat mostanában beborító színek, stílusok jegyében készíthettem el egy egyszerű, de látványos lámpát.

Az egész délelőttös közös alkotás felért négy jógaórával, egyrészt végig álltam, másrészt olyan szépen, koncentráltan ürítettem ki a tudatomat és fókuszáltam a feladatra, ami még engem is meglepett.

Jóga helyett négy órát alkottam, kellett is időnként az energiapótlás. :D

Jóga helyett négy órát alkottam, kellett is időnként az energiapótlás. :D

Az eredmény már a nappalinkat díszíti, bennem megint felhorgadt vagy inkább felerősödött a vágy, hogy ilyen tevékenységekkel töltsem a szabadidőmet, és egyre erősödik az elhatározásom, hogy a következő egy-két évben a villanyszerelés mikéntjével közelebbről is megismerkedem.

Rákaptam a dolog ízére: szerelni szeretnék, akár villanyt is!

Rákaptam a dolog ízére: szerelni szeretnék, akár villanyt is!

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Comments are closed.