You are here: Home > Termékekről > A ránk szabott IKEA

A ránk szabott IKEA

ikea6

ikea1

Mókutya (Tassa plüss) teszteli az új áruházat

Tartozom egy vallomással: Szeretem az Ikeát.
Már az első áruház nyitásakor beleszerettem a legózható, logikus bútoraiba és a minden igényt kielégítő kiegészítőválasztékába. Kamaszként a zsebpénzemből itt vettem díszpárnákat a szobámba, kirepülő friss felnőttként innen rendeztem be a konyhámat és a Nők születése környékén az Ikea adta a végleges formát öntő nappalink majd’ teljes berendezését. Az Ikea a Nőkkel is kaland maradt, hiszen újra értelmet nyert a plüssosztály és a gyerekrészleg számos életmentő aprósága (zöld béka előke például), de az Ikeának köszönhetem Mókutya uraságot is, aki első számú plüssállatunk és a világ összes plüssének meglehetősen diktatórikus vezetője.

Egyszóval az Ikeába menni mindig maga a kaland, hiszen ezernyi eddig fel nem fedezett vagy frissen a kínálatba került apróság és nagyobb dolog között tallózhatunk, álmodozhatunk, tervezhetjük leendő otthonunkat, elképzelhetjük, hogy hogyan, milyen körülmények között szeretnénk élni.

Az új Ikea ebben tökéletesen a kedvünkre tesz. A magyarországi áruházak legnagyobbikában ugyanis nem csak hatalmas választékkal várják a vevőket, hanem számtalan olyan egyedi megoldást kínálnak, amitől könnyebbé válik az álmodozás. Az extrém kicsi, tetőtéri vagy épp régies kialakítású otthonokat elénk varázsoló csapat a lehető legtöbbet hozta ki az Ikea-élményből, valóban izgalmas, gondolatébresztő terekben próbálhatjuk ki az áruház termékeit.

ikea3

Egyedi terek egyedi berendezése; Grátisz cukiság :)

Az emeleti rész persze nem lenne teljes az éttermi szakasz nélkül, amiben a soroksári Ikea megint csak élen jár. A megszokottnál jóval nagyobb önkiszolgáló rész közepén hatalmas látványgrill várja a vendégeket, de ha csak egy jó kávéra és egy süteményre vágynánk, akkor az erre a célra létrehozott laza, mutatós kávézóba is érdemes betérni. A kávézó berendezése azt is jól példázza, hogy az Ikea termékei nem csak a magánlakásokban, házakban állják meg a helyüket, hanem a vállalkozásaink esetében is nyugodtan tervezhetünk az itt kapható bútorokkal, kiegészítőkkel.

ikea5

Nagyon elegáns, szellős, de nem rideg az új éttermi rész

A soroksári Ikea június 14-én, szerda reggel 9 órakor nyitja meg kapuit. Érdemes a dátumot jegyezni, mivel a nyitás alkalmából a lakberendezési vállalat számos termék árát csökkentette, az ajánlatok mindhárom magyarországi IKEA áruházban elérhetőek. Azok a látogatók, akik az új soroksári áruházban vásárolnak június 14. és 28. között és az IKEA weboldalán nyugtájuk sorszámát regisztrálják, akár egymillió forintos ajándékkártyát nyerhetnek.

Tags:

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Comments are closed.