Barátságos otthon a kampuszon, a Belianival
Már régóta dédelgetem azt az álmot, hogy egyszer lesz egy saját szobám, ahol végre minden apró részletet a saját ízlésem szerint alakíthatok ki. Gyerekkorom óta a testvéremmel osztozom egy szobán, és bár rengeteg szép emléket őrzök ezekből az évekből, mindig is vágytam egy olyan helyre, ami igazán az enyém. Ő a szürke, fekete és fehér színek nyugodt világát kedveli, míg én mindig is a színes, vidám környezetben éreztem magam otthonosan. Emiatt a szoba dekorációjában sosem tudtunk teljesen egyetérteni, és számtalanszor kellett kompromisszumot kötnünk.
Most, hogy az egyetem miatt elköltözöm, végre megvalósíthatom az elképzeléseimet, hiszen saját kollégiumi szobám lesz, ahol – a házirend szabta határokon belül – szabadjára engedhetem a képzeletemet, kibontakoztathatom a saját stílusomat, és megteremthetem azt a színes, életteli teret, amire mindig is vágytam. Az elmúlt évek és főleg az idei év során rengeteg inspirációt gyűjtöttem, és néhány kedves dekorelemet, apróságot már beszereztem (ahogy anya mondja, gyűjtöttem a kelengyémet), de a bútorok kiválasztásával egészen mostanáig vártam, amíg ki nem derült, hogy lesz-e helyem a kollégiumban és azt is megtudtam, hogy milyen elrendezésű, berendezésű és méretű szobát kapok majd a kampuszon.
A Beliani már többször segítségünkre sietett, amikor anyával a lakást vagy annak egyes részeit szerettük volna felújítani, áthangolni, így most is logikusnak tűnt, hogy a cég webshopjában nézzek szét. Persze azonnal magával ragadott a kínálat. Pontosan olyan színes bútorokat és kiegészítőket találtam náluk, amilyeneket mindig is elképzeltem. A Beliani széles választéka lehetővé teszi, hogy egy igazán vidám, melegséget sugárzó teret alakítsak ki az egyébként kötött és valljuk be, nem túl fantáziadús alap bútorokkal berendezett kollégiumi szobámból.
A mutatós és a hasznos ötvözetére vágytam, olyan tárgyakra, amelyek segítenek megteremteni az otthon megtapasztalt meleg légkört és közben minden itt felmerülő igényemet is kiszolgálják, tárolják a tankönyveimet, helyet adnak a személyes tárgyaimnak, elnyelik az egyedi porcelánjaimat, tálkáimat, és persze hozzájárulnak a szobám egyedi összképéhez is.
A Beliani bútorai nemcsak a színek sokfélesége miatt lenyűgözőek, hanem a formatervezés is olyan sokszínű, hogy köztük aztán bárki megtalálhatja a saját stílusához legjobban illő darabokat, legyen szó akár elegáns, minimalista vonalakról, vagy egy bohókásabb, játékos összeállításról. Emellett a bútorok minősége is meggyőző, hiszen cég nagy hangsúlyt fektet a termékei tartósságára is. Ez különösen megnyugtató számomra, mert így biztos lehetek benne, hogy választott darabjaim a kollégiumi élet minden kihívását kiállják majd.
Úgy érzem, hogy a Beliani bútorainak köszönhetően most végre megvalósulhat az a színes, otthonos tér, amiről mindig is álmodtam. Mostantól én lehetek a saját környezetem megalkotója, és a saját szobám lesz az a hely, ahol igazán önmagam lehetek. Már alig várom, hogy beköltözzek, és élvezhessem az új, inspiráló otthonom melegét!