You are here: Home > Mirelle Olvas: Könyvek & Történetek > Nina de Gramont – Agatha Christie affér

Nina de Gramont – Agatha Christie affér

Nina de Gramont könyve meglepett. Közel nem számítottam rá, hogy az oly sokat taglalt, megannyi teóriát életre hívó eseményt, Agatha Christie rejtélyes, igen remekül időzített eltűnését egy Angyal a lépcsőn hangulatú történetbe ágyazva, azzal kiegészítve, egy nagyon fájó, rendkívül szerethető kötetben, ilyen formában találom.

agatha_v

Nina de Gramont ugyanis túllép a megszokott kereteken, nem Agatha lelkiállapotára és szellemi képességeire helyezi hangsúlyt, nem osztja és szorozza az eltűnés napjaival mind értékesebbé váló addigi életművet és tervezett a jövővel, hanem esendő, a 20-as évek társadalmi berendezkedéséhez, viszonyaihoz nehezen alkalmazkodó, lázadó, önálló nők sorsán keresztül mutatja be a kort. Amikor a nők önállósága még bizonyos társadalmi osztályokban sem valósulhatott meg, vagy ha épp megvalósulni látszott, azt csak olyan radikálisan lehetett végrehajtani, ahogy azt Agatha tette.

De mi történt azokban a napokban? Hol volt Agatha? Valóban a világ legjobb reklámkampányának voltak tanúi azok, akik lápokban és mocsarakban lépkedtek, élőláncban, hogy Archie Christie feleségét, a feltörekvő írónőt előkerítsék? Volt mögötte ennyi számítás? Vagy csak a női ösztön súgta Agatha számára, hogy meneküljön az őt ért megaláztatás elől?

Nina de Gramont bölcs következtetésekre jut, megmutatván egy olyan 36 éves nőt, aki körül ekkor feslik fel az arisztokratákat oly jól védő burok és ismeri fel a korlátait és teremti meg a lehetőségeit, megmutatván az asszonyt, aki újra nővé válik, és a konvenciók terhe nélkül képes meghatározni önmagát, hogy aztán ennek a zsinórmértéknek a mentén élje le az egész életet.

És amíg látjuk, hogy Agatha hogyan képes a saját érdekeiben meghozni a számára megfelelő döntéseket, addig azt is megismerjük, hogy más társadalmi osztályok leányai és asszonyai számára milyen sorsot mért a kor, ha a normákkal szembe mertek menni. Archie szeretője, későbbi felesége, Nan kulcsszereplőjévé válik az eseményeknek, története messze túlnő Agatha históriáján.

Nina de Gramont könyvét jó szívvel ajánlom nem csak Christie-rajongóknak, izgalmas, szép regény, érdekes, szívfájdító női sorsokkal.

Tags:

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Comments are closed.