Pick ízemlékek – a jelen és a múlt nagy márkája emlékeinkben megőrizve, megjelenítve
A téliszalámihoz mindenkinek kötődik emléke, ez nem is kérdés. A forma, az íz vagy épp az illat azonnal ezernyi ajtót nyit az emlékeinkben, sorjáznak elő a hasonló élmények, hogy a sok egyéni szituációból megszülessen egy társadalom – több generáción átívelő – kollektív memoárja, a szalámival közösen megélt pillanatok pannója, mindaz, ami a Pick szalámi nélkül másképp rögzült volna, ha rögzült volna egyáltalán.
Ülünk a Pick Bistro & Deli otthonos vendégterében, szemben a város és az előadók, mellettünk illatoznak a vékonyra szelt szalámikkal teli tálak, és amíg sorra bomlanak ki az alkotók történetei és formát önt a történet, majd megismerkedünk a képi megvalósítással, addig egy egészen más síkon, az agyam végtelen bugyraiból Zakopane köszön vissza, a 80-as évek benzinszagú lengyel útjai, ahol a bőröndünkben két rúd téliszalámi mindig utazott. Egy Pavlakéknak a szíves fogadtatásért és egy, amit az egy hetes tátrai túra alatt reggel és este is ettünk, sűrű lengyel kenyérrel, gyúrt tátrai sajttal, cukortól édes, erős fekete teával. Snitt. Iskola. Osztálykirándulás, megint busz, megint benzinszag, de most más a környezet, a tv paprika íze és textúrája a számban, a szendvicsünk szalámis, „Az bírja a legtovább hűtés nélkül.” Tudjuk, reméljük, esszük. Még másnap is, amikor már finoman szottyos az egész, de a változatlan minőségű, a táskánk fenekének formáját magára öltött szalámiszeletek még mindig elhitetik velünk, hogy szendviccsel van dolgunk, egy falatnyi otthonnal. Aztán újabb vágás, itthoni képek, kemény sajt, kovászos bagett, jóféle vaj, zöldségek és téliszalámi, egy minőségi hideg vacsora, nem sietősen, kedvünk szerint.
A téliszalámi magában hordozza a gyerekkorunkat, a múltunk részévé vált, miközben nem lett zárvány, nincs elfelejtve, hanem szerves része a jelenünknek, a napjainknak is, csak másképp más köntösben. Legalábbis annak a korosztálynak, amelyik téliszalámit evett a Balatonon, a külföldi utakon, a vonaton, a strandon és az iskolában.
A Pick és a művészet kapcsolatát az alapozza meg, hogy az ikonikus szalámi készítői nagyra értékelik azokat a folyamatokat, amelyek képesek maradandót és egyedit, ugyanakkor sokak számára elérhetőt alkotni. A generációk emlékeit meghatározó téliszalámi előállítása is egy ilyen, mondhatni művészi folyamat, és egyben bizonyíték arra, hogy türelemmel, szakértelemmel, folyamatos megújulással, de az egyediség és a hagyományok megőrzésével nemcsak különleges, időtálló értéket, hanem közös élményekre épülő közösséget is létre lehet hozni. A Pick ezekre a kapcsolódási pontokra építve látta meg a lehetőséget a vizuális művészet, így a grafikai illusztráció erejében: ennek köszönhetően márciustól hazai grafikus művészek alkotásaiban kelhetnek életre sokunk ízemlék-történetei, ezzel is közelebb hozva, többek számára elérhetővé téve a művészetet.
A Generációink szalámis emlékei elnevezésű közös kreatív projektben a hazai márka első lépésben olyan egyedi vászontáska-kollekciót alkotott, amelyeket két fiatal hazai grafikus művész, Ghyczy Dia és Csordás Levente illusztráltak, saját szalámis szendvicses sztorijaikkal. Ezeket a táskákat első körben március és április hónapokban a vásárlók széles körben elérik a boltokban az aktivitásban résztvevő Pick szalámik mellett ajándékként, hogy hazavihessék.
A projekt pályázatában a MOME egykori és jelenlegi diákjai közül kikerült tervező grafikusok vesznek részt, a Pick által inspirált műveket pedig a tervek szerint májusban egy egyedi tárlaton mutatják be a nagyközönségnek.
A pályázat szakértője, kurátora Góg Angéla, food designer, aki az ízek emlékfelidéző működését és a kapcsolódó emlékek megismerését vizsgálja. Tíz év kutatási eredményeit doktori munkájában foglalta össze, étel, étkezés, kötődés, megőrzés, felidézés és konzerválás: így áll össze a kutató szerint a láncolat, ahogyan ételeink és a hozzájuk kapcsolódó élményeink meghatároznak minket, ezért tartja fontosnak ezt a területet.