Helyzetjelentés

Még vagyunk, igaz főzni nem nagyon főztem az elmúlt 2 napban. Először is kedden remek ebédünk volt a Gerlóczyban. A lazactatárt be fogom vonultatni a saját konyhámba is. Egyszerű és fenséges. A körtetortájukról meg hosszan tudnék szuperlatívuszokban nyilatkozni. Csodálatos volt. Nem túl édes, nem túl tésztás, nem túl krémes….tökéletes.

S hogy tegnap miért nem főztem?

Mert sütöttem. Tünk, na. Én kreáltam egy gesztenyetortát, aztán a perectészta bekeverése után a férjem vette át a kormányt a konyhában és nagy lelkesedéssel és fantáziával gyártotta a különféle méretű és formájú pereceket. Részemről maradt a tepsire tevés, tojással simogatás és sóval lefröccsentés áldozatos munkája.

Aztán délután jöttek a vendégek meg a….Mikulás.

Hetek hosszú szervezése után (itt erős vágyat érzek kitérni a sunyiságra) remek kis csapat várta a kertben a nagyszakállút. Aki jött az esti szürkületben, lassan, botjára támaszkodva, majd a kerti padra ült, magaköré gyűjtve a gyerekeket, akik megszeppenve hallgatták a krampuszok által róluk beszerzett infókat.

Zsófia végtelen félelmében messze kerülte a Mikulást, Anna viszont hosszan magyarázott és folyamatosan kérdésekkel bombázta az Öreget.