You are here: Home > Éttermekről, cukrászdákról > 10 éves a Boscolo Budapest

10 éves a Boscolo Budapest

Kezdek rájönni, hogy született budapestiként szinte mindenhez akad egy történetem. Például a New York Palotához is. Míg sokaknak Rejtővel, a Mélyvízzel forrt össze ez az épület, én egész gyerekkoromban azt hallgattam, hogy anya legboldogabb munkás éveit itt, e falak között töltötte. A kávézó rész fölött, az egykori Horizont mozi felé forduló részben volt a szobája, ott dolgozott a hetvenes évek Magyar Nemzeténél.

Míg a Boscolo család tagjaival ilyen-olyan eseményeken összefutottam, Wolf Andris csodás fogásait ettem a Salonban, addig magában a szállodában még nem jártam. Egészen május elejéig, amikor a Boscolo Budapest születésnapját ünnepeltük. Akik már délután is tudtak egy kis szabadidőt engedélyezni maguknak, azok egyedi tárlatvezetésen vehettek részt, ami az épület egészén és évszázadokon ívelt át, a Nyugattól a Boscolo Spa-ig.

Gasztromunkatársak a Boscolo vezetőjével és marketingesével, Nórával

Gasztromunkatársak a Boscolo vezetőjével, valamint a szálló marketingesével, Nórával

A koktélpartin pedig zene és csodás flying service mellett (ahol megcsillant, hogy miért is szeretjük oly nagyon a Salon-t) élvezhettük az épület eleganciáját és szembesülhettünk vele, hogy micsoda akusztikája van, ugyanis a Vox Caelestis vegyeskar egy félelmetesen felkavaró és magával ragadó részletet adott elő Orff Carmina Buranajaból.

S egyszer csak az épület minden eresztéke zenélni kezdett

S egyszer csak az épület minden eresztéke zenélni kezdett

Az est zárása természetesen a születésnapi torta volt, amit legkedvesebb házi cukrászunk, – a Nőknek szánt csodák alkotója – Pixie készített a szálloda részére. A visszafogottan elegáns, a szállodához tökéletesen passzoló desszert nem csak mutatós volt, hanem nagyon finom is.

boscolo1

Az egyszerűen impozáns torta

Fényfestett aula, amiben árad a zene

Fényfestett aula, amiben árad a zene

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Comments are closed.