Az idei nyaralásunk helyszíne, az évek óta hanyagolt Balaton volt. A Balatonhoz való viszonyom mindig is kissé visszás volt. Kora gyerekkori emlékeim között a balatoniak messze nem a legfényesebbek: kullancsok, a legkedvesebb kék úszógumim halála, kiszáradással fenyegető megbetegedések. A későbbi kamasz éveimet sem a magyar tenger határozta meg, így igazi kötődés sose alakult ki bennem. […]
Az utolsó napba sok mindent szerettünk volna belesűríteni. Kinga – a kolostoros ötletén felbuzdulva – bedobta, hogy ha már Zafón nyomdokain járunk, el kéne zarándokolnunk a műemlékvillamosokkal megközelíthető Tibidabo hegyre. A javaslatot egyöntetűen elfogadtuk, s hajnalban már szinte magától vitt a lábunk a piac felé. Én kitörtem az ördögi sonka-körből és spanyol omlettet, azaz tortillát […]
A harmadik napra már majdnem miénk lett a város. Csupán egyetlen apró, de fontos mozzanat választott el minket a tökéletes asszimilációtól, s ez a piac volt. Wessely nagyapám szerint az embernek egy városban két helyen kell megfordulnia: a pályaudvaron és a piacon. A pályaudvarok manapság már elvesztették régi dicsőségüket, ellenben a piacok még mindig őrzik […]
Másnap fitten és frissen ébredtünk, bár Kinga állítása szerint hatalmas rajcsúr zajlott az ablakunk alatt, aminek egyik főszereplőjét, Antonio-t hajnalig keresték, elég hangosan. Én ebből egy hangot sem hallottam. Az idő kissé borúsnak ígérkezett, s miközben a Kolumbusz szoborral szemközti stégen rágtuk a szendvicsünket, még az eséssel is bepróbálkozott. A reggelink nem volt zökkenőmentes. Előző […]
