Német nyár, francia nyár: A franciák

Ha nem Toszkána, hát legyen Provence! – vetődött fel bennem már kora tavasszal, amikor a nyári program szervezésébe fogtam.

A szállással kapcsolatos terveim nagyjából megegyeztek az olasz favoritommal, legyen egy nagy kertünk, tudjunk fürödni, legyen nyugi, cserébe lemondunk a városról, a boltokról, a nyüzsgésről. A foglaláskor még nem is tudtam, hogy ez mennyire így lesz. A pontosan hova kérdéskörét nyitva hagytam, úgy voltam vele, hogy a régióban bárhol jók leszünk, ha megtalálom A szállást. Ami meg is lett, szemben a Mont Sainte-Victoire-ral, nagyjából a semmi és a minden közepén, egy hegytetőn, ahonnan lejutni ugyan nehézkes volt, de fél órára terült el Marseille, és bújt meg Aix-an- Provence.

Olasz házigazdáink már a levelezés alatt barátságosnak tűntek, ezt a személyes találkozó csak fokozta, ami fontos volt, hiszen az ikerház másik felében ők élték a mindennapjaikat, Polly, a chavalier spániel, Bijoux, a kertimacskává vedlett angóra és Mimi, a sasorrú cirmos társaságában. A kompánia nagyon szerethető volt, a ház minden provence-i elvárásnak megfelelt, anélkül, hogy öncélú giccsbe hajlott volna, a hegytetőről nem csak a Cézanne szívének oly kedves hegyvonulat, hanem a fenyőkkel, levendulabokrokkal, termésüktől roskadozó barackfákkal tarkított lankák is jól szemmel tarthatók voltak.

IMG_20190623_193711

De flóráért és faunáért nem kellett messzire menni, a kertben számtalan fa, bokor, virág és gyümölcs gondoskodott róla, hogy ne csak a helyi triumvirátussal találkozzunk. Színpompás pillangók sürögtek egész nap a levendulásban, amely döngött a méhektől, a déli verőn már kórust cicegtek a kabócák, kisebb-nagyobb szöcskéket kellett kitessékelni a nappalinkból, és a medencébe is mindig akadt néhány pórul járt jószág, amelyek mentésére külön akciókat szerveztünk, vietnámi papucsokkal felszerelkezve halásztuk ki a halálra vált hajótörötteket.

AirBrush_20190624134433

A hűs német nyár valahol a svájci hegyek környékén búcsút intett nekünk, s mire leértünk a provence-i hegyekbe, beütött a kánikula. Nem csak helyi szinten, a megszokott módon lett meleg, hanem az Európán átsöprő, Franciaországot térdre kényszerítő afrikai hőség egyenesen a mi fejünk felett tombolt a legjobban, napokon át.

IMG_20190702_102505_1

Ez némileg korlátozta a terveinket, egyszerűen a család kevésnek mutatkozott a 45 fokban való városnézésre, amit részben meg is értettem. A meleg okán valóban a pihenésé lett a közel két hetünk, amiben számos könyv, jó néhány francia vígjáték, rengeteg közös étkezés, és még több közös pancsolás fért bele.

A legforróbb napokon azonban a kőház hűvösének élvezete adta a legnagyobb örömet, az elképesztő perzselést kívül rekesztettük a súlyos fa zsalugáterekkel, mi pedig elnyúltunk a reggeli hűstől kellemes ágyneműnk tetején, s hol fél szemmel a zsaluk közt betűző pászma vándorlását figyeltük, hol olvastunk, hol boldogan ájultunk el, hogy egy hűvösebb órára ébredvén már a kerti medencében lubickolhassunk.

IMG_20190630_192429

A városnézéseket azonban nem iktattuk ki teljesen. A hőség tetőzése előtt ellátogattunk Aix-en-Provence-ba, amely csendben várta a napnyugtát. A város belső magja nagyon mutatós, igazi vidéki kisváros, nagyobb, látványosabb épületekkel, egy egészen elképesztően hangulatos katedrálissal, az ókori alapokra épített, román jellegű, de gót beütésekkel tarkított Cathédrale Saint-Sauveur-rel, számtalan szappanbolttal és természetesen calissons üzlettel.

IMG_20190624_164502_1

A mandulás sütemény ugyanis jelképe ennek a városnak, itt őshonos, a legszigorúbb ellenőrzések között itt készül az igazi és megismételhetetlen ebből a falatnyi süteményből, amelyet egyébként az egész régióban, szinte mindenütt kapni. Természetesen mi sem maradhattunk ki a jóból, így amíg fel-alá járkáltunk a városban, betértünk egy igazoltan valódi, eredeti Calisson d’Aix-t áruló üzletbe, és egy kisebb vagyon ellenében gyűjtöttünk három szemet.

IMG_20190624_181726

Majd Cézanne keresésére indultunk. Ebben csúfos kudarcot vallottunk, annak ellenére, hogy nagyon törekedtünk a jó megfejtésre. Mivel a város egyértelműen a Cézanne életmű köré épül, és a festő annyi pontján és annyi formában volt jelen a város életében, a férjem nem a megfelelő házat választotta ki az alternatívák közül, így a műhely helyett egy klassz séta, és egy egyébként mutatós, de zárt, Cézanne-hoz köthető épület lett a jutalmunk.

AirBrush_20190624194116

A hőség jöttét jelző nemzetközi site-ok és a francia híradások is ekkor kezdték el pontosítani az előrejelzéseiket, bár nagy szakmai tudás nem kellett hozzá, érezni lehetett, ahogy a hűs hegytetőt elönti a forróság. A tetőzés előtt azonban – a még csak 40 fokban – Marseille felé vettük az utunkat. Marseille-be nekem még vissza kell mennem. Olyan vonzása van a városnak, ami szinte Barcelonával vetekszik, bár azért ebben van némi túlzás, de a kikötőváros egyébként sok hasonlóságot mutat a legkedvesebb katalán városommal. Marseille utcáin járkálva az embernek az a meghasonlott érzése támad, hogy egy kissé néptelen, posztapokaliptikus Párizsban lófrál, vagy egy képzeletbeli – talán az Eredetbe való – városban, amit Párizs és Barcelona gondos mixéből álmodott meg egy mesterséges intelligencia.

AirBrush_20190625212541

Marseille entrée-ban kitűnő. Annak, aki teheti, javaslom, hogy busszal vagy vonattal érkezzen a Saint Charles pályaudvarra, és a Le Grand Escalier tetejéről nyíló látvány legyen az első benyomása a városról. A kikötőtől beljebb, a hegytetőn található pályaudvarról a város felé vezető grandiózus lépcső és a látvány kitűnő nyitány, pazar felütés, amelyet a város egészen addig fenn tud tartani, amíg a lépcsőn lesétálva be nem érünk az első bulvárra. Itt jönnek a helyi erők, a felfoghatatlan kosz, húgyszag, közben a tengeri szél becsellengi a várost, helyenként a pastis édes ánizsillata száll, azaz Marseille egy komoly érzelmi hullámvasútra ültet, amelyben megvalósult Catullus örökbecsű mondás „Odi et amo.”.

AirBrush_20190702181141

Mi pedig mentünk, rendíthetetlenül haladtunk át a városon, a régi erőd felé, a szikrázó fényben hunyorogva lestük a kikötő fölé magasodó Notre-Dame de la Garde templom sziluettjét, majd engedtünk a hőségnek és boldog, majdnem szakrális fél órát töltöttünk a város egyik hűvös templomában, a Saint Lorent-ban, amely a letisztultságával a provence-i román stílus egyik kiemelkedően szép példája.

AirBrush_20190702181256

Miután normál hőmérsékletre hűltünk, előkaptuk a belváros szívében lévő turisztikai központban szerzett térképet, és annak javasolt útvonalai közül választottunk olyan, amely kifejezetten a kikötő mögötti szűk utcácskákra koncentrált. A térkép készítése idején nem volt negyven fok, így az ígért kézműves boltok és csodahelyek jelentős része a lehúzott redőny mögött rejtezett, de mi tisztességgel végigjártuk a negyed minden zegét-zugát.

A következő megállónk egy légkondicionált kávézó volt, ahol hosszan élveztük a jegeskávé nyújtotta örömöket, majd a férjemet hátrahagyva, mi nők elindultunk a boltokat rejtő városrész felé, amely nem tartogatott sok örömet, mivel a franciákban a késztetés csírája sincs meg a szieszta utáni hosszabbított nyitvatartásra. Míg tőlük délre a spanyoloknál éjszakába nyúlóan zajlik a biznisz, kicsit keletre, az olaszoknál is működik az éjszakai élet, a dél-franciák köszönik szépen, háromkor kidörzsölik az álmot a szemükből, hatig nagy kegyesen visszatérnek az üzleteibe, majd szempillantás alatt zárnak, ahogy törvényesen erre lehetőségük nyílik.

A következő kirándulásunk már a necces kategóriába tartozott. A közel 45 fok nem kedvezett Arles-nak, hacsak azért nem, mert csodás fotókat tudtam készíteni a turistaszezon kellős közepén, ugyanis a város – a Sárga Kávéház kivételével – teljesen elnéptelenedett. A helyiek bölcsen behúzódtak a középkori falak közé, a turisták meg eleve meg sem érkeztek ebbe – az egyébként elragadó, sokszínű, szeretnivaló, formás – kisvárosba.

IMG_20190627_114525

Arles előkelő helyet foglalt el az előzetes listán, egyszerűen azért, mert Van Gogh legjelentősebb alkotásai ehhez a Rhone partján lévő falatnyi, ókori romokra épülő városkához és a környékhez köthetők.

IMG_20190627_125840

Nem véletlen, hogy az egyetlen kisebb csoportosulásba a híres-neves Sárga Kávéháznál futottunk bele, akiket a hírnév sajnos rossz irányba vitt, így – a terveinket sutba dobva – nem kávéztunk hosszan azon a bizonyos teraszon, hanem a negyvenfokos kánikulában tovább keresgéltük a négyünk ízlésének egyszerre megfelelő, nem riviérai árakkal dolgozó vendéglátó egységet.

IMG_20190627_142058

Az Aréna mellett meg is leltük, egy középkori házacska aljában. A parányi üzletet nem a személyzet, a kialakítás vagy a lokáció tette vonzóvá, hanem azok a minden földi jóval megpakolt tányérok, amelyeket a közepesen lelkes kisegítő személyzet lavírozott épp az egyetlen foglalt asztal felé. A látvány győzött, a forró, száraz melegben, az árnyékot adó ódon falak tövében asztalhoz ültünk.

IMG_20190627_131001

Ha már Marseille esetében szó került a katalánokról, akkor Arles kapcsán még egyértelműbb módon kiviláglott a spanyol kapcsolat. Az utcák hangulatában itt is tetten lehetett érni a még délebbi vidéket, az étlapok kínálatában ott várt ránk a paella, a város közepén heverő arénában pedig – mi sem természetesebb – a mai napig tartanak bikaviadalokat. A meghasonlott érzést csak tovább fokozta Zsófi ebédje, a lány ugyanis egy komplett katalán hidegtálat kapott, bár sok időm nem volt foglalkozni a többiek kosztjával, mert megérkezett elém is az a színpompás csoda, amelynek okán emellett a hely mellett döntöttünk.

IMG_20190627_134313

A csupa zöldségből álló vegyes ízelítő közepén egy tejszínes, friss burrata trónolt, azt vette körbe számos izgalmas tétel. Volt ott érett, cikkekben heverő paradicsom, édes, lédús, hideg sárgadinnye, akadt paradicsomtatár, kevés hűs, pestóval összeforgatott párolt cukkini, grillezett padlizsán paradicsommártással (szintén hidegen), tapenade-os, azaz olívabogyó pástétommal megkent baguette, és pan am tomaquet, azaz a legjobb katalán paradicsomos kenyér.

IMG_20190627_122110

A bőséges ebéd után vadászni indultunk. Délelőtt, a Vincent Van Gogh Foundation kiállításai után, a helyi boltban belefutottunk egy térképbe, amelyen jelezték, hogy Vincent melyik képe hol készült. A városon kívüli, szántókon jelzett festmények helyszínének beazonosításáról gyorsan letettünk, de híres szobáját ábrázoló képnek otthont adó egykori épület helyének felkutatására vállalkoztunk.

IMG_20190627_142445

A rodoszi óváros bejáratára kísértetiesen hasonlító városkapu mögött elterülő lakónegyedben – tíz perc eltévedést beiktatva – meg is leltük a helyet, ahonnan festhette azt, amit ma már nem látni.

IMG_20190627_143321

A Nők, akik eddig kvázi szó nélkül főttek a majdnem ötven fokban itt fáradtak el, így az aréna és az ókori színház feltérképezése után már csak egy képeslap feladását vállaltuk be, majd boldogan hazakanyarodtunk a délután szorításából lassan kicsúszó dombtetőre, ahol várt ránk a Polly, Bijoux, Mimi, és a hűs medence.

IMG_20190626_214849

 

Tags: ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Gasztrokönyvek nyári mustrája

Kiss Dóri: Glutén- és laktózmentes alapszakácskönyv

Manapság a gluténmentes étkezés – sajnos – a divatdiéták egyik kedvenc válfajává vált, holott a gluténmentes fogások bevitele azok számára életbevágó, akik valóban gluténérzékenységgel, allergiával élnek. Számukra ugyanis nem csupán választás kérdése, hogy ma épp gluténmentesen vagy máshogy étkeznek-e, nekik a legjobb életminőséghez és a legjobb minőségű ételhez vezető utat kell megtalálniuk a mindenkori gasztronómiában.

Kiss Dóri gluténérzékenyként kezdett blogolni, ennek esszenciáját adja a könyv, amely nem csak szimplán recepteket tartalmat, hanem a gluténmentes életmód buktatóira is felhívja a figyelmet, az esetleges problémákra megoldási javaslatokat kínál, tapasztalatait megosztva az olvasókkal.

Mivel a felnőtt lakosság jól mérhető részét – életkori sajátosságként – utoléri a laktózintolerancia, így Dóri – a lehető legjobb használhatóság érdekében – a laktózt is kiiktatja a receptekből, hogy még felhasználóbarátabbá tegye a könyvet.

A recepteknél igazi klasszikusok kerülnek felsorolásra, hétköznapi könnyed fogások jelennek meg, illetve külön fejezetet kapnak a kisétkezések, amelyek nagyban segíthetik a napi ötször étkezés betartását, illetve segítséget nyújthatnak a gyerekeknek szánt tízóraik, uzsonnák kivitelezésében.

bo22

Déri Szilvia: Kovászkaland

Még anno – a social media felületek egyikén – napi szinten nyomon követhettem azt, ahogy Szilvi és új barátja, az épp frissiben felfedezett matéria, a kovász nyaralni indultak. Szilvi jó szülőként mindenhova cipelte a kovászt, etette, nevelgette, egészen addig, amíg a tapasztalataiból könyv nem született.

A könyv nagyon gazdag beltartalommal bír, Szilvi stílusa kellemes olvasmányt biztosít, a leírások kedvcsinálóak, könnyen érthetőek, alaposan, de nem vesznek unalomba. Nincs elnagyolva semmi, az összes felsejdülő kérdésre, a kovász létrehozásával, életben tartásával és feldolgozásával kapcsolatos problémákra is kapásból megkapjuk a kimerítő, de nem szószaporító választ.

Az alapos könyv meglepően gyakorlatias, egyenletes tempójú leírásai, képi anyaga végig fogja az olvasó kezét, a könyv felén át építve fel az olthatatlan vágyat a saját kovász iránt, majd a másik felében a kenyerek, pékáruk vágykeltő képeivel igazolt receptjei mentén mutatja be az matéria felhasználásának számos módját.

Szilvi könyve nálam egyet elért: ahogy jön az ősz, itt is újra indul a Kovászkaland.

bo1

Tags: , ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Német nyár, francia nyár: A németek

Az idei nyaralásunk – a szokásokhoz híven – több összetevőből állt. Egyfelől már érett egy ideje, hogy újra ellátogassunk a kedvenc nemzetközi rádióamatőr találkozónkra, másfelől ugyan bennem erősen dolgozott a tavalyi toszkán élmény, de a férjem nem kívánt az olaszoknál nyaralni.

Mivel megint egész Európát szerettük volna átszelni, az utat gondos előkészítés előzte meg. A nemzetközi találkozóra a Boden-tó partján már tavaly ősszel elfogytak a szállások, a férjem is ekkortájt tett szert egy klassz kis apartmanra. Az itt töltött napjaink adottak voltak, így ehhez viszonyítva kellett kisakkozni a francia létet, hogy mindenki visszaérjen lapzártára, táborkezdetre, munkába.

Látkép a teraszról

Látkép a teraszról

A terv nem volt túl bonyolult: pihenünk, hol aktívabban, hol passzívabban simulunk bele a helyi létbe. Ez könnyen meg is oldottuk, az első teljes napunk más a Messén talált, ahol a férjem és Zoli barátunk azonnal belevetette magát a hobbijukat prezentáló számtalan hangárba, hogy új kütyükkel gazdagodjanak, és régi barátokkal találkozzanak. Mi a Nőkkel a bolhapiacra indultunk, ami nekik közepesen lehetett izgalmas, számomra azonban egy komolyabb időutazást tartogatott. Gyerekkorom eszközei sorjáztak elő, már-már gyűjtői példányokká avanzsálva. Hosszan tekeregtünk a sorok között, Zsófi közepesen unatkozva, Anna a nálam öregebb példányokat lesve, én pedig néha anekdotákat szőve egy-egy tárgy köré.

Mesebeli kínálat

Mesebeli kínálat

Az érdeklődés lankadtával elhagytuk a vásár területét, hogy a tó partján elterülő Friedrichshafenben csavarogjunk egy nagyot. Néhány évvel ezelőtt már bejártuk a várost, így most jó ismerősként köszönthettük újra. A nap nagy részében bóklásztunk a belvárosban, üldögéltünk az esőfelhőkkel terhes tó partján.

Boden-tó

Boden-tó

Másnapra hasonló terveink voltak, némi határátlépéssel tarkítva, ugyanis a Boden-tó több ország határán fekszik. Északi partvidékét a németek uralják, keleti csücske az osztrákoké, déli részén pedig már Svájc terül el. Mivel Edömér barátnőm hosszan állomásozott a tó nyugati szegletében, Konstanz városában, amelyről azóta is ódákat zeng és rendre vissza is tér, így adott volt, hogy a hűvös reggelben ebbe az irányba indulunk kirándulni. A fiúk most is a kiállításra vágytak (ki érti ezt…), így Meersburgban magunkra maradtunk, ahonnan egy könnyed fél órás sétahajókázással jutottunk el Konstanzba. Meersburg már a vízről is mutatósnak tűnt, el is tettem talonba, délutáni program gyanánt.

Álmos, reggeli Meersburg

Álmos, reggeli Meersburg

Konstanz bejáratánál egy hatalmas forgó női szobor fogadott, mögötte terült el a zsinat épülete, amögött pedig ott zsizsegett a belváros.

A szobor egyébként egészen új alkotás, a konstanzi zsinatot kritizáló, közel 9 méter magas Imperia, a római kurtizán kezében törpeként ábrázolja a politikai hatalmával rendre visszaélő egyházi és világi fejedelmeket.

Valahol a Trónok harcában is van valami hasonló szobor...

Valahol a Trónok harcában is van valami hasonló szobor…

Miután megcsodáltuk a lassan körbeforgó szobrot, a hajóról lelépve rögvest egy balkanyart vettünk, és tempós húsz perces sétával átléptünk Svájcba. Kreuzlingenen átsétálva magunkba szívtuk a svájci levegőt, majd egy másik határátkelőn visszatérve, Konstanz belvárosában találtuk magunkat.

Falatnyi Svájc

Falatnyi Svájc

Nem kispályás járgány, Svájc

Nem kispályás járgány, Svájc

A gazdagon díszített épületekkel tarkított város meglepően nagy, sok utcácskája vár felfedezésre, épületeinek homlokzata pazar, terei szépen bomlanak ki egymás után.IMG_20190622_130142

IMG_20190622_132334

Egy hátsó udvarban, csak úgy

Bár a szabad eltévedés híve vagyok, itt most alaposan megnéztük magunknak az összes utcácskát, vissza-visszatérve a piactéren lévő karikatúra szobrokkal gazdagon megpakolt Császár kútjához, amelynek vonzó állatfiguráitól nehezen szabadultunk. A szarkazmus úgy látszik jellemző a városra, amíg a zsinatot kifigurázó szobor fogadott minket a kikötőben, addig a kút káváján a közel sem köztiszteletet ébresztő császári figurák egyedi ábrázolásával találkozhattunk, akik – a második világháborúban a német győzelemhez felajánlott, pusztán fémmé degradált szobrok helyett – új életet és egészen új jelentést adtak a kútnak.

Kedvenceink

Kedvenceink

Konstanzban nem csak a várost érdemes járni, hanem jó kiülni a kikötőbe, szemlélni a vizet, nézni a horizontot, picit pihenni.

Teljes szerelésem a német nyárra. Meg tudnám szokni.

Teljes szerelésem a német nyárra. Meg tudnám szokni.

Mi is így tettünk, majd visszakapaszkodtunk egy sétahajóra, és a napsütéssel kacérkodó időben bejártuk Meersburg városát.

A csalogató Meersburg

A csalogató Meersburg

Néhány éve egyszer már futólag jártunk erre, de épp csak vacsorát kerestünk, amit nem találtunk. Most tüzetesebben szemrevételeztünk a domboldalnak futó városkát, majd megállapítottuk, hogy vendéglátásban még mindig nem erősek. Igaz, már javában a délutánban jártunk, de öt körül szinte esélytelennek tűnt beülni bárhova egy kávéra. Szerencsére a tóparti promenádon zajlott némi élet, így itt fagylaltra is leltünk, pad is akadt. Mi pedig boldogan fagylaltozva vesztegettük el az aznapi utolsó lehetőségünket, hogy hajóval visszatérjünk Friedrichshafenbe.

Térszelvények, Meersburg

Térszelvények, Meersburg

A turisztikai központban semmi jóval nem kecsegtettek, bár javasolták, hogy ha nagyon belehúzunk, akkor még az utolsó buszt, hat körül megcsíphetjük. Ha nem is életünk sprintje volt, de igen tempósan jutottunk el a buszállomásig, amelyet alaposan eldugtak, így a kikötő egyik étterméből a pincér – akit kínunkban megkérdeztünk, hogy pontosan hova is dugták a buszmegállót – velünk tartott az utolsó pár száz méteren, hogy biztos befutói legyünk a Meersburg-Friedrichshafen járatnak.

A sikert sörrel koronáztuk, estére a helyi kínálatból vettünk közepes merítést, majd a szállásunk hatalmas étkezőasztalát körülülve gondos mérlegeléssel próbáltuk megállapítani, hogy melyik tétel hol helyezkedik el a skálán. Akadtak furcsa, majdnem beteg főzetek, de olyanba is belefutottunk, ahol a tiszteletreméltó, a helyi értékeket felvonultató külső (zeppelin) mögött vállalhatatlan szappaníz lappangott. Erős esténk volt.

Sörmustra

Sörmustra

Tags: ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Anna és a Sziget

2015-ben voltam először Szigeten, 10 évesen. Mivel abban az évben két napra is kimentünk, így bőven volt időnk körbenézni, és a számunkra érdekes koncerteket meghallgatni.

Első nap lépett fel Robbie Williams, miatta mentünk, meglehetősen nagy rajongói vagyunk, és az a koncert nagyon sokat jelentett mindnyájunknak.  Nem csak a zene, hanem a műsor, az előadás maga lenyűgözött engem.

A második napra nem voltak nagyobb terveink, csak szigetelni akartunk, nem volt semmi konkrét koncert, amire kimentünk volna. Legalábbis azt hittük. Én ebben az évben szoktam rá az elektronikus zenére, a műfajon belül Avicii volt a kedvencem. Mivel nem tudtam, hogy kik is jönnek a Sziget fesztiválra, így még csak nem is sejtettem, hogy kedvencem is fellép. Boldogan hallgattam, az egymás után következő Avicii számokat – egy sajtórendezvényen ülve – a nagyszínpad mögül. Mikor pár héttel később valaki megkérdezte, hogy „és ugye Avicii koncertjén is kint voltál?” na, akkor esett le, hogy nem a rádió szólt, hanem ott akkor épp élőben ment. Kicsit bánom, hogy teljesen nem lehettem ott, ezt sajnos már soha nem pótolhatom. Ekkor tanultam meg egy életre, hogy figyelemmel kell követni, hogy kik és mikor lépnek fel egy adott fesztiválon.

És közben szólt Avicii...

És közben szólt Avicii…

Eltelt két szigetmentes év, majd tavaly, a barcelonai utunk után, épp a reptérről tartottunk hazafelé, amikor felvillant a telefonom, és láttam, hogy Sziget fesztivál újabb fellépőket jelentett be. Megadóan úgy gondoltam, hogy úgysem jön senki, aki érdekelne, de azért megnyitottam az oldalt, ki tudja. Szerencsére a gyanúm nem igazolódott be, mert az aktuális kedvencemet, Shawn Mendes kanadai énekest jelentette be ekkor a szervezés. A tömött transzfer buszon nem tudtam rögvest szólni Zsófinak és anyának, így telefonon hívtam, hogy tudja, mennünk kell.

Kár lenne nem leírni azt a beszélgetést, ami akkor elhangzott.

– Anya! Uramisten! Megyünk Szigetre!

– Jön Ed Sheeran?

– Nem!  Shawn!

– Ehhh.

Végül sikerült rávennem, hogy ennek ellenére kimenjünk. A koncert előtt végigjártuk az egész Szigetet, voltunk vurstliban, útlevéllel igazolt szitizenek lettünk, majd a legjobb barátnőmmel és családjával beálltunk az elképesztően sűrű tömegbe.

anna2

Én végig sírtam, énekeltem Shawn koncertjét, de nem mindenki osztotta a lelkesedésemet. Anyának a Shawnt megelőző énekes, MØ előadásán, kimeríthetetlennek tűnő energiáján járt az esze. Az eszelős tömeg és a nagy meleg ellenére, most is úgy tértünk haza, hogy egy igazán szép emlékkel gazdagodtunk.

anna1

Idén már anya álma is teljesült. Ed Sheeran nyitotta az idei fesztivált.  Rögtön az első nap, amikor már árusították a jegyeket, lecsapott háromra. Később Laura barátnőnk is rájött, hogy ő szívesen részt venne az eseményen, így a nyitónapon már négyen próbáltunk – egy tartalmas szigetes nap zárásaként – a lehető legjobb helyre beállni a tömegbe.

anna7

Annyira jól esett hallani, látni és vele együtt énekelni a szövegeket, hogy azt szavakkal kifejezni sem tudom. Koszosan és boldogan feküdtünk utána az előszoba padlón – amíg Zsófi, aki elsőnek stoppolta a fürdőt, megszabadult a Szigettel járó, szinte védjegynek számító portól.

anna8

De idén a Sziget nem itt ért véget. A zárónap még tartogatott számunkra egy közös koncertet, 13-án jött a Twenty One Pilots, akiknek mi nagyon kedveljük a számaikat, igaz, a szövegekben csak én vagyok otthon. De anya és Zsófi így sem unatkoztak, mert a csodás zenéhez tényleg elképesztő műsor társult.

anna9

Egyszóval idén is hatalmas élmény volt a fesztivál. Én már várom, hogy mi lesz jövőre.

anna10

Tags:

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS
Page 2 of 52812345...102030...Last »