Turistaként Budapesten

Néha érdemes kicsit eltávolodni, más szemüveget a fejünkre kapni, s azon keresztül szemlélni a megszokottat. A Mercure Budapest City Center jóvoltából decemberben, az adventi időszak kellős közepén egy bő napra turista lehettem a szülővárosomban, Budapesten.

Nehéz ám úgy tekinteni egy városra, ahogy a hosszú hétvégére érkező turisták teszik, hiszen itt zajlanak a hétköznapjaink, mi is részét képezzük ennek a hatalmas organizmusnak, és ennek köszönhetően más megvilágításban látjuk a dolgokat. Mi tudjuk, hogy milyen volt 20-30 éve, vannak be nem teljesült vágyaink a városunkkal kapcsolatban, van, amin gyakorta morgunk, de éjjel, mikor a budai alsó rakpart északi része felől kibomlik a teljes panoráma, akkor azért hajlamosak vagyunk elismerni, hogy a sok probléma, napi nyűg mellett is szép ez a város.

A turistáink – szerencsés esetben – csak ezt az oldalát ismerik meg a városnak, a fényes, csillogó estéket, a számtalan oldalról, megannyi arcát mutató dunai látképet, az itt-ott feslett, de mégis szépséges, patinás épületeket, és benne a magyar hangulatot, gasztronómiát.

Mondom, hogy nem is csöppenhettem volna jobbkor turistaként a városomba, a karácsonyi forgatagban szinte minden kedves magyar sztereotípiát tálcán kínáltak, összesűrítve, esszenciálisan. A gasztronómiai ismerkedés már a szállodában megkezdődött, a Mercure bölcs Discover Local programjának köszönhetően a rendkívül széles svédasztalos reggelibe sok-sok magyar finomság megjelent, többek között a pogácsáink, a sajtjaink, a töki pompos, vagy épp a karamellizált káposztával kevert cvekedli. Már az indításban ebbe volt a lehetőség, hogy a velünk együtt lévő lengyel delegáció közelebb kerülhessen a magyar konyhához.

Kilátás a szálloda étterméből

Kilátás a szálloda étterméből

Miután derekasan belaktunk, annak ellenére, hogy tudtuk mi vár ránk, a kettes villamos panorámaútján eltömegközlekedtünk a Szamoshoz. A kettes valóban parádés járat: ha jön, az a jó, ha nem jön az a jó (mert lehet fotózni), ha épp érkezik, akkor az a jó (ilyenkor születnek a legklasszabb képek). Egyszóval Váci utcai szállásunkról a Vörösmarty teret érintve, a Vigadó téren át kisétáltunk a villamoshoz, majd a kissé kócos felhőkön átsütő napban fürdő budai oldalt szemlélve elvillamosoztunk szaloncukrot gyártani.

mer2

A szaloncukor majdnem hungarikum. Nem egészen itt született, de valahogy mégis mi lettünk azok, akik feltétel nélkül rajongunk érte, számtalan ízben és formában gyűjtjük és esszük az ünnepek előtt-alatt (után nem, mert addig híre-hamva sincs). Ma már főleg bolti verziókkal találkozni, de szerencsére vannak helyek, ahol még szívesen megmutatják minden csínját-bínját a szaloncukor készítésének. A Szamosban – stílszerűen – marcipános szaloncukkedliket gyártottunk, amelyekhez csokoládét temperáltunk, majd mártottunk, dermesztettünk, és természetesen papírba és sztaniolba csomagoltuk.

mer4

A Csokoládémúzeumból nyíló kilátáshoz a napsütés is csatlakozott, a finom fátyolfelhők jó tettek az összhatásnak, a kettes itt is szépen hozzájárult a tökéletes fotók készítéséhez.

mer3

Mire végeztünk a csokoládéval való bevonással, és katonás rendben sorakoztak a színes-fényes szaloncukrok, elérkezett az ebéd ideje. Ehhez Európa legszebb karácsonyi vásárát látogattuk meg, a Bazilikánál. Itt – még gyorsan, ebéd előtt – készítettünk egy-egy tisztességes kürtős kalácsot, megfigyeltük azt a mérhetetlen rutint, ahogy a rúdra tekerik a friss kelt tésztát, majd néztük – és csendben melegedtünk is – a faszén parázsán sülő tésztát, hogy végre mi is feladathoz jussunk, és a számunkra legvonzóbb ízekkel vértezzük fel a kürtőket.

mer6

Ezt követően görhönyt, lepcsánkát vagy tócsnit ebédeltünk különféle feltétekkel, hogy kellő energiával vethessük bele magunkat a Szeretetszolgálat munkatársaival közös projektbe: olyan mézeskalácsokat dekoráltunk, amelyet utána a téren lévő bódéjukban eladásra kínáltak, és a befolyt összeggel így egy kicsit mi is hozzájárulhattunk mások karácsonyához.

mer7

A jótékony alkotás után pedig megnéztük a Bazilikánál lévő adventi vásár fő attrakcióját, a zenei aláfestéssel futó fényjátékot, amely valóban látványos eleme a karácsonyváró Budapestnek.

mer8

Mire besötétedett, a téli hideg a várost is utolérte, így kifejezetten jólesett visszasétálni a Mercure Budapest City Center-be, hogy egy forró teával és forralt borral melengessük magunkat. Persze az este itt még nem ért véget, rövid pihenő után, a Mercure Discover Local programjának részeként, a szálloda Winestone éttermében folytattuk az ismerkedésünket a magyar gasztronómiával.

mer9

A Winestone étterem a szállodalánc egy olyan koncepciójának része, amely a hangsúlyt a helyi borkínálatra helyezi, nem csak az étel-bor párosításokban, hanem a szálloda borboltjában is, amelynek szortimentje mindig tükrözi a Winestone aktuális kínálatát, így ha ízlik a vendégeknek az adott étel mellé kínált bor, akkor rögtön be is szerezhetnek belőle néhány üveggel.

A vacsorát most egy pincészet boraival kísérve fogyasztottuk, a Budapesthez közeli Etyek-Budai borvidéken található Haraszthy pincészet tételeit kóstoltuk a fogásokhoz. Az első fogásunk egy füstölt pisztráng tatár volt, amit nagyon izgalmas zellersaláta körített, és egy 2018-as Sauvignon Blanc kísért. Ezt egy – a szezonnak tökéletesen megfelelő – sütőtökkel és céklavariációkkal kínált rosé kacsamell követte, amihez nagyon jól illett a Haraszty ház 2018-as Etyek-Budai rozéja, majd könnyed felüdülést hozott a menüsorba egy tormás-almás sorbet, amihez igazán jól passzolt a Hungária Zöld vertelini Brut pezsgője. Kellett is ez a parányi, ízletes szünet, mert megérkezett az este nagyágyúja, a lágyan omlós, vörösborban párolt marhapofa, amihez vargányás burgonyapiskóta dukált és sült gyökérzöldségek tették teljessé a fogást. Ehhez a tartalmas, gazdag ételhez a Haraszty pincészet 2016-os Pinot Noir-ját kortyoltuk.

mer12

Itt véget is ért a befogadókészségünk, meglepő módon még nekem sem hiányzott a desszert, bőven elég zárása volt a vacsorának a kávé, majd jöhetett az édes pihenés a Váci utcára néző, mutatós, otthonos szobában, amelynek a csendjét – így, a karácsony előtti rohanásban – semmiért el nem cseréltem volna.

mer11

A nap tanulsága egyértelműen az volt, hogy néha jó turistának lenni itthon is. Kicsit hátrahagyni a határidőnaplót, a feladatokat, kidörzsölni a megszokást a szemünkből, s újra felfedezni mindazt, amiért nekünk igazából egy lépést sem kell tennünk.

Tags:

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Csomózott fánk

Bár még alig múlt a karácsony, én nagyon tudok örülni a most beköszöntő farsangnak, amely a kései húsvét miatt jó sokáig velünk marad, így születhetnek a finomabbnál finomabb fánkok. Most egy új fánkkal várom haza a Nőket.

Csomózott fánk 

35 dkg finomliszt

1 db tojás

5 dkg vaj

1,2 dl tej

2 dkg friss élesztő

4 dkg cukor

1 csipetnyi só

A lisztet beleszitálom a robotgép üstjébe, a sóval, cukorral elkeverem, majd belemorzsolom a friss élesztőt. A tejbe beleteszem a vajat, majd forralóban langyosra melegítem, és miután lehúztam a tűzről, elkeverem benne a felütött tojást is. Elindítom a keverőgépet, és a tojásos langyos tejet fokozatosan a liszthez adom, majd 4-5 percig hagyom, hogy kidagassza a tésztát.

A kész tésztát konyharuhával letakarva meleg helyen hagyom a duplájára kelni. Klassz, rugalmas tésztát kapok, így a gyúrólapot nem is kell lisztezni, amikor finoman átgyúrom a tésztát, majd cipót formázok belőle és azt 16 egyforma darabra vágom.

A darabokat hosszú kígyóvá alakítom, majd félbe hajtva összesodrom, és a tekercs végét átdugom a középen lévő lukon: így kapok egy formás kis csomót.

Kókuszolajat hevítek egy magasabb falú serpenyőben, majd a fánkokat – 15 perc pihentetés után – négyesével kisütöm. Papírtörlőn leitatom, lekvárral, fahéjas cukorral megszórva kínálom.

csomózott fánk1_v

Tags: , ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Durrellék titkos élete

Nem tudom, ki hogy van vele, de én Gerryvel, Korfun nőttem fel. Nagyjából 10 éves lehettem mikor egy nyári szünetben berobbant az életembe Gerry és az ő furcsa famíliája. Nekik köszönhetően hangosan nevetve olvastam át az egész nyarat, miközben menthetetlenül megszerettem a Mamát és a gyerekeit, a korfui kolónia megannyi tagját, és egy picit közelebb kerültem az állatvilághoz is.

Gerald Durrell fantasztikus könyveit a kényszer szülte, ebből tudta fedezni az állatkertjének költségeit, de azért – valljuk be – a gördülékeny, jó humorral, kellő öniróniával és nagyszerűen szelektáló memóriával megírt történeteiből nem a keserves izzadságszag, hanem egy életigenlő, jó tollú szerző lendülete árad.

durrell1

Nem véletlen, hogy a mai napig utánnyomják a könyveit, hogy a Korfu trilógia már fiatalkorában – a könyv megírását követő években – rengeteg embert ösztökélt arra, hogy felfedezze a szigetet, ellátogasson Görögországba, megismerkedjen a hellyel és a villákkal, ahol Durrellék varázslatos élete zajlott.

A könyvek mellett számos sorozat is született, a legtöbb Gerry könyveit véve alapul, ám az utóbbi években az itv angol csatorna leforgatott egy ennél sokkal realistábbnak tűnő változatot, amelynek az alapját Michael Haag dokumentumokra épülő, a valóságot elmesélő könyve adja.

Haag könyve lehetne rettentően illúzióromboló, hiszen a gyermeki látásmód, a megszépítő messzeség és a csak szépre emlékezés képességével megáldott Gerry valóban a földi paradicsomot festette le, de erről szerencsére szó sincs. Haag sokkal inkább kiegészíti Gerry színes történeteit, beleszövi a valóság szálait ebbe a színes álomkabátba, megmutatja a szereplők valódi arcát, tovább finomítva a már jól ismert karaktereket.

Nagyon érdekes a felvezetés, az indiai évek bemutatása, amelyről eddig az olvasóknak fogalmuk sem volt, hiszen egy esős nyári angol délutánnal indul Gerald Durrell első Korfu-könyve, a Családom és egyéb állatfajták, és ugyan utal néha a Mama indiai múltjára, de részleteket vagy nem tud, vagy nem akar megosztani az olvasóival.

De nem csak a szűk család történetének töredékes részei kerülnek kiegészítésre, hanem a többi szereplő életéről szintén jóval többet megtudunk. Nagy értéke Haag könyvének az is, hogy a sok plusz információ mellett, szépen elvarrja a szálakat, kerekre zárja az egyébként hatalmas Durrell életművet.

Michael Haag könyvét a megrögzött rajongóknak ajánlom, azoknak, akik kíváncsiak rá, hogy mégis hányban született a Mama, hogyan kerültek haza Indiából, kinél tanult Theo, mi lett Szpiróval a háború után, és vajon ki is az a Nancy, akiről sosem olvastunk, mégis fontos tagja volt a családnak.

durrell2

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Karácsonyi szakácskönyv-mustra 2019

Az idei szezon nagyon izgalmas felhozatalt tartogat a gasztronómia szerelmesei számára, ebből a merítésből könnyen megajándékozhatjuk magunkat, illetve megtalálhatjuk a barátaink, szeretteink számára is a megfelelő, az adott személy beállítottságához tökéletesen illeszkedő szakácskönyvet.

A mostmutasdmeg sztárok mellett a régi nagy klasszikusok is újra szóhoz jutnak a piacon, a magyar szakácskönyvek között számtalan valós, értékes beltartalommal bíró példányt találhatunk, ha egy kicsit alaposabban megnézzük a kínálatot.

Janits-Szabó Virág: Buddha-tálak

Janits-Szabó Virág előző szakácskönyvét is nagyon elmélyülten fogattam, a recenzióírásra készült lelkem a sorok olvastán önkéntelenül belassult, felvette a szerző bölcs, megfontolt ritmusát, amely az első oldaltól megfogta az olvasót, kézen ragadta, és féltő, óvó gonddal vezette át buddhista szellemiségű szakácskönyvén. A mostani könyv egy nemzetközileg évek óta felkapott, nálunk nagyjából 1-2 éve megjelent trendet vesz górcső alá, ez pedig a Buddha-tál. A Buddha-tál lényege a teljesség, az étkezéshez összeállított fogások, alapanyagok, főzési eljárások, fűszerek kölcsönhatásából születő egység, amelyet nem csak a keleti konyha fogásaival mutatja be Virág, hanem kifejezetten európai konyhákra és alapanyagokra hangolt változatokon keresztül ismertet meg a Buddha-tálak filozófiájával. A könyv addiktív, én a bemutató után egy hétig csak ilyen tálakban gondolkodtam, annyira magával ragadó módon kaptam meg az első instrukcióimat ehhez a művészethez.

buddha

Váncsa István: Lakoma, a francia konyha legfinomabb ételeiből

Váncsa maga egy intézmény, egy elképesztően erős kifejezési móddal megáldott reneszánsz ember, akiben a tudás nem csak halmozódik, hanem azt – írásban és szóban – képes átadni. Egy vele töltött ebéd felér egy kisebb szemináriummal, ahogy az a héten én is megtapasztalhattam. Kis asztaltársaságunk a legújabb Lakoma kóstolására gyűlt össze, de a végén az evés és a jegyzetelés között kellett valami egészen lehetetlen egyensúlyt teremtenem, mert az étel is kedvemre való volt, és Váncsa István szavaiból sem volt kedvem túl sokat elvesztegetni (minden második aranyat ért). A Lakoma egy autentikusnak szánt francia receptgyűjtemény, amely a mostanság franciaként ismert haut cuisine mögötti valós, paraszti konyhán alapuló francia gasztronómiát hivatott bemutatni az olvasónak. Váncsa könyvében a képek helyett a leírások, az esszék és a novellák beszélnek, hitelességét, autentikusságát jól jelzi a forrásjegyzék, és a korábbi könyvek tapasztalata alapján ez sem fog senkinek csalódást okozni.

váncsa

Alexis Gabriel Ainouz: Így főz egy francia srác

Az autodidakta youtuber szakács videó számos fiatal számára hozták közelebb, tették közérthetőbbé a francia konyhát. A most megjelent szakácskönyv is ezt a kötetlen, laza, pettyet őrült, de minden ízében francia jelleget hordozza. A leírások, a képi megoldások egy új generációnak szólnak, őket buzdítva arra, hogy igenis készítsék el a kedvenc ételeiket otthon, hiszen semmi ok az aggodalomra, ha követik Alexis leírásait, akkor biztosan sikerülni fog. A könyv természetesen jóval több egy egyszerű szakácskönyvnél, mini francia gasztrolexikonnal gazdagított, konyhatechnológiai leírásokban bővelkedő, de ezek az anyagok is mind úgy kapnak helyt a könyvben, hogy ne tűnjék lexikális tudásnak a bennük felhalmozott információ, inkább afféle laza kitérő, plusz okosság, hogy még jobban sikerüljön a crêpe, még ígéretesebb legyen a felaprított vöröshagyma, és még jobban megismerjék a fiatalok a francia gasztronómiát.

franciasráác

Csigó Zita: Morzsaparty

Az utóbbi években – a klímakatasztrófa tudatosodása okán is – egyre jobban szembesül a világ, és természetesen mi fogyasztók is azzal, hogy milyen elképesztően pazarló életmódot folytatunk, a megtermelt és megvásárolt élelmiszereink hány százaléka megy pocsékba, végzi a szemétben, ahelyett, hogy beteljesítené a sorsát: hasznos tápanyagként feldolgozásra kerülne a konyhánkban. Erre a jelenségre hívja fel a figyelmet Csigó Zita könyve, és ad számtalan javaslatot arra nézvést, hogy hogyan kerüljük el az otthoni élelmiszerpazarlást. A könyv fejezetei ügyesen játszanak az alapanyag fogalmával, megmutatva, hogy nem csak a nyers alapanyagok vannak veszélyben, a nagyobb adagban elkészített, elunt készételek megmentésére ugyancsak szolgál tippekkel. A hagyományos, a hétköznapi konyhában fellelhető maradékok mellett az ünnepi időszakban – szinte minden háztartásban – felgyűlő extrább fogások túlélésére is vannak stratégiái. Emellett felkészíti az olvasót, hogy arra, hogy ne csak a már megvásárolt tételei esetén legyen a lehető leghatékonyabb és legtudatosabb, hanem receptpárokon keresztül azt szintén megmutatja, hogy már az alapanyagok beszerzésénél hogyan minimalizálható a későbbi esetleges pazarlás.

Morzsa

Gáspár Bea: Bea konyhája

Gáspár Bea az elmúlt évtizedeket a képernyőn töltötte, az ország jelentős része számára ismerős. Gasztronómiai ismereteit, sok éves konyhai tapasztalatát, kedvenc családi receptjeit adja most közre egy szakácskönyvben. A beltartalom meglehetősen sokszínű, a receptek során lekövethető Bea életútja, amelyben ott vannak a nagymamáktól, rokonoktól örökölt ízek, leírások, a cigány konyha elképesztően egyszerű, kevés és olcsó alapanyagra hangolt, de mégis karakteres ételei, valamint Bea kedvencei és a család körében osztatlan sikert arató fogások teszik teljessé a választékot. Ez a gyűjtemény nagyon jól forgatható a hétköznapokon, de érdemes vendégváráskor, családi ünnepekre való készülések idején ugyancsak érdemes elővenni, átolvasgatni, ihletet meríteni, vagy csak szépen, soronként lekövetni Bea receptjeit.

beakonyha

Yotam Ottolenghi: Egyszerűen

Ottolenghi könyveit lapozva az ember a legjóllakottabb állapotában is biztosan megéhezik. Ez most sincs másképp, a világ alapanyagiból készülő, a Kelet varázslatos fűszereivel megbolondított fogásait megrendelni is szívesen megrendelné az ember, de igazából a megfőzésük sem ütközik semmilyen akadályba. Az Egyszerűen-nek pont ez az erőssége, a megszokott Ottolenghi minőséget kapjuk, varázslatos fotókkal, egyértelmű, részletes leírásokkal, és olyan jelzésrendszerrel ellátva, amely tovább egyszerűsíti a receptek kiválasztását. Bár a húsok és a halak is külön fejezetet kapnak a könyvben, az Egyszerűen kitűnő ajándék vegetáriánus, flexiteriánus és vegán ismerőseink, barátaink számára, hiszen a receptek nyolcvan százaléka teljes mértékben belesimul a húsmentes életmódot folytatók számára. A desszertfejezet szűk, de nem elhanyagolható része a könyvnek, amelyben kifejezetten házias tételek szerepelnek, lefedve az egész évet, kezdve az eperszezont tartogató tavasztól, egészen a brownie-szerű svájci kekszekkel érkező télig.

egyszerűen

Yotam Ottolenghi, Hellen Goh: Édes

Ezt a könyvet minden süteményimádó, édesipari konyhatündér, kezdő házicukrász imádni fogja. Nem feltétlen kell ajándéknak szánni, már most megvehető, és akkor az aprókekszes fejezet csodás tételeinek egy részét az ünnepekre el is készülhetnek. A könyv nagyon szép merítéssel dolgozik, egy kalap alá véve a világ desszertkínálatát, megmutatva belőle a legjobbakat, ügyesen szelektálva és fejezetekbe szervezve, hogy mindenki megtalálja a számára kedves süteményeket, desszerteket. A könyv fenyeget annak kockázatával, hogy csúnyán elhízunk, és mire kisütjük a teljes tartalomjegyzéket, addigra készen állunk a pályamódosításra, de szerintem Ottolenghi Édes könyve megéri ezt a rizikót. A receptek a szokott, ellenállhatatlan, de a végletekig egyszerű képi világgal karöltve érkeznek, az alapanyagok megadása precíz, a készítést leíró szöveg körültekintő, és megfelelő mértékben részletes, a receptek összességében közérthetők.

ottoédes

Tags:

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS
Page 2 of 53912345...102030...Last »