Szigetélmény, egyedül

Az egyke gyerekeknek van egy sajátja: megtanulnak önnön társaságukban lenni, sőt – annak ellenére, hogy folyamatosan egy testvérre, egy soha el nem szökő legjobb barátra vágynak – igényük van néha a minőségi magányra.

Ezt a minőségi magányt manapság előszeretettel fordítjuk énidőnek, ami nagyon frappáns, de nem feltétlen fedi a valóságot, mert ugyan a delikvens ilyenkor jószerével önmagával kell, hogy megelégedjen, de ez sokféle közegben és sokféle módon megvalósulhat, a hangsúly pedig a minőségin van.

Az elmúlt közel 20 évem nem a minőségi magánytól hemzsegő pillanatokkal telt, leszámítva az olvasás édes óráit, ám ahogy önállósodnak a Nők, úgy vannak olyan tér-idő felvillanások, amikor lehetőségem van egy kicsit magamban lenni.

Ilyen volt a tegnap este is, amelyet a The National-nek szenteltem a Szigeten. Bár több tervem is volt a napra, a melegre és a koromra hivatkozva ezeket gondosan elengedtem, hogy prücskörészve átolvassam a délutánt, majd hét óra után kisétáltam a Szigetre, a Nagyszínpad mögött megcsodáltam a zenés naplementét, kivártam, amíg az őrült Macklemore fenekestül felfordítja a rajongóit, majd egyszerűen lesétáltam a színpad elé, a korlátnak dőlve kényelmesen elhelyezkedtem, és vártam, hogy mit is tartogat a The National.

Nem mondanám magam rajongónak, sokáig egyáltalán nem is hallottam erről az idén 20 éves formációról, egészen addig, amíg a Trónok harcának egy bizonyos epizódjának végén, a stáblista alatt fel nem hangzott az a bariton és a Castamere-i esők. Azonnal utánanéztem a pasasnak, majd egy-két hétig hallgattam a számaikat, megállapítván, hogy pont azt a fájdalmas, szövegközpontú entellektüel hangulatú zenét tolják, mint anno az REM.

10nat1

A tegnap esti koncert azonban meggyőzött arról, hogy ne csak koca hallgatója legyek a zenéjüknek. A halkan, szinte eszköztelenül színpadra lépő Matt Berninger elképesztő erővel szögezte magához a közönséget, nem fújt trombitát, nem tapsoltatta, énekeltette meg a rá várókat, nem öltözött hatszor, csupán fejét finoman félrehajtva belesúgta a mikrofonba a fájdalmát.

10nat3

Karizmatikus figurája tökéletesen magával ragadott arra a másfél órára, nem csak az, ahogy a dalokat énekelte, hanem az is, ahogy a közönségével bánt, nem lekezelően, nem öt percenként elordítva, hogy milyen tökéletesek, hanem közöttük járva, dedikálva, megélve a koncertet a dühöngőből is.

10nat2

Az estém azonban nem ezzel az élménnyel ért véget. Mivel fiatal volt még az idő, így 11 felé, ezért elugrottam egy hibátlan pizzáért a Digóba, amely – a VIP mellett – a Sziget mindenki által látogatható részén szintén fellelhető, és egy pármai sonka hullámokkal megpakolt, bivalymozzarellás pizzával zártam az estét. A pizzám forrón, rusztikusan terült el előttem, füstös ízében ott izzott a kemence 400 foka, amelyben a friss tészta uszkve 90 másodperc alatt sül készre. Mi ez, ha nem minőségi fast food?

Tökéletes pizza a remek koncert után

Tökéletes pizza a remek koncert után

Tags: , ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Paradicsomos lepény

Az utóbbi napokban kicsit félgőzzel üzemel a konyha. A Sziget miatt ide-oda toligált munkáim, és ugye maga a fesztivál tett róla, hogy a konyhában töltött időm a minimálisra szűküljön. Ez alapvetően nem probléma, mert fel vagyok vértezve olyan alapanyagokkal és termékekkel, amelyekkel tempósan tudok a Nők számára ebédet rittyenteni.

A tegnapi napunk egy koncert utáni kómásabb állapottal indult, így gyakorlottan kaptam ki a lazacfiléket a mélyhűtőből, plusz a Tante Fanny pizzatésztáját a hűtőből, és amíg kiolvadt a hal, addig előkészítettem és megsütöttem a köretét.

A paradicsomtorta régi kedvenc a családban, nem csodálom, nagyon jó történet, amelyet most könnyedén adaptáltam az előkészített pizzatésztára.

Paradicsomos lepény

2 db ökörszív paradicsom

1 csomag Tante Fanny friss pizzatészta / tönkölyös pizzatészta

1,5 dl tejföl

2 tk. bazsalikomos pesto

1,5 tk. mustár

csipetnyi só

1 gerezd fokhagyma

A sütőt 190 fokra előmelegítem. A pestot és a mustárt belekeverem a tejfölbe, amit finoman sózok, belenyomom a pépesített fokhagymát, elkeverem. Egy nagy gáztepsibe kitekerem a sütőpapírra szerkesztett pizzatésztát. A paradicsomokat kisujjnyi karikára vágom, a kencével a pizzatésztát egészen a széléig gondosan megkenem, a paradicsomkarikákat rápakolom, majd a tepsit az előmelegített sütőbe tolom, és addig sütöm, amíg a tészta igazán szép, ropogós aranybarna nem lesz.

A kísérletem jól sikerült, a tortából alkotott lepény beváltotta a hozzá fűzött reményeket, olyannyira, hogy Annával ketten nagyjából az egész tésztát befaltuk a hal mellé.

paradicsomlepény_v

Tags: ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Sziget – jó koncertek, keskeny híd, kezdő fesztiválozók

Ma, amikor attól hangos minden, hogy tömeg volt a Szigeten és hogy az a tömeg nem tudta kezelni, hogy egy szigeten van, eszembe jutott, hogy valóban, a Sziget nem való mindenkinek.

Elvileg nekem se volna való – ha anyát kérdeznék, aki elpazarolt operabérletekről mesélne, meg az általa vélt drogos mámorról, arról, hogy jobb házból való úrilány nem lesz talpig poros, és nem ül a fűbe.

Én azonban 20 éve szeretem ezt a helyet. Imádom a lazaságát, szeretek feloldódni benne, sőt az sem volt kérdés, hogy a Nőket is magammal cipelem, amint lesz értelme. 10 évig nem vittem őket, de most már gyakorlott szitizenek, akik tudják, hogy a Sziget jó hely, ahol – mint más fesztivál esetében is – mindenki úgy és annyit tesz magáévá az élményből, amennyire neki szüksége van.
sziget1

Bevallom, elsőre nem értettem a napokban megjelent Gerendai cikk szalagcímét, miszerint ő kevesebb sztárt hívna a Szigetre, de ma reggelre megvilágosodtam. A boldogan átájult éjszakámat anya telefonja követte, aki azon aggódott, hogy élve hazaértünk-e. Mint kiderült majdnem meghaltunk. Jó hallani, majd telefont letéve az összes online orgánumban olvasni az ilyet, miután egy teljesen átlagos szigetes estén az ember hazatért. Holott megvan a logikája a Gerendai-féle álláspontnak, a világsztároknak köszönhetően olyan emberek is kilátogatnak a Szigetre, akik vagy nem járnak koncertre, vagy ha igen, akkor vészkijáratokkal tarkított arénákba szoktak eljutni. És a Sziget nem azt adja nekik, amit ők várnak, elvárnak, képzelnek.

Számomra semmi extra nem volt a tegnap estében, és ahogy a kommenteket olvastam, a többi öregebb motoros is képes volt egyfelől nem rögvest a ruhatárba rohanni a tapsrend közepén, hanem türelemmel kivárni, amíg oszlik a tömeg, és némi helyismerettel nem az egyetlen fő csapás mentén meglódulni, hanem mondjuk az A38 sátor mögött.

Persze ettől a híd még keskeny, ami sok elsőbálozónak annak ellenére okozott meglepetést, hogy jó eséllyel aznap egyszer már – a koncertre tartva, azon átsétálva – felmérhette.

A koncertekről azért annyit, hogy két rendkívül tehetséges zenebohóc lépett tegnap este színpadra. A francia nő energiái annak ellenére vitték a tömeget, hogy pontosan tudhatta, hogy a színpad előtt állók jelentős része nem rá készül. A francia keménymag azonban tett a hangulatról, zúgott a Marseilles, Jain pedig a maga egy személyes show-jával tökéletesen betöltötte a neki szánt időt és teret.

Edre nagyon vártam, a családban vicc tárgya, hogy nekem ez a bandzsa vörös valamiért bejön. Sokáig semmilyen infónk nem volt róla, a szobortestű húszéveseket hallgató Nők számára a pasi érdektelen volt, nagyjából a Bridget Jones filmben láttuk a Starbucks-os pasit, akinek a dalai ezek után kezdtek becsordogálni a hétköznapjainkba. Nálam a Photograph klipp volt a fordulópont, egyszerűen annyi szeretet, gyöngédség, gondoskodás van a képekben és azokban a rettenetesen rossz videófelvételekben, amelyek nem is a srácot, hanem a szüleit, a családját teszik egy csapásra szimpatikussá.
A másfél órányi műsorban a besztofok besztofját kaptuk, talán a Hobbit 5 perc feletti száma volt kivétel, de ezért külön hálás volt a közönség, amely együtt élt, zenélt, énekelt a szomszéd kancsal sráccal, csak még épp egy híddal nem tudott megbirkózni.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Barátságos cukrászda és bisztró a Vámház körúton

Egyre inkább azt veszem észre, hogy kezd kikopni a cukrászdába járás szokása. Mindenki csak berobog, megveszi a kávéját, sütijét, és út közben eszi meg, nem ül le vele. Ennek hatására kevesebb is lett az olyan kávézó, ahol az ember békésen elfogyaszthatná az ott megvásárolt terméket.

Szerencsére most egy újabb olyan cukrászda nyílt a városban, ahol az ember nyugis környezetben tölthet el egy kis időt. Annak ellenére, hogy igen csak forgalmas helyen nyitott meg az új Kemenes, a beltér ugyanolyan nyugodt és barátságos, mint a többi cukrászdájukban.  A vendégtér egyszerűen lenyűgöző. A meglepően tágas teret kanapék teszik otthonossá, gyönyörű csillárok emelik a fényét, a kiválasztott fogásinkat, desszertünket vagy kávénkat csodaszép asztalok mellett ülve fogyaszthatjuk, és még a tapéta is elképesztően dizájnos.

Kemenes_Vamhaz_krt_2

A családias hangulatú térhez – a Kemenes-féle filozófia szerint – hozzá tartoznak az otthonos ízek, amelyek mindenféle tartósítószer, ízfokozó és térfogatnövelő nélkül, csak természetes anyagokból születnek.

A cukrászdában megtalálni a hagyományos süteményeket, a zserbót és az almás pitét, de helyt kapnak a modernebb desszertek is, az évtizede regnáló macaron, illetve a különféle mousse alapú sütemények.

kemenes1

Ez az a hely, ahol el tudom képzelni magam. Ide ülök be egy fárasztó nap végén, meginni egy finom kávét és enni egy jóféle sütit. Annak meg aztán végképp szerencséje van, aki itt a környéken jár iskolába, vagy itt dolgozik, hiszen az ebédszünetben ők könnyedén betérhetnek ebédelni is, mivel a Kemenes-lánc új tagja nem csak cukrászda, hanem egyben bisztró, amely gyakran frissülő kínálattal várja vendégeit.

A Vámház körúti cukrászda kiváló hely megbeszélésekre, különféle események számára, és még jobb lesz, ha elkészül az alagsor, amely tökéletesen alkalmas helyszíne lesz számtalan rendezvénynek.

Tags:

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS
Page 3 of 52812345...102030...Last »