Vidám paradicsomok a tányéron

A paradicsommal való viszonyom életem első 24 évében meglehetősen nehézkes volt. Anyáék imádták ez zöldséget, számomra is több formában és többször kínálták, ám bármilyen alakot öltött a nyers zöldség, bennem sosem talált lelki társra.

Főtt formájában boldogan ettem, paradicsomos káposztának, paradicsomos krumplinak , a hőn imádott paradicsomleves képében bármikor jöhetett. Anyáék egy idő után feladták, és alapvetően én is felkészültem egy nyers paradicsomtól mentes felnőtt korra. Amikor egy nyári napon, a munkahelyemen, Kinga barátnőm kicsomagolta a zámori telkükről hozott zöldségeit,  és nekem megcsapta az orromat az az édes, napérlelte, semmivel össze nem téveszthető illat. Egy életem, egy halálom alapon kértem egy szemet.

A narancssárgás, érett, de mégis kellően ress, apró koktélparadicsom korábbi társainál sokkal jobban teljesített, Kinga édesapjának féltő gonddal nevelt, éretten leszedett zöldsége nyomán felhorgadt bennem a vágy a jó paradicsomra, és lassan, de biztosan elkezdtem végigtesztelni a teljes kínálatot.

Anyáék nagyokat röhögtek rajtam, hogy 24 év restanciáját kívánom egy nyár alatt pótolni, holott én csak kerestem azt az ízt és állagot, amellyel a zámori paradicsom meggyőzött arról, hogy van értelme barátkoznunk.

Nem meglepő módon a koktélparadicsomok között leltem meg a nekem legjobban ízlő példányokat, ma is ezen élek, bár azóta a teljesen érett lucullus és az ökörszív paradicsom szintén helyet követelt magának a tányéromon.

Az egykori felismerés öröme fogott el a napokban, amikor megismerkedtem a Vidám paradicsom gazdag ízű, érett, roppanós koktélparadicsomaival, amelyet a Nőkkel versengve faltunk. A jelek szerint a Vidám paradicsomnál Kinga papájához hasonló elveket vallanak: összegyűjtött esővízzel locsolják a paradicsomot, nem permetezik és a palántákat a természet is gondozza, hiszen méhek porozzák be.

paradicsom_v

Mivel hazai termékről van szó, így nem éretlen és vízízű német vagy holland wasserbombe landol a tányérunkon, hanem falatnyi boldogság, amelyet bőven elég érett állapotában leszedni, úgy is időben a boltba kerül.

A Vidám paradicsom valóban a falatnyi örömöket gondozza, négy fajta paradicsomot termesztenek: klasszikus fürtös paradicsomot, koktélparadicsomot, cherry és datolya cherry paradicsomot.

Felhasználásuk sokrétű (már ha megérik), készíthetünk belőlük salátát, tehetjük kevert salátákhoz, alkothatunk a grillzöldségek, grillhúsok mellé salsát, adhatjuk gazpachohoz, tűzhetjük nyársra, vagy csak ehetjük magában, kedvünk szerint.

Tags:

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Tökéletes nyáresti kikapcsolódás, Borszerda a Múzeumban

Ha meg kellett volna határozni, hogy legszívesebben hogyan tölteném el a nyári estéimet, akkor valami nagyon hasonlót vázoltam volna fel, mint a Borszerda programjai.

Számomra a múzeum otthonos, idilli környezet, apa nagyjából a járóképességem kezdetétől vitt múzeumba, sűrűn, lelkes tárlatvezetéseket tartva, és miután négy évesen már – az angyalka, bárányka megjegyzések után – egy Francesco Guardi képnél megjegyeztem, hogy „Hű, de tudott festeni a bácsi!” apám megnyugodott, hogy nem vagyok teljesen hülye és még gyakrabban mentünk múzeumba.

Kamasz koromban is ide menekültem, bármi baj ért, én már kettesével szedtem a Szépművészeti lépcsőit, amely mindig megnyugtatóan hatott rám, bármelyik tárlaton bolyongtam is.

Ebből a múzeumi létből próbáltam már a férjemnek átadni a lehető legtöbbet, és a Nőknek is, akik számára mára már teljesen evidens, hogy egy város megismeréséhez a pályaudvar és a piac mellett a múzeum szintén hozzátartozik.

Annával felfedeztük a Nemzeti Galériát, itt épp a kupolából szemléljük a panorámát

Annával felfedeztük a Nemzeti Galériát, itt épp a kupolából szemléljük a panorámát

Egyszóval a Borszerda telitalálat. Pompás környezet, csodálatos tárlatok, zárás utáni fesztelen, kicsit összekacsintós hangulat, különleges tárlatvezetések és egészen egyedi előadások tarkítják, miközben megismerkedhetünk egy-egy borvidék boraival. A nyári időszakban, a júliusi Magyar Nemzeti Galériában tartott és az augusztusi óbudai Vasarely múzeumba megrendezésre kerülő események során az egri borvidék mutatkozik be.

Minden együtt: pazar panoráma, egyedi helyszín, remek muzsika, kitűnő borok és borkorcsolyák

Minden együtt: pazar panoráma, egyedi helyszín, remek muzsika, kitűnő borok és borkorcsolyák

„A borfogyasztás igazi kulturális tevékenység. A borról lehet verset írni, a borról lehet elmélkedni, s a borról a legváltozatosabb kifejezésekkel lehet beszélni. A bor karakterét meg lehet ragadni színek, formák, hangulatok, zamatok fogalmaival, s a borról lehet szólni a képek segítségével is. Erről szólnak a Borszerdák fönn a Várban, a Magyar Nemzeti Galériában, a magyar művészet legszebb alkotásainak közelében” – mondja dr. Bellák Gábor művészettörténész, főmuzeológus a múzeum képviseletében.

Bellák Gábor tegnap este – a mostani tematikának, a Friss-nek megfelelően – rendkívül izgalmas előadással készült, felfedve néhány közismert Szinyei kép hátterét, amelynek hála soha többet nem ugyanazzal a unalomhoz hasonló közönnyel fogunk el elsiklani a Lilaruhás hölgy, a Léggömb vagy a Majális előtt. Hanem az abszurdra és a horrorra fogékony barátaink számára fogjuk elmesélni a Szinyei-Merse, Szirmay, Propstner, Luzsénszky és Guldenfinger család rejtélyes, hátborzongató, számtalan szálon egymásba fonódó életét.

Lassan harminc éve találkoztunk utószor. Én örültem a viszontlátásnak. :)

Nem csak a magyar festészet nagyjaival töltöttük az estét. A szürrealista kiállításon számos kedvencemre ráleltem. Ezzel a festménnyel lassan harminc éve találkoztunk utószor. Én örültem a viszontlátásnak. :)

A Magyar Nemzeti Galériában évekkel ezelőtt azért kezdték el a nyári Borszerda sorozatot, hogy a bor iránt érdeklődő közönség számára közelebb hozzák a magyar képzőművészetet, és azt is szerették volna a múzeumlátogató közönségük számára megmutatni, hogy a bor hasonlóképpen nemzeti örökségünk és kultúránk része, mint a képzőművészetünk.

Az egri borok sorát ebben az eseménysorozatban július 17-én a friss tematika nyitotta, a Juhász Testvérek és Tóth Ferenc pincészeteivel. Mindkettő családi borászat, ahová a második generáció belépése hozott igazán újszerű szemléletet. Erről a témáról is szó esett a „Bor – és ami mögötte van…” beszélgetésen.

A Borszerdához nem csak a jó bor, hanem a jó zene is társul

A Borszerdához nem csak a jó bor, hanem a jó zene is társul

A július 24-ei gyümölcsös Borszerdára a Petrény Winery és a St. Andrea érkezik Egerből. Mindkét pincészet komoly hangsúlyt fektet arra, hogy igazán magas minőségű borok csak gondosan művelt ültetvényekről, egyedi karakterű termőhelyről érkezhetnek, a borász feladata pedig ennek megőrzése a palackokban. A zenét ez alkalommal Gyárfás István és Molnár Enikő szolgáltatja, szó esik arról, hogyan helyezhetünk el családi képeket a Fortepan gyűjteményében, az egyik tárlatvezetés pedig a gyümölcs- és növényszimbólumokat kutatja fel a magyar festészetben.

Augusztus 7-én már a Vasarely Múzeumban várja az érdeklődőket a legjátékosabb kedvű egri borász, ekkor Bolyki Jani borait lehet kóstolni. A fiatal borász nemrég újította meg teljes címkevilágát, amelynek minden elem kézzel rajzolt mesevilág, amely már a palackokra tekintve beránt minket egy csodás fantáziavilágba, ahol – adott esetben – egy zebra hátán ülő víziló a királyleányka. Az Art Bonbon magában a gyűjteményben ötvözi a zenét és a táncot klasszikus és kortárs reflexiók formájában, szó lesz az op-art születéséről, és rendhagyó tárlatvezetést tartanak a „Művészet és a világűr” időszaki kiállításon.

Tags: , ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Élményekkel teli szünet, avagy séta Da Vinci furmányos képzeletében

Tavaly keresztül-kasul jártuk Toszkánát, és őszintén mondom, nem volt olyan kisváros vagy falu, ahol ne futottunk volna bele – valamilyen módon – Da Vinci zsenialitásába. Ha Rómánál hajlamosak vagyunk elhinni, hogy Isten Michelangelo tervei alapján alkotta, akkor Itália számos régiójára ez a mondás ugyanígy áll, csak itt az alkotó zseni Leonardo.

Az elmúlt évek során a Nők elszenvedték, majd megszokták a művészettörténettel kapcsolatos kirohanásaimat, amely egészen kiskoruk óta a nyaraink, kiruccanásaink részét képezi, legyen szó a pulai arénáról vagy épp Fra Angelico Angyali üdvözletéről.

Ez a nyár is lehetőséget kínált a tobzódásra, hiszen annak a hegynek az árnyékában töltöttünk heteket, amelyet Cézanne oly kitartóan festett, és a két évvel ezelőtti amszterdami utunk után, most Arles-ban ugyanazt a levegőt szívhattuk, amely oly inspirálóan hatott Van Gogh-ra.

De nem minden esetben kell a helyszínekre utaznunk, ha egy kis kultúrszomjunk támad, szerencsére a vándorkiállítások rendre eltalálnak Budapestre, így idén nem mi kergettük Da Vinci-t, hanem ő jött el hozzánk, hóna alá csapva számtalan találmányát, és néhány emblematikus festményét.

A belváros szívében található kiállítótérben most a reneszánsz Itália elevenedik meg, benne egy polihisztor alkotóval, aki nem csak a megrendeléseknek próbál – az állvány mögött állva – megfelelni, festve ezernyi angyalt és Máriát, hanem hol a Sforzáknak, hol a gaz Borgiáknak tervezi a különféle haditechnikai eszközöket. Ha épp marad egy kis ideje, akkor a víz sodrását, a madarak röptét figyelve keresi az emberi teljesítőképesség határait, olyan szerkezetek skicceit vetve papírra, amelyek jó 400 évvel megelőzik a korukat.

davinci2_v

A kiállítás ezeket, a kor általános technikai fejletlenségéből fakadóan ki nem vitelezett ötleteket valósítja meg, olyan maketteket mutatva, amelyek működésbe hozásával mi magunk is eldönthetjük, hogy az ötlet életképes volt, vagy csak egy vágyálom.

A korhű anyagok felhasználásával megalkotott makettekből és a reprodukciókból álló anyag önmagában is elég színes, rengeteg kiegészítő információval megspékelve valóban tartalmas, de ha igazán el szeretnénk mélyedni Da Vinci műveiben, ha szeretnénk még jobban megismerni a kort, amiben alkotott és a művészt magát, akkor érdemes tárlatvezetéssel megnézni a kiállítást. Kovács Krisztián történésznek köszönhetően a Nők számos extra kérdésre is választ kaptak, igaz egy-két helyzetben nekik kellett megadni a megfejtéseket.

davinci1_v

Nagyon tartalmas két órát töltöttünk a kiállításon, öröm volt látni, ahogy a Nők is magukra találtak, meglelték – ok, némi rávezetéssel – az összefüggéseket, a korábbi évek, az olasz utak tapasztalataiból ki-ki világlott egy-egy olyan kapaszkodó, amelynek segítségével jobban megértették Da Vincit és a kort, amelyben alkotott.

A magam részéről mindenképp iskolás gyerekeknek javaslom a kiállítást, sőt, inkább felsősöknek, akik már kicsit értik a fizika törvényszerűségeit, és az elvontabb tartalommal is jobban megbirkóznak. Kalandra fel!

davinci3_v

Tags: ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Egy kampány margójára: a zaklatás mindenkit érint

Az utóbbi hónapokban többször belefutottam a zaklatás modern kifejezésébe, amely már magában hordozza a megváltozott teret és időt, újabb generációk számára nevesítve a félelmet.

Bár igazából kevés bántás ért az iskolában, éles emlékeim maradtak ezekről (vajon miért pont ezekről?). Határozottan emlékszem, amikor elsőben az egyik későbbi legjobb általános iskolai barátom folyamatosan a copfomat huzigálta, az összes óra és szünet azzal ment el, hogy figyeltem, mikor settenkedik a hátam mögé – és a fene tudja milyen indíttatásból – ránt egyet a befont, derékig érő hajamon. A magam burkából hat évesen közösségbe kerülve ennek metaforikus jelentése számomra nem volt (ma se értem, ha ebben valaki pozitív attitűdöt vél felfedezni: „ csak tetszel neki” „így akarja felhívni magára a figyelmet”), bántásként, erőszakként éltem meg. Életem megkérdőjelezhetetlen bástyájához, apámhoz fordultam, aki másnap már bent is volt az iskolában, elbeszélgetett a sráccal, aki ugyan nem zárta a szívébe apámat, de soha többet se nekem, se másnak nem huzigálta a haját.

A későbbiekben több bántás ért a tanáraim részéről, mint a velem korú csoportokban, leszámítva az iskolai galerit, amely nem személyre szabottan bánt el a gyerekekkel, hanem egyfajta szabadidős tevékenységnek tekintette mások megfélemlítését. Itt találkoztam először azzal a jelenséggel, hogy az igazság kevés, van az a kapcsolati tőke, ami felülír sajnos bármilyen tettet, és a retorzió a legindokoltabb esetben is elmarad.

A tízes éveim végére szerencsére kikopott az életemből a zaklatás, egészen addig nem is találkoztam vele, amíg a lányaim az iskolapadba be nem ültek. Három mesebeli ohodás évet követően, kezdő szülőként készületlenül ért az az arzenál, amellyel gyerek és tanár egyaránt megtalálta a lányaim gyenge pontját, és szánt szándékkal bántani akarta őket. Az egykori hat éves énem horgadt fel bennem, a teljes értetlenség harminc évesen is a sajátom maradt, nem bírtam felfogni, és néha még most sem tudom, hogy miért tették, amit tettek. Mindig azon morfondíroztam, hogy ha egy-egy ilyen lépés okán svájci bankszámlájuk nyílna, vagy a világ legszebb lényévé avanzsálnának, akkor még csak-csak érteném a motivációt, de lássuk be a bántás szinte minden esetben öncélú, a saját önértékelésük csorbáinak pillanatnyi kiköszörülését hozhatja, talán.

De itt már – apám után – nekem kellett a tettek mezejére lépnem, nem véletlenül váltottunk a lányokkal nagyon korán iskolát: a tanárok között akadt olyan, aki a bántalmazás minden kifinomult és kevésbé választékos módján próbálta összetörni egyikük egyéniségét.

Nem sikerült.

Hogy miért nem? A kérdésre a választ a háttér adja meg, az a biztos forrpont, az a csorbítatlan tükör, amely felvértezhet minket minden ilyen negatív megjegyzéssel, lealacsonyító tettel kapcsolatban, amely lerázhatóvá, sérülések minimalizálásával feldolgozhatóvá teszi a bántalmazást. Ez a szülő felelőssége, aki itt szülői és apai-anyai mivoltában 24 órában jelen kell, hogy legyen, egészen addig, amíg a gyerek az önállóság egy bizonyos fokát el nem éri, utána ez a munka, a belefektetett energia, a megacélozott önbecsülés már megteszi a magáét, a sértések leperegnek, a hegek gyorsan és nyom nélkül múlnak.

Örök félelmem, hogy valami olyan éri a Nőket, amiben én már nem tudok segíteni, ami túlmutat rajtam, az erőmön, és közben folyamatosan abban bízom, hogy az a pont, amikor már önmaga fennhatósága alatt áll, majd úgy következik be, hogy az átadás-átvétel zökkenőmentes és folyamatos lesz, az én alkotta burok, az ő alkotta páncélként működik majd tovább.

Sprite_OltsdastomjadNeengem-724x1024

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS
Page 5 of 528« First...34567...102030...Last »