Grillparty a konyhában

A nyár elengedhetetlen kelléke a grillezés, ami nem is csoda, van egy hangulata annak, mikor az ember a szabad tűzön sütögeti a pecsenyéjét. A megszépítő emlékezet meg úgyis kitörli, hogy 40 fokban majdnem odasültünk, hogy a szélben nem akart begyulladni a szén, de cserébe bohó táncot lejtettek az elégett papírfecnik. Azt is hamar elfelejtjük, ha kicsit esett és valaki tartotta a családi ernyőt, amíg forgattuk a húst. Igen, a grillezés rendkívül egyszerűnek tűnik, de az időjárás sok esetben erősen szabotálja. Ha hagyjuk. A Russell Hobbs méretes elektromos grilljénél azonban nincsenek ilyen parák, ha túl szeles, túl meleg, esetleg esős, hideg az idő, akkor a konyhapulton is sütögethetünk.

Persze ebben semmi extra nem lenne, ha a szerkezetet nem alakították volna igazán felhasználóbaráttá a mérnökök. A Russell Hobbs grillrácsai ugyanis egy mozdulattal kipattinthatók, és már mehet is a két nehezen sikálható, az egész grillélmény csírájában elfojtó grillrács a mosogatógépbe, semmi dolgunk vele. Ugyancsak nagy találmány a masina elé helyezhető tartály, ami felfogja a felesleges zsiradékot. A tartályba akkor is finoman belecsepeg a felesleg, ha nem állítjuk át a szerkezet talpát, de ha azt is megdöntjük, akkor végképp minden zsiradékot lecsepegtethetünk a sülő húsokról, zöldségekről. Ez azért nagyrészt alapanyagfüggő, a nagyon zsírszegény húsokat nem érdemes ennyire „kivéreztetni”, de egy tisztes tarjaszelet esetén nagyon jó megoldást jelent a lejtős pályán történő sütés, arról nem is beszélve, hogy úgy is rendezhetjük a fogásokat, mint a tárcsán, azaz a felsőkben lévő zsiradékot ügyesen átjátsszuk a zsírszegényebb tételekhez. Például egy tarja, fűszeres cukkini páros kapcsán tökéletes a lejtő, a tarja megszabadul a felesleges zsiradéktól, a cukkini gazdagszik vele.

rus5

A grillen nem csak húsokat és zöldségeket érdemes ám sütni, a köretek közül a különféle pitákat, lapos kenyereket is átmelegíthetjük. Egészen más végeredményt kapunk, mintha csak simán kínálnák az elkészült fogások mellé. A sajtoknak szintén ott a helye a rácson. Mivel az elektromos grill hőfoka könnyen szabályozható, így a sajtoknál sem kell félni, hogy túlságosan megolvadnak, és előbb átslisszolnak a rácsok között a faszénre, mint hogy alá tudnánk nyúlni egy spatulával.

A Russell Hobbs grillel azonban nem csak a hagyományos grillélményt kapjuk, hanem a szerkezetben pizzát is süthetünk. Ehhez külön bepattintható mély tálca jár. Ezt a tálcát nyugodtan használhatjuk a pizzán kívül más tészták sütésére is, a grillben készülhet langalló, focaccia vagy galette, sőt a tárcsás kedvenceink egy részét (amelyek a tárcsa közepén készülnek) szintén könnyedén átértelmezhetjük a pizzatepsire.

rus4

Sajttal, sonkával töltött karaj, grillezett pitával és camembert sajttal

50 dkg hártyázott karaj, nem túl vékony szeletekre vágva

10 szelet csirkemell sonka

10 szelet érlelt, félkemény sajt (pl. trappista vagy provolone)

frissen őrölt fekete bors

pita

grill camembert

zöld fűszeres olívaolaj

A hússzeleteket deszkára fektetem, majd egyenként felnyitom. Ehhez a szeletet a tenyeremmel lenyomom, de nem túlzottan és egy hegyes, vékonyabb késsel (akár egy jó zöldségkés is lehet) felnyitom félig, úgy, hogy egy tisztességes zsebet kapjak. A húst kívül-belül finoman sózom és borsozom, majd a sonkával és a sajttal megtöltöm. Ha úgy érzem, hogy a tölteléknek nem lett elég mély a zseb, akkor a hús szélét fogpiszkálóval összefogom. Végezetül a szeletek mindkét oldalát olajjal vékonyan lekenem.

A camembert szintén előkészítem. Grillfóliát tépek, azt vékonyan bekenem olajjal, fűszerezem, majd a sajtot ráhelyezem. Ha kedvem tartja, akkor két gerezd fokhagymát vékony csíkokra (nem lapokra!) vágok, és azokat beleszurkálom a sütni kívánt sajtba. A fóliát gondosan lezárom.

A pitákat kézközelbe helyezem.

A grillt az asztalra állítom, a csepegtetőtálcát a helyére illesztem, bekapcsolom, és a legmagasabb hőfokra állítom. Amikor már elérte a kellő hőfokot, akkor a karajszeleteket a grillre helyezem. Attól függően, hogy hányan ülünk asztalhoz és milyen ritmusban kerül terítékre az étel, a grillezni kívánt sajtot vagy sajtokat is a rácsra teszem, felülre, távol a csepegtetőtől. Mivel a karajok az utóbbi 10 évben azt a kevés zsírerüket is elvesztették, amivel régen márványozottak voltak, így nem döntöm meg extra mód a grillt, hagyom, hogy az olaj, mint zsiradék a hús alatt maradjon.

Amíg sül a hús, addig összeállítok egy laza nyári salátát, a grillen lévő szabad helyekre bepattintom a pitát. Az sem baj, ha a pita is kap egy kicsit a fűszeres olívaolajból, ha nem jutna neki a húsról, akkor csak kenegessük meg bátran egy szilikon ecsettel.

rus6

Tags: , ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Toszkána, második felvonás

You will be dead – állapított meg – a lányaimra tekintve – a római illetőségű Louisa, amikor este vázoltam, hogy másnap mit kívánok bejárni velük Rómában. Nem tudhatta, hogy a Nők kemény edzésben vannak, az amszterdami, barcelonai 25 km-es séták után, meg se fog kottyanni nekik egy hasonló korzózás.

Az egynapos Róma kapcsán fix elképzeléseim voltak. Tudtam, hogy sétálni szeretnék, gyalogszerrel bejárni a lehető legtöbbet, hogy a Nőknek egy komplex impressziójuk legyen a helyről, ahova persze még vissza kell térni egy tisztességes városnézésre. Sehova nem szerettem volna bemenni, egy nap nem arra való, hogy – bármilyen csodás termeken – csoszogjunk tova, csak egy hely volt, aminél biztos voltam, hogy belülről is látniuk kell, a Pantheon. Nagyjából ezzel a skiccel indultunk neki.

Rómához viszonylag korán keltünk, majd Simone barátunk által javasolt, a Cinecitta melletti parkolóba mentünk (jól tettük, ingyen volt és a metró tövében). Itt letettük az autót, és a Vatikánhoz vezető metrón kornyadoztunk egy jó fél órát. A régi szállásunknál kipattantunk a föld alól, majd a római comic bolt felkutatására szántunk néhány 10 percet. A bolt még zárva volt, a mellette lévő Ruberto caféban viszont a helyiek reggeliztek (egy sarokra a turistacsapástól csak helyiek voltak már). A hely nekünk is megfelelt, így panniniket és tramezziniket rendeltünk, cukkinivirággal, spenóttal, sok mozzarellával, majd a comic bolt nyitása után szemrevételeztük a szuperhősökből, mangakötetekből álló bolti kínálatot.

Ezt követően rátértünk a városnézés általam tervezett részére. Azaz csak rátértünk volna, ugyanis útban a Vatikán felé láthatósági mellényes, afféle hivatalosnak tűnő személyek állták az utunkat, mondván rossz irányba megyünk, a Vatikán nem arra van. Az elsőnél még leálltam vitatkozni (laktam erre, köszönöm, tudom, hogy merre van a Vatikán), a másodiknál a nemzetközi jelzést, a kifelé fordított tenyeremet mutattam, az ötödiknél viszont már káromkodtam és elkezdtem azon agyalni, hogy ebben mi lehet a biznisz. Mert valami biztosan. Hiszen tévútra viszik a turistákat. Kizsebelik őket? Addig forgatják őket a tengelyük körül, amíg inkább megveszik tőlük a belépőt?

Mindenesetre irritálóan sokan voltak, mérhetetlenül erőszakosan próbáltak eltéríteni. Ugyanez fogadott a Szent Péter téren is, ahol a teret körülvevő kordon bejáratát torlaszolták el, a félszegebb turisták fenn is akadtak rajtuk. Én anyám töretlen tacskótermészetével utat törtem magunknak, s nemsoká már Bernini ölelő karjai közt álltunk. Amíg én – nagyon visszafogottan – meséltem a helyről, Anna felelevenítette Langdon professzor történeteit, így ő részben a film és a könyv helyszíneként járta be Rómát.

A Vatikán után lesétáltunk az Angyalvárhoz, ahol újabb kamu rendészek vártak ránk, majd a hídon átérve egyszer csak elfogytak. A kamu figurákkal együtt a tömeg is elmaradt, a Navonán alig lézengtek. Alaposan megnéztük a teret (imádom), majd Róma egyetlen valamirevaló játékboltjában kalézoltunk, utána pedig az egyre népszerűbb GROM-ban fagyiztunk, s lassan elindultunk a klasszikus útvonalon.

IMG_20180622_115915

 

Itt viszont már többen voltak a kelleténél, a Pantheonnál sorállás is volt, de tempósan apadt, így pikkpakk bejutottunk, azaz kedvemre mesélhettem Agrippáról, a monolit oszlopokról, a barbárokról és a Barberiniekről, az opeionról és egy számot is a fejükbe véstem: 43,3. (megfejtések jöhetnek kommentben)

AirBrush_20180808111645

A Trevi kútnál már komoly tömegjelenetekbe botlottunk. A teret gyönyörűen felújították, bár nem sokat láttunk belőle, de éltünk a hagyománnyal, 50-50 centtel megváltottuk a jogot a visszatérésre. Ezek után hanyagoltabb utcákon kanyarodtunk tova a Spanyol lépcső felé. Itt a Nők felfedezték Róma legdrágább utcáját, és a következő egy órában azzal szórakoztunk, hogy fapofával besétáltunk az Armanitól kezdve az összes puccos boltba. Élveztük az udvarias személyzetet, a dübörgő légkondit, a Gucci ízléses cuccait, a Prada pezsgős öltözőjét. Ahogy mi tudtuk, hogy nem veszünk semmit, úgy minden bolti alkalmazott is tisztában volt vele, így végülis senkinek nem okoztunk kárt, talán csak a férjemnek, aki eközben persze halálosan unatkozott.

A Spanyol lépcsőt követően kisétáltunk a Piazza del Popolora, ahol valami hatalmas összolasz rockkoncert készülődött épp, sivító kamaszlányok és nagydarab biztonságiak statisztáltak a tökéletes élményhez. Zsófit és a férjemet hátrahagyva, Annával felkaptattunk a Pincho-ra, majd visszaereszkedtünk, és a Via Corson végigandalogva indultunk el az Írógéphez, azaz a Vittorio Emanuele II. emlékműhöz, amelynek árnyékában olyan látnivalók bújnak meg, mint a Capitolium , a Forum Romanum vagy a Colosseum.

IMG_20180622_155247

Először jobbra kerültük meg a monstrumot. Megmutattam az Aracoelibe vezető lépcsőket, amin – jó fej lévén – nem kergettem fel őket, hogy megleshessék a Kisjézus legújabb ruháit, hanem a Michelangelo tervezte Capitolium térre caflattunk fel, onnan irányt vettünk a Romulus és Remus szoborhoz. Ahol boldogan konstatáltam, hogy a korábbi egy terasz helyett egész teraszrendszeren keresztül lehet letekinteni a Forum Romanumra. Egy élmény volt.

IMG_20180622_160429

Alaposan bejártuk, átbeszéltük a helyet, majd lefordulunk a Colosseum felé, hogy a megtévesztés bajnokainak helyi erői és a majdnem akvarellista banda között átverekedjük magunkat. Nem volt egyszerű.

IMG_20180622_161845

Az egész napos jövés-menésben feltűnt, hogy a helyi akvarellisták mintha pont ugyanazt a három vackot árulnák. Már a saját megfigyelőképességemet kezdtem kétségbe vonni, amikor észrevettük, hogy látványosan egyik sem fest. Mondjuk nem is lett volna mivel, mert üres általános iskolás vízfestékes készletek ácsorogtak előttük, egy pohárka víz és egy-két száraz fejű ecset kíséretében. Ennyit a helyi művészetről.

A Colosseumot körbejártuk, majd a Palatinus domb oldalába felmászva kerestünk új perspektívákat. Itt kicsit sok volt a helyi szenegáli erő (nem, még mindig nem szeretnék Viuttont venni), meg Zsófi google maps-én is a közelben villogott egy kék pötty, azaz a legrekkenőbb nyári délutánban hegyet másztunk Róma egyetlen hivatalos vagy inkább félhivatalos K-pop boltja felé. Itt klíma és ezernyi koreai kacat fogadott minket, így mindenki számára megvolt az öröm. Mi hűltünk, Zsófi tobzódott. Végül visszamentünk a kiindulási pontra, a Ruberto-ba és szendvicsekkel feltankolva vágtunk neki a hazaútnak.

A kimerítő nap után jött a henyélés, majd egy napnyi Firenze, ahol a már Rómában bevált tervek mentén gondolkodtam, azaz nem bent csoszogunk, kint nézelődünk. Firenzébe be se kellett mennünk, az autópálya mellett tavaly átadott parkolóban fájdalommentesen le tudtuk tenni az autót és egyetlen villamossal egészen a belvárosig zötyögtünk.

A villamos a Santa Maria Novellánál tett ki minket, innen toronyiránt indultunk a dómhoz, ahol elképesztő tömeg, rengeteg biztonsági és a Battisterio nyitott aranykapuja várt. Bemenni nem lehetett. Megnéztük alaposan a reggeli fényben fürdő épületet, a campanile-t, majd tovább sétáltunk a nagyon szerethető, emberléptékű belvárosban.

Keresztelőkápolna lovaskocsival

Keresztelőkápolna lovaskocsival

 

Kisvártatva kibukkantunk a Signoriahoz, ahol a Palazzo Vecchio előtt ott feszített Dávid. Akiből én egy picit nagyobbra számítottam. Mondjuk így is lehetetlenség volt egy jó közös képet összehozni, hamar fel is adtuk és tovább sétáltunk az Uffici épületei között, miközben a Nők villámértekezést hallhattak a Mediciek uralmáról.

IMG_20180624_100807

A Vasari folyosóval legalább elkaptam valamit, az tetszett nekik, hogy csak úgy a város felett suttyomban lehetett jönni-menni. Követtük is a folyosót, az Ufficitől elkanyarodtunk – az Arno mentén – az Aranyművesek hídjához, de előtte ittunk egy-egy remek kávét, csak a miheztartás végett.

IMG_20180624_101907

A hídon szelídült a nép, a család szerint lassan, szerintem túl gyorsan hagytuk hátra az ékszerboltokat, majd lassan átkorzóztunk a Palazzo Pittihez. Őszintén szólva ide se terveztem bemenni, de mivel itt tényleg alig voltak, és a Pitti termeibe összehordott kincsek olyan vonzóak, így negyedórányi sorállás után bebocsátást nyertünk az épületbe, amelyben nem csak az olasz festészet reneszánsz nagyjait és a németalföldiek legjavát nézhettük meg, hanem időszaki kiállításokon is jártunk.

Adnak a látszatra

Adnak a látszatra

 

Így tudtam meg, hogy a versenyautós sportnak korábban része volt a rajvonalnál álló autókhoz való futás is. Azaz nem volt elég jól vezetni, kitűnő kondi is kellett ahhoz, hogy lefussák egymást a sofőrök. Ahogy Arezzoban belefutottunk egy divattörténeti kiállításba, úgy a Pittiben szintén akadt egy, nem is akármilyen. Gabi barátnőm az éteren keresztül nyalta az ujjait az átküldött képek után, az olasz divatházak krémjének alkotásaiból álló kiállítás valóban lélegzetelállító volt.

IMG_20180624_122928

A Pittinél ért minket az ebédidő, így a helyi büfében gyűjtöttünk szendvicseket, amit az árnyas belső udvaron ettünk, szemünket a Boboli kertre függesztve. Már a kert bejáratánál sejthető volt, hogy hegymenet lesz, így a családunk kényelmesebbik fele már a tudattól nyögött. Az első akadályokat legyőzték, de a nyári verőn való poros hegynekföl nem nekik volt kitalálva, így lemaradtak prücskrészni. Mi azonban Annával nem adtuk fel, kifejezetten a tetőre vágytunk, ahonnan mindent belátni. A porcelánokra szakosodott kiállítást rejtő épület teraszán fantasztikus látvány tárult a szemünk elé. A reneszánsz kert és a helyes kis melléképület mögött a toszkán táj megrendelésre összeállított kliséi vibráltak a hőségben. Tényleg minden volt, paloták, ciprussorokkal tarkított dombtetők, toszkán házacskák.

IMG_20180624_133415

Innen elindultunk a kert legnagyobb részét kitevő park felé, ahol számtalan kis zegzugos labirintus várt ránk. Nem mindegyiken talpaltunk végig, de hosszan és tekervényesen jutottunk le a park központjához, ahonnan legalább 3 háztömbre volt a Pitti bejárata.

IMG_20180624_135652

Itt összefutottunk a többiekkel és folytattuk a városnéző túránkat. A Venchi boltját már Rómában is csodálva néztük, ám most engedtünk a kísértésnek és be is tértünk fagyizni. A kiszolgálás minősége vetekedett a fagylaltéval, pedig poros vert hadunk nem épp flörtölésre alkalmas állapotban volt. Azaz jó eséllyel itt mindig udvariasak a vevővel. Olyan furcsa.

A dómot körülölelő sor elrettentő volt, így inkább meséltem a Nőknek Brunelleschiről, a halszálkás kupolaboltozásról, majd a piac felé sétáltunk és Firenze kevésbé turistás negyedében csatangoltunk estig.

IMG_20180624_175057

Nem kellett altatni a társaságot, sőt a másnapot is békés semmittevéssel töltöttük. Főztem egy kitűnő ragut (10 dkg pancetta lepirítva, erre ¾ üveg passata, egy marék koktélparadicsom, 2 ek barna cukor, a kertből némi oregánó és egy nagy bivalymozzarella falatokra tépve) és tésztával befaltuk, este pedig Monte San Savinoban őgyelegtünk, fagylaltoztunk és figyeltük a helyi erőket, akik már teljes díszben gyakoroltak a városnapokra.

Még ellátogattunk Cortonába is, ami a legjobban egy ötvenes évekbeli amerikai film díszletére emlékeztetett, szabálytalan, de sok térszelvényből álló központi része, a domboldalon futó sétány, a rengeteg antikvitás és a még több amerikai turista okán. Itt is voltak világmegváltó művészettörténeti terveim, amelyeket meg is valósítottam, a város zegzugos utcái mögött, pazar panorámára néző épületben bújt meg egy Fra Angelico által festett Angyali üdvözlet. Úgy tűnik a téma bejött a mesternek, a Prado képtára után itt is sikerült belefutnom. Cortona egyébként valóban megér egy kirándulást, a kanyargós és meredek utak végén szép és barátságos, de borsos áron dolgozó város várja az utazót.

Helyiekkel tarkított tér

Helyiekkel tarkított tér

A toszkán nyarunk végén alaposan elkényelmesedtünk, a nappalainkat a medencénél töltöttük, sziesztáztunk, olvastunk, én Aperol spritzeket és helyi fehérbort fogyasztottam grissinivel, esténként pedig vagy a saját kisvárosunkban, vagy Arezzoban tébláboltunk, fagylaltoztunk.

Arezzo főtere

Arezzo főtere

Ám ezzel nem ért véget a kaland: várt ránk Milánó. Miután elköszöntünk Louisától és fájó szívvel hátrahagytuk a villát, északnak indultunk.

toszkántáj

 

Viszonylag értelmes tempóban sikerült haladnunk, így időre a választott szállóhoz értünk, amelyet főleg praktikus szempontok alapján választottam. Ez meg is látszott az eredményen, a kedves filipinó személyzet semmilyen nyelven nem beszélt és a magát recepciósnak valló dzsigolóból sem áradt túl nagy szolgálatkészség. De tiszta volt a hely és közel a belvárosi metróhoz, plusz – kis nehézségek árán – parkolni is lehetett.

A belváros felé beszereztük a holland úton megszeretett hatalmas és gazdag salátáink olasz változatát, majd a Vittorio Emanuele II. galéria hátában meghúzódó park árnyas padjaira telepedtünk ebédelni. Milánóba fix tervekkel érkeztünk, a Nőkkel jegyünk volt a Harry Potter utazó kiállításra. A város feltérképezésén már 15 éve túlestünk, öt teljes napunk volt rá és Milánó azért nem olyan nagy. Viszont végre láttuk a dómot állványok nélkül.

milanodom

Miután jóllaktunk, átsétáltunk a Galérián, a római rutinnal szemrevételeztük a luxust, majd körbejártuk a dómot és a negyven fokra fittyet hányva elindultunk a Sforza kastély irányába. Csatangoltunk, kisebb utcákban sodródtunk, majd a kastély kívülről körbejártuk. A toszkán száműzetés után a Nők elégedetten vették tudomásul, hogy egész negyedei vannak az általuk kedvelt ruhamárkának, úgyhogy hamar visszatértünk a dóm mögötti részre. Érdekes, hogy 15 éve még egy, azaz egy Arany utcája volt Milánónak, most meg, hogy emlékezetből nem bírtam visszatalálni (ami nem általános) kiderült, hogy egész negyeddé fejlődött fel, több utcában is éves fizetésekért vesztegetnek szezonális ruhadarabokat.

Szerencsére a luxus mellett kommersz is jelen volt, így a Nők számára is lehetőség nyílt a vásárlásra, amíg mi – egy életünk, egy halálunk – lerogytunk a Dóm mögötti kávézók egyikének teraszára. Velencéből voltak emlékeim, hogy ez mit jelent (15 éve 11 eurot fizettem egy presszóért a Szent Márk téren, ebből 5 euro volt a kávé és 6 a zenés felár), de úgy gondoltam, hogy egy-egy kávéval megváltjuk a jogot az árnyékban hűsölésre, amíg a Nők kedvükre tobzódnak, és nem mellesleg hesszeljük a korzózó népet, akik egy harmadik ország egész éves GDP-jét viselik magukon egy-egy kézitáska formájában.

A tervem bevált, a Nők kettecsként felfedezték a nekik szükséges boltokat, mi pedig békésen és nagyon lassan kávéztunk. Egészen addig volt bennünk egy kis rossz érzés, amíg körül nem néztük a többi teraszon lévő asztalon. Mindenki egy-egy kávéval ücsörgött, még az olaszok is.

A nap végén metróra szálltunk, majd egy kisebb gyalogtúrát tettünk, hogy megleljük a Harry Potter kiállításnak otthont adó egykori gyártelepet, amely kinézetében és funkciójában erősen emlékeztetett a Millenárisra. A férjemet a csomagokkal és néhány instrukcióval hátrahagytuk, majd bevetettük magunkat az épp New Yorkból visszatért kiállítás termeibe. A Nők piszkosul élvezték, hogy az eredeti jelmezek és díszletek között csatangolhatnak. Teljesen el is vesztettük bent az időérzékünket, amit csak tetézett a kiállítás mögött meghúzódó hatalmas Harry Potter ereklyebolt.

Későn, de teljesen feldobódva értünk vissza a szállásra.

IMG_20180628_202041

Tags: , , , , , , , , ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Toszkána, első felvonás

Hosszan készültem az útra, érlelgettem magamban. Mörk Leonóra A porcelánlány regénye után szinte éreztem, ahogy a Balti-tenger fövenye elnyel, ahogy belesüppedek egy bérelhető kosárfotelbe, kezemmel ernyőzött szemem a látóhatáron imbolygó sirályok röptét követi.

Aztán elkezdtem rendszerbe foglalni az utat, a gépemen sorra nyíltak a különféle szállásadó oldalak, a google maps és a Michelin sitejain követtem a tervezett útvonalunkat, papírhalmokat írtam tele megtett kilométerekkel, lengyel és német szálláshelyekkel. Nagyjából négy nap után minden összeállt. Megvolt az útvonal, a szállások, minden. Én meg ültem a gépem előtt, néztem a sok adatot és rájöttem, hogy teljesen másra vágyom.

Toszkánára.

Bár a Balti-kalanddal nem ért fel, de azért a toszkán házkeresés is sokat kivett belőlem, az elképzeléseimből nem szerettem volna alább adni, de mivel egyik napról a másikra nem lettem milliomos és számos más lelkes utazó is hasonló körökkel rótta a netet, így vészesen fogyatkozott az időm, hogy értelmes áron megtaláljam álmaim átmeneti otthonát.

Nálam a szállás a racionalitás és a beleszeretés furcsa keveréke. Sokszor túlzottan ragaszkodom az elveimhez, máskor meg meglátom a helyet és tudom, hogy ott kell laknom. Most inkább egy álomképet kergettem, Durrell eperpiros villáját a toszkán dombok között. A tenger nem szerepelt az álmaimban (ami jót tett az árfekvésnek), csak sok-sok domb és ciprus. Meg egy medence, egy magányos medence, ahol nincs másik család, más kölyke, más hangja, csak az én csendem.

Két nap vadászat után megleltem. Az Arezzo és Siena között megbúvó házban csak az idős művésznő lakik, írta a site, aki idejének egy részét távol, Rómában tölti. Az árnyas, dombvidékre néző medence és az ízléses, nagypolgári múltat sejtető, enyhén bohém berendezés elnyerte a tetszésünket, Louisa asszony társbérlőket kapott, közel két hétre.

Persze nem egyenesen Toszkánába lőttünk ki, hanem először visszatapsoltuk a nagyon szerethető Ljubljanát, egy ölelés, egy Tivoli parkbéli heverés erejéig, amit mi a férjemmel még megfejeltünk egy különleges estével. A férjem kiskora óta rádióamatőrként tengeti az összes szabadidejét, és minden lelkesedéssel űzött hobbi esetében, itt is megvannak a maga, szintén kissé fanatikus ismerősei, barátai, akikkel a világ bármelyik táján szívesen fut össze. Európában ebben sok különös nincs, de klassz sztorink van egy madeirai találkozóról, és tavaly egy helyes lengyel amatőrrel is sikerült összefutnia Panama és Costa Rica határán.

Jegeskávé a Tivoli parkban

Jegeskávé a Tivoli parkban

Egyszóval az utazás első estéjére már volt egy találkozónk. A városban tett nagyobbacska séta, ljubljanai kánikula és a szállásunkon hasító wifi a Nőket maradásra késztette, mi viszont elindultunk a Tivoli park oldalában meghúzódó hatalmas Union sörgyárhoz, hogy a sörkertjében találkozzunk a férjem jugoszláv kapcsolatával. Míg ők a rádióamatőrök titkos nyelvén beszélgettek, addig én a hely söreit teszteltem egy könnyed vacsora mellett. Aztán a kora este tisztes sötétségbe fordult, és a sörgyár bejáratát elözönlötték a látogatók, ugyanis – Antwerpen után itt is – sikerült belefutnunk a Múzeumok éjszakájába. Egy darabig csak figyeltük a csoportokat, majd a vacsora végeztével, a helyi kapcsolatunk rövid egyeztetését követően, mi is részt vehettünk a sörmúzeum túráján, amit csak nekünk, hármunknak tartottak. A rendkívül izgalmas,  nagy múltra visszatekintő Union felkeresését ezentúl minden Ljubljanába induló ismerősünknek erősen javasolni fogom.

A Unionnak remek sörei vannak

A Unionnak remek sörei vannak

A sörös, gyaloglós nap után pihentető, de rövid álomba merültünk. Másnap gyakorlottan pattintottuk össze a csomagjainkat és már útra is keltünk, hogy minél hamarabb felhörpinthessem az első olasz presszómat.

Esküszöm, nem tudom, hogy hogy csinálják, de az utolsó toszkán benzinkúttól a milánói Dóm mögötti vagy az Aranyművesek hídjának lábánál meghúzódó puccos kávézóig mindenütt 1 euro 10 a presszó, ami friss, nem karcos, gyönyörű cremája és kellemes utóíze van. Egy ideje idehaza már felhagytam az ismeretlen helyen való kávéivással, annyi rossz élményem volt, de az olasz autópálya egyik első benzinkútján most is boldogan konstatáltam, hogy lám, az olaszok még mindig tudják, hogy kell lefőzni azt a kávét.

P.s.: Természetesen a milánói dóm mögött a bárpultnál, állva elfogyasztott kávé ennyi, ha le merészelünk ülni, akkor ennek többszöröse, alaphangon 4-5 euro.

Amíg én elmerültem a csodálatos kávé élvezetében, addig a család többi tagja akut éhezésbe kezdett, így azon is segítettünk, egy tökéletes sonkás, bivalymozzarellás bőségtállal megünnepeltük, hogy a taljánok földjére értünk, majd rátekintettük az óráinkra, telefonjainkra és tempósan visszapattantunk az autóba, mert négykor jelenésünk volt.

Első olasz ebédünk

Első olasz ebédünk

A nyaralásaink megkomponálásánál az útikönyvek javaslatai mellett a saját hobbink és a barátaink, ismerőseink tapasztalata az, ami kiadja végső tervet arra nézvést, hogy mi legyen az, amit be tudunk és be szeretnénk fogadni a minket körülvevő környezetből. Ennél a nyaralásnál biztos pont volt a pihenés, a tavalyi körtúra után inkább csillagtúrában gondolkodtam, ahol egy nap pihenés és egy nap városnézés váltja egymást.

Miután a kedvenc cukrászaimat kifaggattam, hogy hol érdemes Rómában vagy épp Sienában fagylaltozni és a művtöris bakancslistámon szereplő tételek egy részét is hozzápöccintettem a to do listához, eszembe jutott, hogy a Toszkánában játszódó filmek közül – a nagy családi kedvencnek számító – Sok hűhó semmiért helyszínét is fel lehetne keresni. Kis netes kutakodást és egy röpke insta párbeszédet követően már le is pacsiztam velük, hogy megyünk. A Mona Lisa szülőházaként is számon tartott hely most borászatként és luxusszállóként üzemel, amelyet főleg esküvői helyszínként értékesítenek. Értelemszerűen a kert láthatását bizonyos anyagi feltételekhez kötötték, de a Nőkkel úgy döntöttünk, hogy minden pénzt megér Benedek és Beatrice nyomába szegődni, főleg, ha Kenneth Branagh és Emma Thompson az, akinek lábnyomában járunk.

bb2

Mivel képlékeny volt a programunk, így a délután négy órás kurzusra foglaltam jegyet, amit a hosszas ebédeléssel, néhány toszkán domb megmászását követő működő benzinkút keresésével el is szalasztottunk, és csak fél öt felé értünk a helyszínre. Itt megtudtuk, hogy a következő túra hatkor esélyes és mi éreztük, hogy addig nem kívánunk várni. A tipródásunk, vagy a kivörösödött szerencsétlen fejünk láttán a minket tájékoztató pincér megenyhült, s megengedte, hogy hátramenjünk az impozáns teraszra. Ahol mi jó másfél órára ott is felejtettük magunkat. A táj varázslatosan terült el a villa alatt, a filmből oly jól ismert épülettel és kerttel meg képtelenség volt betelni. Így aztán hosszan ücsörögtünk, minden szögből lefotóztuk, belélegeztük a toszkán esszenciát az érkezésünk első órájában. Nem véletlen választották ezt a helyet, egyszerűen minden megvolt benne, amire csak az ember szíve vágyhat.

IMG_20180617_163914

Nehezen is távoztunk, de volt egy pont, ahol már éreztük, hogy a teljes pofátlanság határát súroljuk azzal, hogy nem a kötelező túra keretében, súlyos összegeket a recepción hagyva vált valóra ez az álmunk.

IMG_20180702_102624_526

A villát egy másik villa követte, ezúttal már a miénk, ahova kora este érkeztünk meg. A hely gyors feltérképezése után a férjem pihenni vonult, mi pedig a Nőkkel a nappali ablakából oly távolinak tűnő, de húsz perc sétával megközelíthető Monte San Savino városkájába igyekeztünk, vacsorázni. Az előkészítési munkálatok során boldogan konstatáltam, hogy a középkori városkában ha nem is sok minden, de egy kifejezetten jó pizzéria található. Az Arte Pizza di Elisa Galli hibátlan pizzák széles választékával és egy semmilyen nyelven – ok, az olaszon kívül – nem kommunikáló pizzamesterrel fogadott.

A kissé nehezen összehozott, de hibátlan pizzavacsora után bejártuk a kicsinyke várost, fagylaltoztunk egyet, majd a vaksötétben hazaindultunk. A langyos nyári estében azonban nem csak mi lődörögtünk a környéken, hanem sok száz szentjánosbogár lejtett táncot körülöttünk. A fényszennyezés teljes hiánya csodákra volt képes, csak a fel-felvillanó fényeiket láttuk a mező felett, a bokrok között, mindenütt. Még a kertünk is tele volt ezekkel az apró felvillanó ledfényekkel.

Monte San Savino

Monte San Savino

Másnap belaktuk a villát. Reggeli elfutottunk bevásárolni, csak a legszükségesebbeket: mozzarellát, grissinit, aperolt, sok-sok paradicsomot, gyümölcsöt, sonkát, olíva bogyót, kenyeret, majd a zsákmánnyal boldogan hazatértünk, s levonultunk a medencéhez pancsolni.

2018-06-18-15-02-19

 

A toszkán nyár még épp csak berúgta a motorokat, így a hűvös éjszakák után kellett egy kis idő, amíg hozzáedződtünk a medence vízéhez. Utána viszont kirobbantani nem lehetett minket. Nekem a kedvenc helyem a szemközti dombon álló villára néző sarok lett, amelyre egy fügefa vetett árnyékot. Itt nagyokat lehetett mélázni és az árnyékba húzódva, a matrac tetején hatalmasakat aludni.

IMG_20180618_123619

A napi prücskörészés végére egy kis városi sétát is biggyesztettünk, ahol javában pezsgett az élet. A helyi erők gyakoroltak a hó végén megrendezésre kerülő városi napokra, amelyet szinte minden toszkán kisvárosban ekkorra időzítenek. Szóltak a dobok és a harsonák, pörögtek, szálltak a zászlók és a csípős megjegyzések, ha valaki kiesett a ritmusból vagy – nem adj’ Isten – elejtette a neki szánt zászlót.

A következő napunk Sienába vezetett. Az olaszoknál nem tudom régebben mi volt a módi, de most már nagyon szigorúan veszik a városi parkolást, közlekedést, így minden kirándulásunkat komoly kutatómunka előzte meg, hogy a 100 euro alapbírságot maga után vonó ZTL zónán kívül találjunk parkolóhelyet. Sienában a zónahatáron lőttünk egy aprócska parkolót, majd úttalan utakon odakeringtünk, nagyjából három középkori városba felcsavarodva. Siena kissé bágyadtan várt minket, a reggeli kómába még alig lézengtek a bazilika előtti téren.

IMG_20180619_103503

Siena bazilikájának érdekes története van: az eredeti templom köré épült fal ugyanis egy monumentális, de látványosan félbe szakadt építkezés mementója. A sienaiak a nagy jólétben azt eszelték ki ugyanis, hogy a korábbi katedrális kibővítik. De nem ám egy-egy oldalhajóra gondoltak, hanem arra, hogy az addigi főhajót kereszthajóvá degradálják, és arra merőlegesen felhúznak egy irgalmatlan nagy épületet. Ennek lelkesen neki is fogtak, de egy hatalmas, a város lakosságát tizedelő járvány és az azt követő anyagi bizonytalanság megtorpantotta őket, maradt a látványos torzó, a tervezett főhajó bejárati oldalával, amelynek tetejéről fantasztikus panoráma tárul elénk. De nem csak a panoráma végett érdemes felmászni a templomfalban, hanem azért is, hogy érezzük a tervezett épület monumentális voltát. A falban egy soklakásos társasház is elférne, szép és hatalmas termek során juthatunk fel a tetejére.

A soha el nem készülő főhajó fala, mögötte a bazilikával

A soha el nem készülő főhajó fala, mögötte a bazilikával

Maga a bazilika is gyönyörű, igazi iskolapéldája a környék építészetének, minden megvan benne, amitől szeretni lehet, de számomra mégis az azt körbeölelő tervek váltak igazi kedvencekké. A katedrális után feltérképeztük a várost, megkerestük a hírneves főteret, amelyet a fal tetejéről már gondosan szemrevételeztünk. A terrakotta téglával kirakott félköríves, kagylóra emlékeztető, színházi nézőtérre hajazó főtér valóban bámulatos, főleg, ha az ember el tud vonatkoztatni az itt feltétlen felbukkanó hordáktól.

Falról fotózott főtér

Falról fotózott főtér

A jelen kor turistahordái pont olyanok, mint a zombik. Bedrótozva, a hallottakra koncentráló ködös tekintettel vonulnak, mindenki a maga kicsi világában. Nincs beszélgetés, nincsenek adekvát kérdések, nincs egyéni eltévelyedés, elől megy a harlemi furulyás, az idegenvezető és titkos szavakat duruzsol egy mikrofonba. Mögötte pedig a zombihadsereg, aki mindent elkövet azért, hogy az adóvevő szórási körzetén belül maradva le ne csússzon egy-egy információmorzsáról. És ebben nem csak ez a szomorú, mármint az, hogy így fogad be egy város, így éli meg a nyaralását, hanem az is, hogy olyan kíméletlenséggel tapos át rajtunk, hogy jobb az ilyen hordák elől elmenekülni.

IMG_20180619_122210

Egyszóval a főtéren túl sok volt a zombi meg a fityfene árus, így inkább a városban elveszést választottuk. Mielőtt azonban rátértünk volna Siena sétaútjaira, gyorsan megkerestük a Nanninit, amit többen is javasoltak, mint Siena legjobb cukrászdája. A Nanniniben nyugalom fogadott. Asztalt kerítettünk, majd kávékat, a Nőknek a híres fagylaltjukat és ültünk.

Mindenből van apró, hogy kóstolni is lehessen

Mindenből van apró, hogy kóstolni is lehessen

A többiek pihegtek, én meg figyeltem, ahogy a város legjobb cukrászdájába betérnek a helyi utcaseprők, isszák a pultnál a feketét, jönnek a helyeik, kikérik a pohárnyi fehérborukat és úgy éreztem, itt az idő a teljes asszimilációra. A tavaszom Donna Leon könyveivel telt, egyikről gyújtottam a másikra, faltam Velencét, imádtam a Brunettiket, és mélyen egyetértettem az étkezési szokásaikkal. Így aztán Brunetti felügyelő és a helyi erők nyomdokába léptem és egy pohárnyi fehér borral, meg némi rumbabával fejeltem meg a délelőttömet. Csak javasolni tudom.

IMG_20180619_131144

Siena koncentrikus utcái hamar elnyeltek minket. Egyszer kibukkantunk a San Francesco katedrálisnál, amely ürességével felemelő élményt kínált, máskor egy apácarend udvarára tévedve néztük a szintén városnapokra készülő zászlólengető fiatalokat, és áldozatául estünk az egyetlen turistacsapda pizzázónak, ami nem volt rossz, de szeretek kiírt árak alapján tájékozódni és a számlát sem vetem meg. Délutánig csavarogtunk, csodás kávégép boltokban jártunk, majd este újra felsétáltunk Monte San Savinoba, de csak azért, hogy mozogjunk egy kicsit.

San Francesco

San Francesco

Következő utunk Arezzoba vezetett. Itt is a zóna mezsgyéjén találtunk egy pöpec kis parkolót, majd elnavigáltam a csapatot Giorgio Vasari házához. Odaúton töményen kapták a művtöris ívet, már majdnem meg is voltak illetődve, mire a házhoz értünk. A ház bejárása és a festmények megtekintése után egységes álláspont alakult ki a családban: Vasari nagyon jól tette, hogy építészként és vitriolos tollú életműíróként tevékenykedett. Csak a festményeit tudnánk feledni.

2018-06-21-17-29-21

Gondoltam, akkor mutatok valami szépet. A város egyik levitézlett kinézetű, ódon templomába kalauzoltam a társaságot, ahol a reneszánsz egyik legnagyobb festőjének, Piero della Francescának a freskóit lehetett megtekinteni. Én aléltam, ők egy idő után unták a dolgot, holott a pasasnak arany keze volt, elképesztően szép, letisztult és modern alkotásokat hagyott hátra.

IMG_20180621_180503

A kombinált jegyünkhöz egy altemplomi séta is társult. Kint tombolt a délutáni meleg, így nem kellett kétszer javasolni az altemplom megtekintését. A kirándulásunk egyik legszebb kiállításába csöppentünk bele. Az elmúlt 100 év olasz divatját felvonultató tárlaton nem csak ruhákat, kiegészítőket és a mindennapos élet használati tárgyait mutatták be, hanem külön termet szenteltek a harmincas évektől felfelé ívelő karrierre szert tett Ottorino Mancioli zseniális akvarelljeinek, amivel szívem szerint körbetapétáznám a lakást.

Nem kérdés, hogy ki van a képen

Nem kérdés, hogy ki van a képen

A könnyed elegancia, a lendület, az egyedi, de jól érthető látásmód egy elképesztő elegyét alkotta meg a művész. Minden képéről sütött, hogy görcs nélkül, csuklóból dolgozott, tudta, hogy mit szeretne látni a papíron és nem nagyon nyúlt mellé. Teljesen belehabarodtunk, fix, hogy egy reprója lesz valamikor, ha végre rájövök, hogy honnan tudom megrendelni.

Leleplezett Nők

Leleplezett Nők

A kultúrsokk után fagylaltozni tértünk, majd jött a céltalan csatangolás, a város zegzugainak gondos felfedezése, az utolsó felfelé vezető utca megmászása és a menetrendszerű éhezés.

IMG_20180621_183545

Mivel ezen az estén helyben kívántam étkezni, így előzetes kutatásokat végeztem, hogy árérték arányban hol lesz az a hely, ahol a legjobbat fogjuk kapni. A sok keresgélés végén az automata az Antica Osteria L’Agania nevű helyet dobta ki, a főutca oldalában hegynek futó girbegurba utcák egyikén. A hely valószínűtlenül lepukkant, de barátságos külsővel és meglepően erős telt házzal bírt, amiben pont egy darab négy személynek való üres asztal árvállt. Gyorsan helyet foglaltunk, majd hosszan tanakodtunk és nehezen, de rendeltünk. A kiszolgálás kaotikus volt, a hely cuki, az étel hibátlan.

A férjem paradicsomos pacalt evett, Zsófi minestrone levest és paradicsomos házi tésztát, Anna nagy szemű babból készített salátát tonhallal, én meg egy igazán jó carpaccio-t, amin hegyekben állt a környéken szedhető friss szarvasgomba. A helyet csak javasolni tudom, de ha lehet, akkor érdemes előre foglalni. A kiszolgálás mibenlétét jól példázza, hogy az Arezzo-i városnapok ( zászlós felvonulás, mint a többi helyen, muzsikával, dobszóval) kapcsán felvonuló városrészek képviselői (megfelelő színű sálban, ingben, zászlóval) pont az étterem előtt vonultak el. A kíváncsibb turisták mellett, a teljes, egy főt számláló személyzet is a parányi étterem ajtajában tömörült, és szájtátva nézte a nyalka legényektől az idősebb urakig az összes hadra fogható helyit felvonultató eseményt.

Kívülről ennyi az egész

Kívülről ennyi az egész

Tags: , , , , ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Borászok a Pannonhalmi Borvidékért: Megszületett a PH-Érték

Jó néhány éve egy burgenlandi gasztronómiai kirándulás során majdnem félrenyeltem a pogácsát az egyik pincében, amikor egy olyan bort tett elénk a pince tulajdonosa, amit egy hatos (sixpack) csomagban árultak. A szójáték mellett főleg az volt meglepő, hogy a hat bor hat pincészet termékeit tartalmazta, amelyet a résztvevő borászatok mindegyike árult. Akkoriban ez az összefogás szinte elképzelhetetlen volt nálunk.

Szerencsére az évek folyamán a borvidékeink pincészetei rájöttek arra, hogy nem feltétlen konkurenciaként kell egymásra tekinteniük, hanem látni kell a közös munka mindenki számára örömteljes eredményét, a közös marketinggel való előrelépést, azt, hogy – a falvak, pincészetek helyett – a vevők számára az adott régiót kell első sorban eladni.

pannonbor3Ma már számos példát látunk erre, a szekszárdiak, az egriek összefogása mellett, most a Pannonhalmi Borvidék is megmutatta, hogy igen, együttesen szeretnének felkerülni arra a térképre, amelyről a legkönnyebben, legkézenfekvőbben leolvashatók az ország izgalmas borvidékei.

A római kor óta bortermő vidéknek számító pannonhalmi régió borászai a nemes – lassan négy évszázados írásos múltra tekintő – hagyományt folytatva, egy közös fehér házasításban gondolkodtak, amelynek alapját a borvidékükre oly jellemző rajnai rizling adja, de mellette más borok is szerephez jutnak olyan megkötések mellett, amelyek jól deklarálják a közös cuvée gondolatát, de meghagyják a játékteret az egyes borászatok számára, hogy a közösségi létben az egyéni hang is szerephez juthasson.

pannonbor

Az elképzelést vaktesztek és megbeszélések követték, amelyeknek eredményeként hat remek bor született. A hat borászat – Cseri Pincészet, Hangyál Pince, Herold Pince, Pannonhalmi Apátsági Pincészet, Pécsinger Szőlőbirtok, Tar Pincészet – ezzel a tétellel megcsillantotta a pannonhalmi borvidékben rejlő lehetőségeket, az egységes dizájn és a közös koncepció mellett, egy nagyon szerethető és követendő példát is mutatnak azzal, hogy együtt kívánnak arcot adni egy olyan régiónak, amely ismert ugyan, de még koránt sem vívta ki magának azt az elismerést, amelyet valóban megérdemel.

Kóstolunk és a szervezőkkel, a pannonhalmi borászokkal beszélgetünk a PH-Értékről

Kóstolunk és a szervezőkkel, a pannonhalmi borászokkal beszélgetünk a PH-Értékről

Tags: , ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS
Page 1 of 50712345...102030...Last »