Gondoskodás, háziasszony a neved

A háztartáshoz, családhoz kapcsolódó feladatok mindannyiunk életének szerves részét képezik. Család- és otthonmérettől, munkakörtől, közreműködő apáktól és aktív nagyszülőktől, gyerekek számától és korától erősen függő feladathalmaz afféle sziszifuszi munka, amelynek elvégzése halogatható ugyan, de bárhogy ódzkodunk is tőle a napi rutin és az extra feladatok mind-mind a 24 óránkba tartoznak.

Ezt a mindent felfogó, mindent megoldó, mindent észben és kézben tartó, szerteágazó munkakört más néven gondoskodásnak is nevezzük. A gondoskodás sok esetben hálátlan dolognak tűnik, a szeretetteljes név ellenére olyan feladatokat is magában rejt, mint a félpár zoknik vadászata, a szemetes kimosása vagy – az általam méltatlanul, de szívből utált – teregetés.

multi

Persze nagy segítséget jelent, ha van, aki legalább a párosan élő zoknikat felfűzi a fregolira, vagy köszönetet mond a melegében kivasalt kedvenc pólóért, s félálomban még meleg puszit lehel az arcunkra. Ilyenkor a házimunkával, a soha véget nem érő, el nem ódázható munkákkal töltött, sokszor kissé feleslegesen elpocsékoltnak tűnő időnk lerövidül, s új színezetet kap.

A Pick Szeged Zrt. országos, reprezentatív kutatásában arra kereste a választ, hogy milyen formában jelenik meg a gondoskodás a családok hétköznapjaiban, mit tesznek az édesanyák a család életének zavartalan működéséért, hol van ebben a táplálkozás helye és vajon elég köszöntet kapnak-e ezért cserébe a család többi tagjától.

Mert bizony a hajnali kávétól, az esti vacsoráig, a hétvégi családi ebédekig az étkezés is mind-mind a gondoskodás része. Meglepő volt látni a kutatásban, hogy mely feladatok milyen fontossággal bírnak az apa és az anya szemszögéből nézve, illetve, hogy mik azok a feladatok, amelyeknek elvégzése magasabb élvezeti értékkel bír, mint a többi.

A sajtótájékoztató elején mi magunk is részt vehettünk a kutatásban, a saját preferenciáink is táblázatba kerültek, amelyben megjelentek az összesített kutatási eredmények is.

A feladatok egy jelentős része számomra nem is tartozott a munka részben, de tudom, hogy azon minoritáshoz tartozom, aki rajongva mosogat (a mosogatás nálam nagyon fontos énidő, ilyenkor rendezem a gondolataimat és 13 év után is élvezem, hogy nem fogy ki a meleg víz a bojlerből). Az viszont igencsak meglepő volt, hogy mi az, amit a nők fontosnak éreznek, ez mennyire fontos az apák számára, illetve az is, hogy az étkezés, az étellel kapcsolatos teendők mennyire nagy jelentősséggel bírnak és ennek ellenére nem okoznak örömet a magyar háziasszonyoknak.

A legtöbb családban a főzés, az étel elkészítése jellemzően az édesanya privilégiuma. Az ún. „Mennyire is élvezem” skálán ez a tevékenyég 23%-os kedveltséget ért el az anyukák körében. Ennek oka, hogy az ételkészítés, a napi étkezés biztosítása a rutin feladat, se kevesen tekintenek rá úgy, mint olyan területre, ahol a kreativitásukat is kiélhetik, miközben a családjukról is gondoskodnak, ellenben az nagyon fontos volt a résztvevők számára, hogy finom, gusztusos, minőségi alapanyagokból készített ételt adjanak a családjuknak.

pick

A nők számára igen fontos helyen végzett a napi események átbeszélése, a gyerekekkel töltött minőségi idő, ami jól ötvözhető a közös étkezésekkel. A nagyobb főzések végén jelenik meg a legtöbb esetben a köszönet is, bár a házi séfek, az anyák megérdemelnének minden nekik járó tiszteletet, s a kutatás szerint ezt az apák sokkal inkább érzik, mint a szerény séfjeink.

Épp ezért, ha tehetjük mondjunk köszönetet a napi feladatainkban közreműködő szeretteinknek, s ha nincs, aki az ebéd vagy a vacsora végeztével az elégedett hümmögésen túl is kinyilvánítsa rajongását, akkor Gennaro Contaldo szavaival élve dicsérjük meg magunkat: “Miért tudok én ilyen jól főzni?!”

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Polentafelfújt

A rizskoch gyerekkorom óta nagy kedvencem. Anya rizskochjai mindig tojásban gazdagok és ennek ellenére könnyűek voltak, amit málnaszörppel, jóféle házi baracklekvárral vagy csak magában faltam.

Felfújtat nem csak rizsből, hanem gersliből, kölesből vagy épp kukoricagrízből is remek készíthetünk, sőt a Panasonic multicooker segítségével mindezt egyetlen edény segítségével levezényelhetjük.

 

kukoricafelfujt

 

Kukoricagríz felfújt

7,5 dkg kukoricagríz

7 dkg cukor

1 citrom héja

1 ek citromlikőr

3,5 dl tej

3 tojás

csipetnyi só

5 dkg vaj

A kukoricagrízt, a cukort az edénybe kimérem, majd csipetnyi sót szórok rá, s tejjel felöntöm. Az edényt a masinába helyezem, azt bezárom. A rizskészítő funkció segítségével fél óra alatt tökéletes polentát kapok, amihez hozzáadom az apró kockákra vágott vajat, az elhabart tojásokat, a citromlikőrt és a reszelt citromhéjat. Egy műanyag spatula segítségével az összetevőket alaposan elkeverem, majd újra bezárom az edényt és a sütemények készítésére rendelt fokozaton 40 perc alatt készre sütöm a felfújtat.

A kész felfújtat tálra borítom és langyosan, málnalekvár kíséretében kínálom.

Tags: , ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

A kenyér világnapja és az élelmezési világnap

Október tizenhatodika a kenyér világnapja és egyben élelmezési világnap is, amely felhívja a figyelmet az egyik legősibb élelmünk mellett az alapvető élelemhez való jogra, a nélkülözőkre, s az élelem felesleges pazarlására.

Bread_day[1]

Bár a probléma globális, saját háztartásunk szintjén is elkezdhetünk munkálkodni azon, hogy minél kevesebb felhasználható élelem kerüljön a kukánkba. Én már évek óta azon vagyok, hogy semmi hasznos ne kössön ki a kukánkba. A szelektív szemétszállítás bevezetése óta ezt még tudatosabban művelem.

A leválogatott papír, műanyag és fém mellett a felhasznált élelmiszereknél mindig figyelek a megvásárolt mennyiségre, tudatosan tervezem a menüket, kerülöm az impulzusvásárlást, a maradékokat felhasználom, bizonyos fogások új és új értelmet nyerhetnek, így születhet az előző napi krumplipüré a másnapi krumplis kenyérbe, a felesleges bolognai szósz töltelékké nemesedhet.

Fontos, hogy csak a tartós élelmiszerekből tartok nagyobb mennyiséget, a friss, romlandó áruból mindig a fogyasztásunknak megfelelő mennyiséget tartom itthon. Inkább lefutok valamiért, minthogy ránk rohadjon. Ez nem smucigság, pusztán nem szeretem pazarolni azt, ami végesen áll rendelkezésemre, se ez nem csak a pénz, hanem – globális szinten – az élelmiszer is.

A Nők számára is kiskoruk óta evidens, hogy ami a tányérjukra kerül az legjobb, ha bennük tűnik el. Nem ülnek lógó orral a nemízlik salátafőzelék felett, de odafigyelek arra, hogy a normál mennyiségű ebédjük, vacsorájuk bennük kössön ki. Nem is nagyon fordul elő, hogy bármit is a kukába kotornának, a csontokon kívül.

A nap megünneplését kezdhetitek egy tisztes konyhagazdálkodási önvizsgálattal, s utána süthettek egy jóféle kenyeret. :)

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Parányi India Csillaghegyen

Furcsa dolog ez a lokálpatriotizmus. Amíg a Krisztinavárosban laktam, addig vérbeli első kerületi voltam, főleg a templomot övező 10-12 utcányi sugarú kört éreztem magaménak, na meg a Tabánt és a vár bizonyos szegleteit.

Aztán átköltöztünk Csillaghegyre, ahol lassan talált rám a helyi lakos lét, hiszen ebbe nem születtem bele, itt már meg kellett küzdeni a strand öles fáinak, a Fürdő utca árnyainak, a lepukkantságában is bájos Banán klubbal színes “főutcának”, hogy a magaménak érezzem. Lassan jött, kevésbé harcias és azonnal tettre kész jelenlét ez, mint a krisztinavárosi, de amikor a csillaghegyi Krisna-tudatú hívőktől kapott sajtóanyagban helyi gasztrofesztiválról tudósítottak, azért mégis nagyot moccant bennem valami.

Nem is nagyon késlekedtünk, úgy szerveztük a hétvégénket, hogy minden a Lélek Palotájában megrendezésre kerülő eseményen való részvételünk segítse. A Nők időben megtanultak, a különféle feladatok elkerülték a vasárnapi ebédidőt. Mi pedig szépen lesétáltunk. Az épületben kirakodóvásár várt minket, de az igazi izgalmakat az udvar tartogatta.

A most már hagyománnyá nemesült Indiai gasztronómiai nap tökéletes alkalom volt arra, hogy a vendégek megismerkedjenek a rendkívül ízes, színesek ételekkel, amelyek nem csak a szemüket kápráztatták el, hanem kifejezetten táplálóak, laktatóak is voltak. A kertben felállított standoknál nem csak a kész ételt lehetett megvenni, hanem kérdéseket is intézhettünk szakácsainkhoz, akik lelkesen meséltek az alapanyagokról, az ízekről, a fűszerekről. Nem egy háziasszony állt mellettem és jegyzetelt veszettül.:)

A Nőkkel sorra jártunk minden standot és chutney-k kivételével mindent végig is kóstoltunk. A különféle kenyerek közül az babliszt és rizsliszt keverékéből készített zöldséges uttapamot és a daal mellé kínált aprócska, barna lisztből készített puri-t kóstoltuk. A Nőknek lapon sült uttapam ízlett nagyon, nekem pedig a sütés közben hólyaggá formálódó puri.

Krisna

A tartalmasabb fogások közé tartozott a szabdzsi, aminek egy speciális változatát a wokban készített szabdzsi készítését követtük végig, majd egy nagy tányérral meg is jutalmaztuk magunkat. A wokban készített zöldséges egytál lényege, hogy a wok hője nem csak süti, hanem párolja is, így ha gyors a szakács, akkor pirult és párolt a végeredmény, amit római kömény, kurkuma, chili és asafoetide ízesít.

Az asafoetida az aszatgyanta őrölt változata, amelyet az ételek ízesítésére használnak, mivel nagyon kellemes vöröshagymát és fokhagymát idéző íze van. Olyan intenzív fűszer, hogy egészen kevés is elég belőle, így ennek megfelelően a kiszerelése is alig három vietnámibalzsam-tégely méretű.
(Csak halkan jegyzem meg, hogy az aszat gyantát termelő növény magyar neve bűzös husáng.)

A desszertek közül a gaja-t néztem ki magamnak. Mivel a kertben nem csak kisütötték, hanem ott is nyújtották, így élmény volt nézni, hogy hogyan készül ez a leveles, rózsavizes szirupba áztatott finomság.
A gaja, azaz Jagannátha nyelve a Nőknek kicsit túl édes volt, igaz, eddig a keleti desszertekkel nem sűrűn találkoztak. Nekem nagyon ízlett. A feltekeréskor a levelek közé hintett keményítőnek köszönhetően megmaradtak a sütemény rétegei, a rózsavíz kellemesen megízesített a szirupot és a sütemény tetejére szórt dió nagyon klassz extra textúrával és ízzel ajándékozta meg.

Krisna1

Anna az ételek mellett az italválasztékot is letesztelte, kipróbálta rózsavizes limonádét és egy meleg almás italt is magáévá tett. Én a magam részéről még egy samosát is ettem, ami – hülye hasonlat lesz, de így van – pont olyan volt, mint Londonban. A krumplis, zöldborsós tölteléket körülölelő tésztapárna úgy volt tökéletes, ahogy az a nagykönyvben meg van írva.

Ezután a trakta után már csak nézelődtünk, beszélgettünk a szakácsokkal, majd az épületben a fűszerárust faggattuk és megpihentünk, amíg Zsófira bonyolult virágmintákat festett egy lelkes fiatal lány. Ízekkel és illatokkal eltelve tértünk haza, s én rengeteg tervvel, hogy miket szeretnék a közeljövőben megsütni.

Igen, a gajaval kezdem. :)

Aki szeretne még többet megtudni az indiai konyháról az Lélek Palotája főzőtanfolyamain megteheti.

Tags:

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS
Page 1 of 40012345...102030...Last »