Szentendrei párterápia

Néha kell egy kis kikapcs. Nem csak önmagammal kell megélni a nyugalmat, hanem néha párosan is el kell engedni a mindennapokat, valóban kiszakadni a megszokottból, elhagyni (ha csak egy hétvégére is) mindent, ami rutin, kicsit feltöltekezni, egymásra figyelni, újat megismerni, régit, kedveset visszahívni.

Erre kínál egyszerűen tökéletes megoldást az ékszerdoboz Szentendre és benne, a Bükkös-patak partján a Bükkös Hotel. A felnőtt barát, sőt, most már párbarát szálloda ugyanis bölcsen felismerte ezt az igényt és ideális hátteret biztosít ahhoz, hogy a város varázsában el tudjanak veszni, újra fel tudják egymást fedezni a hozzá érkező vendégek. A Bükkös Hotel szerves részét képezi a városnak és nem csak központi fekvése miatt, a családi vállalkozásban, Hadnagyék által üzemeltetett szálloda 1988-ban még panzióként kezdte meg pályafutását, azóta együtt lélegzik és fejlődik Szentendrével: ma már négycsillagos hotelként, a kezdetihez képest ötször akkora területen, 22 szobával várja vendégeit.

Egy hétvége már nekünk is nagyon járt, tavaly január végén voltunk legutóbb kettesben a férjemmel, aztán a szalagavatókkal, érettségikkel, költözéssel tarkított évben nem jutott ránk több idő. Most azonban pont adódott egy tökéletes hétvége és mi örömmel mentünk, hogy újra Szentendre macskaköves utcáit róva, a Duna és a város panorámájában gyönyörködve töltsünk el pár napot együtt. A Bükkös Hotel ideális választás volt, a hévtől pillanatok alatt besétáltunk a patakon átívelő hídig, ahol egy apróbb bal kanyarral szinte egyenesen be is léptünk a recepcióra.

A becsekkolást követően, a péntek esténket egy nagyon klassz vacsorával folytattuk. A svédasztalos rendszerben működő vacsora gazdag választékában könnyű volt felfedezni a nagy kedvenceket, a házias hangvételű, ügyesen összeállított kínálat inkább a hogyan ne egyek többet, mint kellene problematikáját vetette fel. Szentendrét ezen az estén a poharainkba mérték, pontosabban Hidegkúti Gergely, a Kőhegybor tulajdonosa és borásza (nemzetközi borakadémikus) mutatta be a város múltját és mesélt az egykorvolt borvidékről, miközben szebbnél szebb tételeken át vezetett az utunk. Habzóval indultunk, az Iszter a Duna két oldalán található, szentendrei és váci tőkék közös gyermeke után a szerb vidékről származó, tömjénes hangulatot árasztó, borostyánszín száraz muskotály, a Tamjanika csavarta el a fejünket.

Majd egy friss, feszes és illatos rozé, akarom mondani Rozi érkezett, amelynél fény derült Szentendre egyszervolt gazdagságára és a városi hitéleti rekvizitumainak, pontosabban számosságuknak okára, végül pohárba került a Dalmát, a vörös, amelyhez megint nagyobb történetek jártak: Pismányban kalézoltunk meg kicsit Kaliforniában. A vacsora után sétálni indultunk, egyfelől le kellett mozogni a vacsorát (vagy legalább megpróbálni), másrészt a tiszta estében vonzóan világítottak a Bükkös túlpartján, az ablakunkból is jól látható templomtornyok.

Így aztán átsétáltunk a hídon, felkaptattunk a főtérre, onnan kerültünk egyet a szerb templom felé, majd megnéztük, a sötétlő Dunát és a komp menetrendjét is, végül nyugovóra tértünk.

Reggel korán ébredtünk, hiszen szombaton piac van a Bükkös partján, reggeli előtt elsétáltunk a szerdán és szombaton működő termelői piacra, ahol a téli zöldségek mellett a tavasz virágai, barka és téltemető fogadott, valamint jóféle húsáruk, sajtok, mézek, lekvárok kellették magukat. Többféle friss péksüteményben utazó árussal is találkoztunk, aki pedig megéhezett, az a hentesboltnál kínált kocsonyából vagy a készülő körömpörköltből vételezhetett egy keveset.

Mi csak szemlélődtünk, én a tavaszt emlegető növényeket fotóztam, meg a fényt, amint a patak mentén kúszott fel a piachoz, majd visszasétáltunk a hotelbe és alaposan megreggeliztünk. Kellett is az energia, tele voltam tervekkel. A reggeli szintén svédasztalos megoldásban működött, nálam a kakaó volt az egyik nagy befutó, de a klasszikus szállodai reggelin túl volt tejbegríz és többféle sütemény is. Miután feltankoltunk, nyakunkba vettük a várost. Az éles fényekhez ugyan erősebb szél társult, de kellően felöltözve nagyon jót lehetett sétálni.

Szeretem az ébredező városokat, falvakat, ugyanis egészen más arcukat mutatják reggelente. Még mindenki kicsit önmaga, még nem érkezett el a napi rutin, ott van még bennük az ágyuk, az otthonuk lenyomata, nem indult be a verkli, a külföldi csoportok fogadásához bejáratott mosoly helyett még könnyű valódi diskurzusokat folytatni.

Így ismerkedtünk meg a kékfestő bolt kutyájával, találkoztunk piacra igyekvőkkel, onnan hazafele baktatókkal, majd a nyitást követően még friss és üde mosolyt kaptunk a Kmetty múzeumban is, ahova a jelenleg ott megtekinthető Barcsay kiállítás okán tértünk be.

Szentendre nekem – és a férjemnek is – kora gyerekkorunk óta a művészetről szól. Apám, aki a hetvenes években a Vörösmarty téri Csontváry Galériát vezette, az összes kortárs magyar művésszel baráti viszonyt ápolt, így a gyakori szentendrei kiruccanásaink mindig legalább egy, ha nem több műhelylátogatás tartogattak. Gyerekként hol élveztem, hol nem, de egy biztos, hogy nem tudok Szentendrére nem kulturális szemüvegen át tekinteni. A helyi múzeumokat bölcsen csokorba fogta a város, így most sétálójegyet is válthattunk, amellyel a szezonon kívül nyitva tartó, épp nem felújítás alatt álló múzeumokat tekinthettük meg. A Barcsay gyűjtemény izgalmas, szép, aki az anatómiai albumok alapján készül, azt meglepetések fogják érni, de ígérem, hogy jófélék.

A múzeum után kávézni tértünk. Régi nagy kedvencem a város, sőt talán az ország első igazán vájt ízlelőbimbókra szakosodott csokoládé szakboltja, a Pelle Csilla által életre hívott Édeni, ahol ma már nem csak magyar és nemzetközi csokoládémesterek egyedi tábláival, különleges, termőhely szelektált csokoládéival találkozhat a nagyérdemű, hanem forró csokit vagy kávét is kínálnak számára. Így aztán betelepedtünk a parányi hátsó helyiségbe (az egész üzlet elfér a tenyerünkben), forró csokival és cappuccinóval erősítve a séta további részére.

Az Édeniből a Duna partjára andalogtunk, hogy elérjük a kompot. Verőfényben hagytuk hátra a várost és léptünk át a Szentendrei-szigetre. A szigeten ilyenkor is nagyon jókat lehet kirándulni, a gáton nagyon kellemes járás esik.

A bevált, lábunkba beivódott sétánkra indultunk, keletnek, Horány irányába, majd a gáton vissza, a Rosinante mellett vitt el az utunk.

Kutyákkal és kutyásokkal biccentettünk egymásnak, miközben mindenki a maga ritmusában távolodott a stressztől és foglalkozott végre olyasmivel, amivel ritkán akad csak ideje: magával és a szűk környezetével. A séta végére jólesett volna valamit inni, így – a lábunkba ivódott rutin további részeként – bekanyarodtunk a Rosinante portájára és a napfényes, fűtött teraszon, jó beszélgetésekbe mélyedve elkortyoltunk egy-egy teát, üdítőt.

A komppal finoman visszaringtunk Szentendrére, hogy ebédet is kerítsünk magunknak. A számos, már szinte őskövületnek számító vendéglátó helye mellett évről évre felbukkannak nagy reménységek, akiknek az egész város őszintén drukkol és várja, hogy ebben a varázslatos környezetben megtalálják a számításaikat. A Teyföl csak pár éves múltra tekint vissza, idén meghozta a Michelint is magával, egy ajánlás formájában és betoppanva az is egyértelműen látszott, hogy bőven van forgalom, a turisták és a helyiek is egyaránt szeretik.

Már egy ideje szerepel a teszthelyszínek között, így örömmel választottuk egy könnyű ebédhez, amit ötösre meg is ugrott. Kedves, otthonos, kutyában és kutyaimádatban gazdag környezet, jól szerkesztett, szűk étlap, remek személyzet jellemzi a helyet.

Ebédre egy-egy levest kértünk, majd újabb sétákra indultunk, hogy a délutáni fényben is vessünk egy-egy pillantást a sokszínű Szentendre megannyi zegzugára. Aztán az idő borulni kezdett, mi pedig a sétálójegyünket lengetve betértünk a Ferenczy múzeumba, ahol már maga az épület és annak kialakítása lenyűgözött.

A kiállításokat gondosan végignéztük, a kurátori munka mellett a terek használata, a térben, a műalkotások által létrehozott atmoszféra is dicséretet érdemel.

A múzeumból egyenesen a szállodánkba sétáltunk, ahol már várt ránk a spa. A Bükkös Hotelben ugyanis bőven van hol pihenni, a szaunákkal, nagyméretű jacuzzival és gőzzel felszerelt spa igazi kikapcsolódást jelent. A délutáni órák egy részét így itt töltöttük, szaunáztunk, pihentünk, kihasználtuk a víz erejét, lazultunk és masszíroztattuk a hátunk, vállunk.

Majd miután már a teljes kikapcs állapotába kerültünk, ideje volt valami vacsora után néznünk. Ehhez a hotelből ki se kellett mozdulnunk, a svédasztalos kínálat ott várt ránk.

Az előző estéhez hasonlóan jól összeállított, remekül kombinálható fogásokat kínáltak, sokféle előétel és savanyú közül lehetett választani, s míg az első este a túrógombócot tette mindenki a desszert számára fenntartott külön helyre a hasába, most a házi mákos guba kacsingatott ránk kacéran.

A közel húszezer lépéssel a lábunkban már nem indultunk neki, hogy az esti Szentendrével zárjuk a napot, ehelyett a szálloda halljában lévő masszázsfotelek kényelmét és szaktudását élveztük, amelyek húsz perc leforgása alatt szétkaptak és összeszereltek minket, mindezt nagyon precíz és szerethető mozdulatokkal.

A szobába visszatérve pedig nem várt ránk semmilyen elvégzendő feladat, nem az otthoni környezet soha véget nem érő malmába léptünk be, így tényleg pihenéssel telt az esténk. Reggel a derengő fények, a templomtornyokon megülő napsütés keltett, a Bükkös még álmosan csordogált alattunk. Már rutinnal és meglepően éhesen vágtunk neki a reggelinek, felfedezve mindazt, ami az előző nap kimaradt, majd lassan, kicsit kelletlenül szedelődzködtünk össze, hogy elindultunk vissza, a valóságba.

A hétvégénk egyértelmű tanulsága, hogy az énidő mellett szükség van a miidőre is, amelynél ugyanolyan fontos, hogy mennyiségében és minőségében is megfeleljen az igényeinknek. Jó tudni, megélni, hogy nem kell leutazni ehhez a térképről, bőven elég csak elhagyni a megszokott csapásokat, a mindennapokkal terhelt környezetünket, kilépni a festői Szentendrére, megtapasztalni a valódi arcát, felfedezni a várost és a környékét. Szintén tanulság, hogy fontos, hogy hova érkezünk, hogy olyan helyet találjunk magunknak, amely a mi igényeinkre simul, minket erősít, minket támogat. Éppen ezért is jó választás a Szentendre belvárosában, de pont nem a főcsapáson található felnőttbarát Bükkös Hotel, amelyben a ránk szabott szolgáltatásokat élvezhetjük.