MIRELLE | gasztro- és lifestyle magazin

…akkor minden évben 2 hétig Győrben nyaraltam, a keresztanyáméknál. Szerettem is, meg nem is. Nehéz volt anyáék nélkül, főleg egy olyan háztartásban, amit anya és lánya vitt, én meg világ életemben apás voltam. Az ételek is nehezebbek voltak, mint amit megszoktam, bár a sóskát ott, náluk szerettem meg. A kukoricából meg ott lett egy életre elegem. Nem is nagyon eszem.

Viszont napközben a házban lakó többi gyerekkel, a tömb mögötti játszótéren lógtunk. Egészen kicsi koromtól kezdve magam mehettem le a szomszéd néni unokáival, a szomszéd házban őshonos nagyobbacska gyerekekkel, miközben keresztanyám figyelő tekintete követett a konyhaablakból. Mi meg a nagy homokozás, hintázás, hangyavárépítés mellett néha eltűntünk, a panelek mögött felhúzott földszintes garázssor mögött, ami a modern részt elválasztotta a kertvárostól. A kertek végiben, kerítést nem ismerve nőtt a málna, érett a ribizli, savanylott az egres. Mi csak szedtük és tömtük magunkba, azon frissiben.

Szóval én szeretem az egrest. Ezért is csaptam le egy fél kilónyira a napokban, eltervezve, hogy letesztelem a Nőket, hogy gasztrokultúrális örökségként magukkal viszik-e a piszkeszerető kódot.

Köszmételeves

50 dkg egres

5 dkg vaj

cukor vagy méz

2 dl tejföl

1 ek finomliszt

Az egrest megpucolom. Mind a szárát, mind a feketéllő végét leszedem. Lábasban megolvasztom a vajat, rádobom a piszkét és megvárom, amíg szépen szétpukannak. Ízlés szerinti cukrot adok hozzá, majd a tejfölből lisztből habarást készítek, kevés levessel csomómentesen elkeverem, majd hozzáadom a lábasnyi levesemhez. Rottyantok egyet rajta, félrehúzom, ha kihűlt, hűtőbe teszem.

Tejszínrózsával vagy habgaluskával tálalom.

A szomszédasszonyom beállított egy hatalmas tál cseresznyével, ami még pimaszul harsogós és friss volt, így haspuffadásig ettük magunkat a férjemmel.

Annak idején Edömér barátnőmmel a Nyárs utca sarkán lévő cseresznyefát
kopasztottuk, késő éjszakai kutyasétáltatások alkalmával. Múlt héten
mondta a barátnőm, hogy már a nincs meg a fa, se a ház, amire árnyékot vetett. Kár. Lassan elmúlik a
Naphegy vadregényessége, vagy csak én öregszem.

A szombati utóétel tipikus példája volt annak, amit én nem szívesen nevezek desszertnek. Nálam a desszerthez valamilyen hőt kifejtő eszköznek működésbe kell lépnie, különben nem csap meg az alkotás örömének a szele, csak tudomásul veszem, hogy elfogyott, amit összekutyultam. Ettől még a dolog akár lehet finom is.

(A Nők elégedettek voltak a végtelenségig, az apjukkael együtt, csak én vagyok szkeptikus.)

Epres túrókrém

50 dkg eper

25 dkg túró

2 dl habtejszín

10 dkg cukor

1 zacskó zselatin fix

Az eper felét lepasszírozom. A tejszínt habbá verem, közben hozzáadom a cukrot, majd a zselatint. Belekeverem a túrót (ezt is lehet passzírozni) és az epervelőt. Tálba kanalazom, eperrel díszítem és bedugom 2-3 órára a hűtőbe.