MIRELLE Atelier

M. K. Oliver könyve meglepett. A női hang mögött egy középkorú, ráadásul elsőkönyves úr húzódott meg, aki alapvetően ügyes és csavaros könyvet rakott össze, nagyjából Finlay Donovan stílusában. Lalla Rook családjának koordinálása egész embert kíván, meg talán egy picit többet. Lalla nem tétlenkedik, az erkölcsi gátak nem szabnak számára akadályt, bármin és bárkin keresztüllép, ha az érdekei vagy a szeretteinek vélt vagy valós érdeke úgy kívánja. Lalla ettől függetlenül szerethető. Nem hidegvérű bérgyilkos, hanem egy erősen traumatizált gyerekkor után utat kereső felnőtt, akinek az eszköztárában csak kézigránátok találhatóak. Igaz, a mordályok használatában kifinomult és stílusos, ha épp van rá ideje, de egyértelműen állíthatjuk, nem Lalla az, akitől házassági tanácsokat kérnénk vagy elfogadnánk. Ettől függetlenül a felszínen tartásban egész jó, igaz sok hulla, kicsit több fegyház, nem kevés rendőr és annál több sértett tetején egyensúlyozva éri el mindezt.

Oliver könyve alapvetően ügyes. Ívben gondolkodik, látszik, hogy honnan hova akarja elvinni a cselekményt, amely időként maga köré csavarodik, mint egy pár vizes zokni vagy egy elégedetlen gabonasikló. Ilyenkor gyors félmegoldásokhoz nyúl, kissé esetlen, de tempós fusiban varr el egy szálat vagy toldozza hozzá az anyaghoz, pont úgy, ahogy hősnője botladozik át a múlt árnyain és a jelene szörnyetegein egy kívánt, csillogó és békés jövő felé. Ennek ellenére a könyv szórakoztató, a közepe táján egészen komolyan flowban tart és a végén szépen lekerekíti az egészet. Nem lennék meglepve, ha Finlayhez hasonlóan Lalla is ráérezne a dolog ízére és jönne még a sajátos megoldásait tartalmazó életvezetési tanácsaiból egy újabb kötetre való.

 (fordító: Presér Ágnes Judit)

Ahogy egyre hűvösebbek a nappalok, és a fák levelei is csodás rozsdás-aranyló színekbe öltöznek, nincs is jobb érzés, mint egy hosszú nap után hazaérni és bekuckózni. Ilyenkor a legjobb program egy bögre fűszeres teával a kézben hallgatni az őszi esőt… vagy még inkább: elmerülni egy kád illatos, melengető vízben! A halloweeni időszak számomra nemcsak a faragott tökökről és a borzongásról szól, hanem a megérdemelt, kényeztető öngondoskodásról is. Elhoztam nektek négy szuper, őszi Lush újdonságot, amikkel garantáltan varázslatos lesz a fürdőszobai me-time. Nézzétek csak, milyen “tök jó” kényeztetők várnak rátok!

Swirly Pumpkin – A habos őszi relaxáció
Felejtsd el a bolti dekor-tököket, ez sokkal jobb! Ez a szuper, többször is használható habfürdő a lime és a geránium felemelő, friss illatával mossa le a napi stresszt. Csak morzsolj a vízbe egy keveset, és a vidám illóolajok azonnal elrepítenek egy olyan helyre, ahol az egyetlen dolgod melegen tartani a fürdővizet.

Sparkly Pumpkin – Csillogás a kádadban
Ki mondta, hogy a tököt csak faragni lehet? Ezzel a csodás fürdőbombával pillanatok alatt feldobhatod az őszi estéket. A zabtejpor és a vitaminokban gazdag sütőtökpor nyugtatja és hidratálja a bőröd, miközben a fűszeres-citrusos illat egy finom őszi italra emlékeztet. Hidd el, a hagyományos töklámpásod is féltékeny lesz rá!

Pumpkin Scrubee – A bőröd őszi szerelme
Az ideális társ a kellemes őszi radírozáshoz! Ez a kis csoda az őrölt mandulával gyengéden hámlaszt, miközben a tápanyagokban gazdag gesztenye- és sütőtökpüré, valamint a tökmagolaj mélyen hidratálja és megfiatalítja a bőröd. Az illata pedig? Tiszta gyömbér és szegfűszeg – mintha csak a legfinomabb őszi sütibe burkolóznál.

Lord of Misrule – Mert rossznak lenni jó
Mindenki kedvenc mókamestere visszatért! Ez a tusfürdő egy szemtelenül édes és fűszeres keverék: a feketebors, a földes pacsuli és a selymes vanília aromája egyszerűen összetéveszthetetlen. A búzacsíraolajnak köszönhetően tökéletesen hidratál és védi a bőröd. Egy igazán melengető, csodás illatélmény – ne csodálkozz, ha a használata után egy kicsit rosszban sántikálsz.

2012-ben Backman egy gyors skálázás után a legnagyobb gyakorlattal kezdett el a lelkünkön gitározni. Keserbús, édesen fájó hangján rezegtette meg az elmúlástól, a magánytól való iszonyunkat, szembesített esendőségünkkel és mutatott fel valami olyat, amitől a digitalizációnak azon a pontján még nem is kerültünk olyan messze: a valódi közösség erejét. A kapcsolódásokban való horgonyt, amely ideköt, értelmet, feladatot ad, amivel munkánk, küldetésünk lesz, kortól függetlenül. Ovén keresztül egy világ bolyongott eltévelyedve, hogy aztán egy nagyonterhes nő és a balfék férje visszarántsa a valóságba. Ok, egy macskának is volt benne szerepe.

Az elmúlt másfél évtizedben számtalan könyve jelent meg Backmannak, a Medve sorozat első két kötetét nagyon szerettem, de az Ove-i hang – ugyan mindegyikben ott pulzált – de ilyen kristály tisztán egyikben sem mutatkozott meg, mint most A barátaimban.

A barátaim elhozza ugyanazt a sajátos hangulatot, a sírvaröhögés szinte elképzelhetetlen pillanatait, amikor annyira fáj, hogy onnan már csak a humor menthet meg. Mert Backman rájött arra, amire apám, akit akárhányszor kérdeztek a legnagyobb szívműtét vagy bármilyen más, sokakat sírba tevő beavatkozás után, hogy „Wessely úr fáj?” rezignáltan, bujkáló mosollyal annyit választolt: „Csak ha nevetek.” Mert igen, ez a kettő együtt jár. A katarzis megélése ilyen, a humorral Backman nem relativizálja a fájdalmat, csak kitáncol a halál elől.

A barátaim fáj. Szinte végig.

A barátaim felemel. Szinte végig.

Lehet sírni, sőt kell is, ekkora feszültség kihordásához kellenek a könnyek. S lehet rajta szívből nevetni, mert ekkora feszültség kihordásához kellenek a szívből jövő nagy nevetések.

(fordító: Getto Katalin)

Megvan ez a mondás? Ülünk, szemben a leharcolt, a pufók kis kezek által finoman a bútorba dörzsölt banántól ragadós etetőszék és mi épp az érzelmi zsarolás egyik legszebb formájával győzködjük a gyereket, hogy egyen még és végre mi is szabadulhassunk a kisszékről és ő is az etetőből. De Anya kedvére nem csak a rigófiókaként tátogó apróságok tudnak tenni, hanem az olyan helyek, mint Juhász Viktória csodaszalonja, ahol Anya elnyúlik egy kezelőágyon és Viki pedig óvatos csodákba kezd.

Viki ugyanis nem hisz a hamis szépészetben. Nem gondolja, hogy attól jó, ha megerőszakolva a természetet alakítjuk a vonásainkat, mert tudja, hogy a női test képes önmaga segítségére sietni (ebben is). Csak elő kell csalogatni a képességeit. Nem véletlen, hogy sok éve már elkötelezett híve és oktatója az arcjógának, hiszen az arc izmaival ugyancsak karbantarthatóak azok a vonások, amiket egy idő után hiába keresünk a tükörben.

Nálam a szemkörnyék mindig az igazi probléma, egyszerűen a fejem zsírmegtartó-képessége a nulla, Zsófi kozmetikai vizsgáin, mint alany ezt mindig meg is hallgattam, mikor az aktuális vizsgázó a fejem felett állva adott számot szaktudásáról. Plusz egy jókedélyű közel fél évszázad áll mögöttem, ami szintén nem használ a szemkörnyéknek, mert ha az ember egyszer annyira nevet, hogy a könnye is csorog, na, azt azért faarccal nem lehet letolni és nem is szándékozom.

Vikivel konzultálva arra jutottunk, hogy igen, ez az a terület, ami megérdemli az extra törődést, s míg a testem megpihent a kezelőágyon, s a lelkemet Vikivel bogoztuk, vagy csak épp összehasonlító elemzéseket végeztünk anyai létezésünkben, addig az arcom üdült. Viki eszközparkjában a hatékony és kíméletes szóösszetétel valódi értelmet nyer, minden, amivel dolgozik értünk van, de pont úgy, ahogy nekünk a legjobb. Ilyen például az az eszköz, ami a rádiófrekvenciás és az ultrahangos kezelések mixét kínálja, pont annyira hatolva a bőrbe, hogy azt munkára sarkallja, kezdje már el termelni szépen a kollagént.

Az én bőröm szinte itta ezeket a kezeléseket. Az egész nyári koncertlét, a szabadtér, a hőkupola alatt inkább csak arcmosásra és fényvédőre redukálódó arcápolás (legszívesebben a bőrömet is lehántottam volna ebben a melegben), mind abba az irányba mutatott, hogy a szemem környéki állapotokon van mit hozni. Az elképesztően kellemesen meleg kezelőfejjel szakaszosan alkalmazott, teljes egészében öt percet igénybe vevő kezelés eredménye már most látszik, tömörebb lett az arcom, kevesebb az apró mimikai ránc és üdébb a tekintetem reggel, mikor tükörbe nézek, ami lássuk be, rendkívül hasznos napindító.

Arcjógával most a hagyományos módon nem próbálkoztunk, ez a része a jövő zenéje, hogy Viki jógavideóival javítsam tovább, amit lehet, de kipróbáltuk azt az eszközt, ami helyben stimulálja az izmokat és dolgoztatja meg őket. Itt a szaktudás a gépben maradt, nekem megint csak az a kellemes feladat jutott, hogy szinte meditatív állapotban elheverjek és élvezzem, ahogy az arcizmaimat valaki szépen ráveszi az edzésre.

Viki szalonjának külön plusz pont jár az elhelyezkedésért, a patakparti kilátásért és a szép, nagy és igényes kezelőhelyiségekért, amelyekben valóban megélhető az a fajta luxusérzés, amire az ember lánya vágyik, ahányszor nem épp a saját dolga után lohol, hanem némi énidővel és törődéssel ajándékozná meg magát.